Krúpa: Az SaS nem menekül a koalícióból. A Smer a rendőrség miatti félelmében szeretne előrehozott választásokat

Krúpa: Az SaS nem menekül a koalícióból. A Smer a rendőrség miatti félelmében szeretne előrehozott választásokat

A TA3 hírcsatornán a nyári uborkaszezon alatt is zajlanak a politikai vitaműsorok.

Ezúttal az OLaNO-ból az SaS-ba távozó Juraj Krúpa képviselő és az ellenzéki Smer képviselője, Richard Takáč voltak a meghívott vendégek.

A színvonaltalan beszélgetést az igénytelen személyeskedés és az ezerszer átrágott politikai mantrák jellemezték.

Krúpa elmondta, hogy nem fél az előrehozott választásoktól, bár könnyen elképzelhető, hogy lesznek.

A Smer képviselője szerint az SaS azért siet szétverni ezt a kormányt is, mert állítása szerint Dzurinda-Mikloš vezetésével új liberális párt van készülőben hasonló programcélokkal, mint az SaS.

„Az SaS-ban aggódnak, hogy a korábbi kormányfő új politikai projektje elvenné a választóikat, ezért készítik elő az előrehozott választásokat“

– állította Takáč.

Hírdetés

Krúpa a fasisztákkal való kisebbségi kormány lehetőségére meglepő módon újy válaszolt, hogy az OLaNO-ban ugyan intenzíven dolgoztak a fasisztákkal, függetlenekkel való ad-hoc együttműködésen, de erről mintha letettek volna. A kisebbségi kormány így szerinte egyre kevésbé valószínű.

„Bízok abban, hogy egyezségre jutnak a kormánykoalíció pártjai”

– tette hozzá.

Szavai kicsit zavarosak, tekintve, hogy az SaS Sulík elmondása alapján már nem tekinti magáta koalíció tagjának.

Richard Takáč kritizálta az államfőt is, aki szerinte keveset tesz a kormányválság megoldása, enyhítése érdekében.

„Lehetősége van, de nem csinál semmit, ugyanakkor Ukrajnába elmegy. Čaputová Amerika irányába fordul”

– fogalmazott  a Smeres politikus.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »