Közel 5 milliárd forint kárt okozott az államnak az áfacsaló bűnszervezet

Közel 5 milliárd forint kárt okozott az államnak az áfacsaló bűnszervezet

Közel 5 milliárd forint kárt okozott az államnak az áfacsaló bűnszervezet

Az internetes kereskedelemben volt érdekelt az a bűnszervezet, ami a közösségi áfaszabályok kijátszásával több, mint 4,7 milliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek. Az ügyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban vádemelési javaslattal adta át a Fővárosi Főügyészségnek.

Hírdetés

A bűnszervezet uniós tagállamokból szerzett be rendszeresen árut, amit az erre kiépített cégláncolatokon átfuttatva végül áfafizetés nélkül adott tovább magyar társaságoknak, köztük egy ismert webáruháznak. A hálózat bukó cégei élén ukrán, szerb, illetve magyar strómanokat ültek, de felhasználtak szlovák, cseh, lett, horvát, német, osztrák, szlovén, lengyel és román vállalkozásokat is, hogy minél nehezebb legyen az áru útját követni. A szövevényes, egymásra épülő láncolatok összesen 4,7 milliárd forinttal károsították meg a magyar államot.

A NAV nyomozói 2017-ben kétnapos akcióban, a szlovák és az osztrák hatóságokkal együttműködve számolták fel a bűnszervezetet. A közel ezer fő részvételével zajló kutatásokon másfélmilliárdos vagyont zároltak a banda tagjaitól. A kiterjedt nyomozás több mint 250 céget érintett, 152 tanút, 74 gyanúsítottat hallgattak ki, és 8 országban intézkedtek jogsegélykérelem alapján.

A gyanúsítottaknak bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás miatt kell felelnie. A pénzügyi nyomozók a százezer oldalas nyomozati iratot vádemelési javaslattal küldték meg a Fővárosi Főügyészségnek. A szervezet irányítói akár 20 év börtönbüntetést is kaphatnak.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »