Húsvét 5. vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 13,31–33a 34–35)
Legelső beszédében a Szent Péter-bazilika erkélyén XIV. Leó pápa arról szólt, hogy hidakat kell építenünk. Azt üzente a világnak, hogy Krisztus békéje fegyvertelen és lefegyverző béke, hiszen Istentől jön, aki feltétel nélkül szeret. Ha nincs feltétel, akkor fegyverre sincs szükség. De ahhoz, hogy ez a béke mindenki számára világosság legyen, misszionáriusokká kell lennünk, hidakat kell építenünk.
Nem kell megvárni ehhez az alkalmas időt. Sőt,
Ha az alkalmas időre várnánk, például egy ideális közösségre vagy társadalomra, soha nem kezdhetnénk el a szeretet krisztusi művét. Ugyanígy: ha emberi kapacitásaink mérlegén adagolnánk ki a szeretetünket, akkor vajmi kevés köze lenne annak a feltámadás vagy a pünkösd határtalan élményéhez.
Pedig hányszor és hányféleképpen mentjük fel magunkat a szeretet missziós meghívása alól! Én szívesebben élnék békében – mondjuk megannyi helyzetben –, de hát a szomszédom egyfolytában gyűlölködik! És így évtizedekre belenyugszunk a viszályba. Hát hagyjam, hogy hazugságokat terjesszen? Hogy kárt okozzon nekem? Ezzel a hozzáállással nehéz megmondani, hogy miért ne jelentsünk föl valakit, miért ne szövetkezzünk ellene, vagy éppen miért ne terjesszük az általunk vallott igazságot, hogy a másik gonosz, maga az ördög, és ki kell közösíteni. A világtörténelem valamennyi háborúja igazságos háborúként indult. De vajon elmondható-e bármelyikről így utólag ítélve, vagy majd a legutolsó megítéléskor, hogy jogosan kellett ölni és ölni hagyni?
Nem felmentésekkel, nem „kivéve, ha”, nem „majd akkor, ha”, és nem „csak ezeket, és esetleg majd utána azokat”, hanem: „Amint én szerettelek titeket, úgy!” Ez az Egyház ereje. Semmi más ügyesség nem számít. Hiába vagyunk ékesszólók, bölcsek vagy lendületesek, az Egyház pasztorációs stratégiáját – és egyben hivatásgondozását, karitatív tevékenységét, liturgikus életét, gazdaságpolitikáját – Jézus egyetlen mondatban határozza meg: „Arról tudják meg, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”
Amikor pedig megkísért bennünket az a gondolat, hogy manapság ezt nem lehet teljesen úgy érteni, mint ahogyan Jézus idejében, hiszen a 21. század és benne a mi helyzetünk azért merőben más; és balgaság lenne feltétel nélkül és határtalanul értelmezni a szeretet keresztényi feladatát, hiszen mit ér a szeretetünk, ha közben elveszítjük önmagunkat, akkor szól hozzánk a leginkább ez az evangéliumi szakasz. Ekkor szólít meg minket Jézus, aki ezt a parancsot közvetlenül akkor adta tanítványainak, amikor Júdás felállt és kiment a teremből, hogy elárulva őt a halálba küldje.
Szerző: Juhász-Laczik Albin
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
