Közösségi házzal gazdagodott Búcs, az avatóünnepségét későbbre kell halasztani – KÉPEKKEL

Közösségi házzal gazdagodott Búcs, az avatóünnepségét későbbre kell halasztani – KÉPEKKEL

A búcsi székhelyű Kultúráért és Turizmusért Társulás a Magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságától 2020 decemberében 34 millió forint támogatást kapott egy közösségi háznak szánt régi épület teljeskörű felújítására. A munkálatok már befejeződtek, ám a tervezett avatóünnepséget a pandémiás országzár miatt el kell halasztani.

A Felvidéki Népviseletes Babacsaládok Házának udvarán található, 35 méter hosszú, volt gazdasági épület egyik felét korábban javarészt a falu Budapesten élő szülötte, Csenger Sándor magánvállalkozó finanszírozásának és más szponzoroknak köszönhetően sikerült rendbehozatni.

A Kultúráért és Turizmusért Társulás 2010-ben elkészítette a másik felére vonatkozó felújítási tervet és költségvetést is, de arra egy évtizeden át nem kaptak szlovákiai vagy magyarországi állami támogatást.

„Egy évvel ezelőtt örülhettünk a jó hírnek, hogy a Magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságától 34 millió forintot kapunk a multifunkcionális közösségi házunk létesítésére, ahol ezentúl sokrétű tevékenyéget végezhetünk.

Az egykori gazdasági épületben egyebek mellett majd múzeumpedagógiai és kézműves-foglalkozásokat, valamint előadásokat, kiállításokat, bábszínházi produkciókat tartunk gyerekeknek, fiataloknak és felnőtteknek.

Hasonlókat azokhoz, amilyenekre előbb csak az udvaron, majd ezen épület első részében, szűkebb térben keríthettünk sort“ — mondta el a Ma7-nek Szobi Eszter, a búcsi társulás elnöke.

Hírdetés

A kiírt közbeszerzésre 3 jelentkező akadt, s végül a szőgyéni Kátai Attila cége lett a győztes.

A felújítási munkálatok idén áprilisban kezdődtek, a tervek szerint haladtak, s alig nyolc hónap alatt befejeződtek. Azt is megtudtuk: a szakemberek először az épület tartófalait erősítették meg, azt hőszigetelték, majd kicserélték a nyílászárókat és a tetőzetet, valamint a villany-, víz- és gázvezetéket rákötötték az első részben meglevő hálózatra, s kisebb javításokra is sor került.

Az interjúalanyunk hangsúlyozta:

a szakemberek kiválasztásakor azt is fontos szempontnak tartották, hogy ők Búcson élő vagy onnan elszármazott, jeles szakik legyenek.

„Az említett Csenger Sándor villamosmérnökön kívül a már Komáromban élő Balázsy Mária építészmérnök és Marcsa Gábor belsőépítész alkotta a közösségi házunk kialakításáért munkálkodó csapat gerincét. Velük felváltva személyesen vagy amikor tilos volt, Zoom-on kereesztül egyeztettünk az éppen időszerű munkálatok végzéséről. Már az épületre vonatkozó használatbavételi eljárás is befejeződött, de sajnos, a tervezett idei avatóünnepséget a járványügyi helyzet enyhülésének idejére kell halasztanunk. Mivel a felújításra komoly összeget kaptunk, a belső berendezésére még nem érkeztek pénzeszközök, azokat majd további pályázatok útján kell megszereznünk“ – fejtette ki Szobi Eszter.

Szobi Eszter végül hangsúlyozta, hogy ez idő tájt az udvar csinosítása és a szabadtéri színpad létesítése képezi a prioritást: „A Pévás alkotóműhelyünk elé álmodtunk egy szabadtéri színpadot, mivel eddig is ott került sor a körtáncokra és a különféle gyermekműsorokra. Már a terve is elkészült, s azt úgy alakítanánk ki, hogy onnan járda vezessen az alkotóműhelybe. Tervekből tehát továbbra is kifogyhatatlanok vagyunk. Azok folyamatos megvalósításához pedig bel- és külföldi forrásokból próbálunk anyagiakat szerezni“.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »