A címben idézett felszólítást 1998-ban Csehországban százezrek kiabálták. Nálunk mostanság milliónyian követelik ugyanezt. Egyelőre csak a közvélemény-kutatások szerint. Még nem az utcákon.
Nyugati szomszédunknál az akkori alsóházi választást követően egyetlen párt sem volt képes kormányt alakítani. Ezt a patthelyzetet Miloš Zeman, a cseh szocdemek (ČSSSD) elnöke és Václav Klaus, a polgári demokraták (ODS) vezetője úgynevezett ellenzéki szerződéssel oldotta meg. Ennek köszönhetően a baloldaliak kisebbségi kabinetet állíthattak fel, az ellenzékbe vonult Klausék támogatásával, amiért fontos állami tisztségekhez jutottak. A polgárok kezdetben a parlamenti demokrácia megcsúfolásának tartották ezt a paktumot, de aztán fokozatosan elhallgattak, mert az egyezség és az ország négy évig működött. Elsősorban a fentebb említett két politikusnak köszönhetően.
Hiába tekintgetünk szét napjainkban a szlovákiai palettán, hozzájuk akárcsak bizonyos mértékig hasonló, stratégiai értékrendben is gondolkodni képes, szakmailag felkészült, szavatartó személyiséget alig találunk idehaza. Két és fél évvel ezelőtt az OĽaNO toronymagasan, 25,02 százalékkal nyerte a parlamenti voksolást. Mára nagyot zuhant a támogatottságuk, főleg Igor Matovič végtelenül önző személyeskedései és baklövései miatt. A sok viszálykodás, a dilettáns döntéseik következtében mélypontra süllyedt a kormánykoalíció megítélése is. Az országunkat sem kímélő járvány, továbbá az ukrajnai háború következményei nehéz feladatok elé állították a szlovák kormányt is, amely a szomszédos államok kabinetjeinek teljesítményével összehasonlítva megbukott ezen a vizsgán. Leginkább a helyi önkormányzatoknak, számos szakembernek, nem utolsósorban pedig a lakosság türelmének köszönhetően ugyan nyögvenyelősen, de valahogy még működik az ország, amivel főleg Eduard Heger és több más kormánypárti politikus érdemtelenül kérkedik.
Az ellenzéki politikusok csődtömegmek tartják a jelenlegi kormány eddigi tevékenységét. Főleg Robert Fico népszavazással, aztán előrehozott voksolás révén szeretné meneszteni őket. Tavaly a taláros testület ítélte alkotmányellenesnek a Smer és más ellenzékiek hasonló kezdeményezését. Ennek ellenére Fico ismét nekiveselkedett, ami aggályos. Több alkotmányjogász szerint főleg a referendumra javasolt első kérdés sértheti az alaptörvényt. Ráadásul a Smer elnöke – a leleplezett korrupciós ügyek és a várható vádemelések miatt – a saját irháját igyekszik menteni. Az ugyancsak gyanúba keveredett Peter Pellegrini is örülne a kormányváltásnak.
Sajnos, a kormánykoalíció többnyire csak az ígérgetések szintjén foglalkozik országunk és a polgárainak sokasodó gondjaival. Az agráriumot nálunk is példátlan aszály sújtja. A magyar kabinet azonnal a gazdák segítségére sietett, idehaza az illetékes tárca, de a kormány sem tett semmit. A kispénzű nyugdíjasok és az egyre súlyosabb megélhetési gondokkal küszködők helyzetének enyhítése érdekében sem. Pótcselekvésként azt számolgatják, miként tudják összekaparni a további kormányzáshoz szükséges, legalább minimális többséget, ha az SaS valóban távozik a kormányból. Richard Sulík meg pókerarccal ismételgeti: csak akkor maradnak, ha Matovič távozik a kormányból. Szerinte ez a legfontosabb, nem a koalíció és az ország sorsa. Eduard Heger pedig a háttérben kétségbeesetten igyekszik valamiképp összefércelni a szétesett négypárti koalíciót, amit hónapokkal ezelőtt kellett volna megtennie.
Legkésőbb szeptember elején kiderül, sikerül-e megoldani a jelenlegi kormányválságot. Ami sürgető feladat, már csak a jövőre várhatóan még inkább növekvő energia- és élelmiszerárak miatt is, amelyeknek az enyhítése cselekvő, hozzáértő kabinetet igényel. Ha ez a tény sem készteti jobb belátásra a marakodó, máskor meg semmittevő kormánypártiakat, akkor rövidesen azzal szembesülhetnek, hogy köztereinken a csehekhez képest jóval többen és sokkal fenyegetőbben követelik majd a mielőbbi távozásukat.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
