Közösen nyomoznak a cseh, szlovák és ukrán rendőrök

Közösen nyomoznak a cseh, szlovák és ukrán rendőrök

Szlovákia, Csehország és Ukrajna országainak rendőrcsapatai közösen hajtanak végre rajtaütéseket az ukrajnai Dnyipro városában. A 2024 szeptemberében szlovák és cseh iskolákban történt bombariadók ügyében indított nyomozás szálai vezetnek Dnyipróig. Egy személyt, egy ukrán állampolgárt őrizetbe vettek. Erről szerdán reggel a szlovák rendőrség közösségi oldalán tájékoztatott – számol be a TASR.

A kiberbűnözés elleni osztály nyomozója a terrorellenes központtal és a kormány kiberügyi egységével (CSIRT) együttműködve kora reggel óta műveleteket hajtanak végre Dnyipróban.

Hírdetés

Ezekben a pillanatokban a rendőrség közleménye szerint a kelet-ukrajnai város több pontján rajtaütésekre került sor és házkutatások zajlanak. A rendőri egységek számítógépeket és mobileszközöket foglalnak le.

„Szeretnénk köszönetet mondani ukrán és cseh kollégáinknak, hogy segítettek nekünk a szlovák és cseh iskolákat fenyegető bombariadók felderítésében. Nem érdekel bennünket az elkövető nemzetisége, minket az érdekel, hogy az elkövetőt bíróság elé állítsák és felelősségre vonják tetteiért” – áll a közleményben.

SZE/Felvidék.ma/TASR


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »