Beszáll a hadiiparba a 4iG Nyrt., a kormány kedvenc infokommunikációs beszállítója. A német Rheinmetall-lal és a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt.-vel közös védelmi ipari leányvállalatot alapítanak – jelentette be közleményében hétfőn a 4iG.
Mint írják, a felek megállapodtak arról, hogy a Rheinmetall – a Rheinmetall Electronics Gmbh-n keresztül – lesz a közös leányvállalat többségi tulajdonosa, a részvények 51 százalékát ők fogják birtokolni. A 4iG-nek 39 százalékos, míg a HM EI Zrt.-nek 10 százalékos lesz a részvénycsomagja.
„A leányvállalat várhatóan 2022 második felében kezdheti meg működését, és digitális harci-, valamint szárazföldi, illetve légi szimulációs rendszerek, illetve a C4ISTAR képességen alapuló felszerelések fejlesztésére, illetve értékesítésére jön létre. A vállalat egyesíti a három alapító cég tudását, amelynek köszönhetően nemzetközi szinten kimagasló minőségű katonai felszereléseket állít majd elő”
– olvasható a közleményben.
A tervek szerint a Rheinmetall technológiai szolgáltatóként működik majd közre az alkatrészek, termékek, katonai képességek és know-howk területén. A HM EI Zrt. szaktudása kiterjed a védelmi informatikai és infrastrukturális szolgáltatásokra, a taktikai harci menedzsmentre és rendszerintegrációra. A 4iG informatikai és telekommunikációs hátterével, kibervédelmi- és fejlesztési kompetenciájával támogatja majd a közös vállalat munkáját, és biztosítja a megfelelő szoftverfejlesztési környezetet – írják.
Az alapítók célja, hogy
a közös leányvállalat részt vegyen a Magyar Honvédség digitalizációjában, és hogy digitális eszközöket fejlesszenek és forgalmazzanak a kelet-közép-európai NATO-tagállamok számára.
A német Rheinmetall AG az év elején részvényvásárlással és tőkeemeléssel 25,12 százalékos tulajdonrészt szerzett a 4iG Nyrt.-ben, amellyel a magyar informatikai és távközlési cégcsoport legnagyobb nemzetközi befektetője lett. A két cég összefonódásáról ebben a cikkben írtunk részletesen.
Nemrég amúgy arról is beszámoltunk, hogy nettó 296 millió forintért, vagyis darabonként 7,4 millió forintért vásárol 40 darab traffipaxot az ORFK, a közbeszerzés gazdája, egyben egyetlen ajánlattevője a 4iG Nyrt. volt.
Ha már pénzügyek: elég borsos fizetéseket vittek haza tavaly 4iG-nél: mint megírtuk, az egyik leggazdagabb magyar milliárdos, a 4ig vezérigazgatója és igazgatóságának elnöke, Jászai Gellért két fontos pozícióra 41 207 208 forintot kapott tavaly. Ez közel sem nevezhető magasnak, ugyanis hat személynek a bére is megelőzte, többek között Linczényi Aladin Ádám igazgatósági tag és holdingstratégiáért felelős vezérigazgató-helyettes 101 693 676 forintot, Fekete Péter Krisztián igazgatósági tag és akvizícióért felelős igazgató-helyettes 72 620 208 forintot, Farkas Péter műszaki vezérigazgató-helyettes 46 740 208 forintot keres.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »