Kovács Zoltán Magyar Péterről: következmények nélkül ez nem fog hosszú távon működni

Kovács Zoltán Magyar Péterről: következmények nélkül ez nem fog hosszú távon működni

Varga Judit volt férjének ügyészségi kijelentéseiről mondott véleményt a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár és Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.

Szerda délelőtt tanúként hallgatták meg Magyar Pétert a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter volt férje többek között azt állítja, hogy manipulálták a Völner–Schadl-ügy iratait, és bizonyító erejű hangfelvételek is a rendelkezésére állnak, de ezeket egyelőre nem mutatta be.

Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a Hír TV Napi aktuális című műsorában reagált, azt mondta, Magyar Péter „elhagyta a felesége és elvesztette a kormányzati megbízásait, ami láthatóan bosszúállásra sarkallja, a baloldali közeg pedig visszhangot ad a megnyilvánulásainak”.

Hírdetés

A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője már hónapokkal ezelőtt a parlamentben, Jámbor András ellenzéki képviselő kérdésére nyilvánvalóvá tette: soha nem találkozott a végrehajtói kar volt vezetőjével, Schadl Györggyel, és nem is beszélt vele.

„Úgy látom, hogy a jogász képtelenségeket állít, mendemondákra alapozva próbál politikai karriert építeni. A valóság majd meg fogja mérni az ő tetteit és kijelentéseit, ezért én azt gondolom, hogy következmények nélkül nem lehet hosszú távon ezt művelni” – mondta Kovács Zoltán.

Kocsis Máté: egy sértett ember vagdalkozása

Megszólalt az ügyben Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is, aki úgy látja, hogy Varga Judit volt férje bosszút akar állni, „a kormányt és annak tagjait okolja azért, mert elhagyta a felesége, és elveszítette a felesége által szerzett munkahelyeit”. Szerinte amit a jogász csinál, „az végső soron csak üres locsogás-fecsegés, nem más, mint egy sértett ember vagdalkozása”.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »