Búcsút és az új plébániai kormányzó beiktatását ünnepelik a budapest-józsefvárosi Palotanegyed plébániáján Krisztus Király vasárnapja előestéjén, november 20-án. Az aprócska egyházközség és kápolna – melyért a nyár óta jezsuiták felelnek – egyik legféltettebb kincse Feszty Masa Töviskoronás Krisztus Király című festménye.
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kinevezése nyomán 2021. augusztus elsejétől a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya felel a Budapest-Belsőjózsefvárosi Krisztus Király Plébánia lelkipásztori ellátásáért. A plébánia kormányzói feladatait a szomszédos Mária utcai Jézus Szíve-templomot 2015 óta igazgató Horváth Árpád SJ látja el; ezzel a miskolci, illetve a kanadai szórványmagyarságot szolgáló torontói plébániával együtt három egyházközségért felelnek a magyar jezsuiták.
Az ország egyik – ha nem a – legkisebb plébániájához mindössze a Palotanegyed néhány utcája, és a Semmelweis Egyetem körüli háztömbök tartoznak. Területén több az intézmény, mint a lakóház, s a lakásokat az utóbbi időben többségében hosszabb-rövidebb időre maradó külföldiek bérlik. Nehéz terep tehát, kevés megmaradt hívővel, szerény lehetőségekkel. Pedig nem volt ez mindig így: az 1920-as években az addigra túl nagyra növő józsefvárosi plébánia tehermentesítése céljából választották le és önállósították a körzetet, és eleinte a szomszédos jezsuita templom nyomán Jézus Szívéről nevezték el az egyházközséget. Kápolnáját egy szerény, belső udvaros sarokház magasföldszintjén alakították ki két lakás összenyitásával, s többször is nekifutottak a helyére megálmodott grandiózus saroktemplom tervezésének.
A tervezés jelenleg is zajlik – de egyelőre csak az ingatlanegyüttes élettel és fiatalokkal megtöltése a cél. A továbbra is Árpád atya által igazgatott Jézus Szíve-templom örvendetes telítettsége, a plébániával szomszédos egyetemekre járó több tízezernyi diák, és a környező sétálóutcákon pezsgő társasági élet alapján – és a jezsuita spiritualitás vonzerejére tekintettel – erre minden esély meg is van. Addig is a 2021. november 20-án, szombaton délután 17 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében Horváth Zoltán esperes köszönti az új plébániai kormányzót. A szertartáson közreműködik az immár jezsuita plébánia közösségi termében az ősz folyamán megalakult Sacré Choeur vegyeskar Kaposi Brúnó és ifj. Janka György vezetésével.
*
Bár nem oltárkép, a búcsúünnepen mindenképpen kitüntetett figyelemmel fordulhatunk a kápolna dísze, Feszty Masa Töviskoronás Krisztus Király című festménye felé. A képet Szabó Zsófia Lilla művészettörténész – eredetileg A SZÍV 2021. novemberi számában megjelent – írása alapján ismerhetjük meg közelebbről:
Feszty Árpád és Jókai Róza festőművész házaspár egyetlen lányának, a mindenki által csak Masának hívott Feszty Máriának (1895–1979) a pályaválasztása a kezdetektől egyértelmű volt. Művészeti tanulmányait Budapesten és Münchenben végezte, és már huszonhét évesen önálló kiállítása nyílt. A tehetséges, kiváló jellemábrázoló készséggel és rajztudással rendelkező festőnő egész életművét végigkísérte a portréfestészet, mely a későbbiekben kibontakozó szakrális témájú művészetének sarokköve lett. A fordulatot édesanyja tragikus halála hozta el számára, melynek hatására egészen Istennek szentelte életét és művészetét. Ezentúl a mindennapos szentmiséből és imádságból merített lelki táplálékot, valamint inspirációt egyre gyarapodó egyházi megrendelései számára.
Krisztus királyt ábrázoló olajfestménye 1949-ben, legtermékenyebb alkotói korszakában készült, a belső-józsefvárosi Krisztus Király-plébánia megrendelésére, egy időben jezsuita vonatkozású szentképeivel. A megbízás részletes körülményeiről történeti dokumentumok hiányában ugyan nincs tudomásunk, annyi azonban valószínűsíthető, hogy a háborús romokból felépülő Budapest legkisebb plébániája csekély összeggel tudta támogatni az alkotás létrejöttét. Ezt a feltételezést erősíti, hogy Feszty Masa életében számtalanszor előfordult, hogy munkáit anyagköltségen vagy ingyen végezte el. A misztika világában élt, nem az anyagiak vezérelték, hanem az isteni jelenlét közvetítése. Képei imádságban és áhítatos csöndben születtek.
Elmélyült lelki életének kisugárzása különösen megragadhatóvá válik szóban forgó alkotásán: a mindenség Ura frontális beállításban, töviskoszorúval a fején, vörös palástban, jobb kezében búzakalásszal, baljában országalmával jelenik meg előttünk. A festmény érdekes kettőséget rejt magában, ugyanis felhasználja a XV. században elterjedt – hazánkban leginkább Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájából ismert – Ecce Homo-ábrázolástípus bizonyos elemeit (töviskorona, vörös palást, nádszál), melyek ebben az esetben immár nem a megostorozott és kigúnyolt ember, hanem a megdicsőült király jelvényeivé válnak. Itt érdemes megjegyezni, hogy a kápolnában az 1970-es évekig a neobarokk oltárfelépítményen egy Ecce Homo-ábrázolás volt látható, mely inspirációs forrás lehetett a művésznő számára. Festményét valószínűleg nem oltárképnek szánták, hanem olyan alkotást szerettek volna a hívő közösségnek, amely érzékletesebben reprezentálja a plébánia titulusát.
A kápolnában ma is látható képen a Megváltó palástjának színe a szenvedésre és az áldozatra utal, az anyag kidolgozottsága és aranyozott szegélye azonban már az uralkodói rangot hangsúlyozza. Az alóla kivilágló fehér köntös a tisztaság, a bűnnélküliség kifejezője. Különösen figyelemfelkeltő elem a Krisztus fejét körbefonó töviskoszorú, mely megformálását tekintve inkább korona, mintsem kínzóeszköz. A festővászonra egyenként rávarrt, rubinra emlékeztető kövek a töviskoronáról legördülő, drágakövekké átalakuló vércseppeket jelölik, melyek a keresztáldozat értékét szimbolizálják. Az égi király áldó jobb kezében megjelenő aranyló búzakalász hasonlóan szimbolikus jelentésű. Aranyozott színével egyrészről a jogar elsődleges jelentését hordozza, másrészről magát Krisztust, az Élet kenyerét jelképezi. A bal kezében tartott országalma a mennyei hatalmat jelöli. A koronázási jelvények sora együttesen királyi méltósággal ruházza fel Jézus alakját, amelyben isteni és emberi harmonikusan egyesül. A mélykék háttérben felsejlő fantáziatáj, melyet Feszty Masa itáliai tartózkodásának lenyűgöző tájélményei inspirálhattak, szintén utalás arra, hogy Krisztus országa nem e világból való.
A kompozíció aprólékosan kidolgozott naturalista részletformái és gazdag szimbólumvilága mellett a legmegragadóbb részlet Krisztus király tekintete. A preraffaelita szépségideált idéző arc lágy vonásai között felragyogó eleven szempár szelídséget és békét áraszt, megszólítja az arra nyitott szemlélőt. Visszaemlékezésekből tudjuk, hogy Feszty Masa a szénvázlat felskiccelése után elsőként mindig a szemeket festette meg, szinte teljesen kidolgozta őket, olyannyira fontos volt számára, hogy a lélek tükre már a munkafolyamat kezdetén láthatóvá váljék a vásznon. Technikai tudásán túl kivételes lélekrajzoló tehetsége és imádságos lelkülete segítette, hogy ilyen módon lelket leheljen az élettelen anyagba. Ez a rendkívüli érzékenység, amellyel képes volt az emberi testet transzcendens szépséggel átlényegíteni, Krisztus király időtlenséget sugárzó alakjában is tetten érhető. Ezáltal válik olyannyira valóságossá, megérinthetővé számunkra az isteni jelenlét.
Forrás: A SZÍV Jezsuita Magazin
Fotó: Orbán Gellért
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
