Közösséget erősítenek, jótékonykodni tanítanak (Véradás a Benedek Elek napközi otthonban)

Mozgalmas napot tud maga mögött a sepsiszentgyörgyi Benedek Elek Napközi Otthon, melynek ajtaján tegnap az óvodások mellett szülők, nagyszülők, érdeklődők, leendő óvodások és jótékonykodók is beléptek. A tanintézmény önkéntes véradással egybekötött nyílt napot tartott annak reményében, hogy ezáltal nem csak az óvodai környezetet és közösséget, hanem a jótékonykodást is népszerűsítik.

A tegnapi esemény nem előzmény nélküli a Benedek Elek Napközi Otthonban, ahol korábban két alkalommal is szerveztek már önkéntes véradást. A kezdeményezést induláskor felkarolta András-Nagy Róbert, a megyei kórház menedzsere, és támogatja a vérközpont vezetősége, munkaközössége is – vázolta érdeklődésünkre Kádár Enikő igazgató. Lapunknak elmondta, legutóbb éppen a járvány miatti lezárás előtt szerveztek hasonló nyílt napot, akkor több mint félszázan adtak vért az intézményben. „Azt szerettük volna, hogy ne csak kinyissuk, megmutassuk az óvodát, magunkat, hanem láttassuk azt is, vannak olyan közösségi megmozdulásaink, amelyek példaértékűek, jóra ösztönöznek, azt tudatosítják a gyermekeinkben, hogy érdemes a másik emberen segíteni, akkor is, ha éppen nincs pénzed. Szeretnénk, ha a gyermekek látnák, követnék a jó példát, mert hiszünk abban, hogy az ragadós” – fogalmazott az intézményvezető, aki úgy véli: az önkéntességet tanulni is lehet, de könnyebb folyamatosan erre nevelni. Kitért az eseménynek közösséget összetartó erejére is, „fontos számunkra, hogy akik együtt dolgoznak, jól érezzék magukat, tudjanak összefogni a közös cél érdekében” – szögezte le.

Hírdetés

Az óvoda munkatársai mellett ezúttal is sokan bekapcsolódtak a véradásba. Az alagsorban található tornateremben három ágyat állítottak fel a vérközpont munkatársai, segítőik délelőtt tíz órakor már húsz jelentkező adatait összesítették, a nap folyamán közel negyvenen fordultak meg náluk. Mikó Csilla, akinek legkisebb gyermeke az óvoda növendéke, tegnap délelőtt első alkalommal adott vért. Úgy vélte, hasznos akcióról van szó, ezért vállalta, hogy maga is bekapcsolódik, és megjegyezte: jó lenne, ha ezt a lehetőséget szélesebb körben is népszerűsítenék. Elmondta, a véradás fájdalommentes, előzőleg pedig egy rövid kérdőívet töltött ki, és átesett egy felmérésen, ellenőrzésen is. Ugyancsak első ízben adott vért Pap Annamária is, akinek kisfia jár az óvodába. Azt mondta, hasznos akcióról van szó, ezért is vesz részt benne, „ezáltal arra tanítjuk a gyermekeket, hogy másokat is segíteni kell” – mutatott rá. 

A véradást megelőző vizsgálatokat Ruxandra Rîșnovea­nu doktornő végezte tegnap. „Örömmel fogadtuk el az óvoda meghívását, mert nagy szükség van arra, hogy minél többen bekapcsolódjanak a hasonló, kihelyezett véradásokba is” – mondta el lapunk érdeklődésére. Úgy vélte, egy ilyen esemény jó alkalom, hogy az emberek tudomást szerezzenek arról, tulajdonképpen mit jelent és miből áll a véradás, megismerjék annak jótékony hatásait, társadalmi vonzatát. Megjegyezte, igen nagy szükségük van a véradókra, hiszen a járvány idején volt olyan időszak, amikor sokkal többen keresték fel a vérközpontot, mint idén. „Az embereknek tudniuk kell, hogy a véradás jótékony hatással van a donor egészségére, tudniuk kell, hogy egyetlen véradással három ember életét mentik meg. A vér­adás maga ötperces folyamat, a megelőző felmérések, analízisek nyomán a jelentkezők pedig saját egészségi állapotukról is tájékoztatást kapnak” – mutatott rá a doktornő.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »