Irányváltás tapasztalható az amerikai mainstream sajtóban. Még május elején számoltunk be róla, hogy a korábbi kritikátlan, helyenként az amerikai érdekekkel is ütköző Ukrajna-pártiságot lassan felváltja a patikamérlegen kimért, mégis érzékelhető pragmatizmus. Az Egyesült Államok vezető médiumaiban azóta nem ritkaság orosz-ukrán tárgyalásos egyeztetést és békét szorgalmazó írásokat olvasni, de a Newsweek pár nappal ezelőtt megjelent cikke minden eddigin túltesz.
A lap véleményrovatában megjelent cikk nyilván nem tesz egyenlőségjelet Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közé, de utóbbival szemben ilyen kemény kritikát talán még nem tapasztaltunk. A „Változik Zelenszkij narratívája” című írás szerzője, Steve Cortes ugyanis azt írja, bár az orosz elnök nem más, mint egy közönséges bandita, Zelenszkij tulajdonképpen egy „korrupt autokrata” vezető, kettejük csatájának pedig nincsenek az amerikai nemzeti érdekhez fűződő vonatkozásai.
Paradigmaváltás
Thomas Friedman, a New York Times vezető kolumnistája már májusban szokatlan kritikával illette az ukrán vezetést, most augusztus elején pedig egyenesen azt írta, egyre kevésbé letagadható, milyen mély bizalmi válság húzódik a Fehér Ház és az ukrán elnök irodája között.
Cortes, miután a politikai patkó ellentétes oldalán helyet foglaló Friedman említett írásából idéz, kijelenti,
a Fehér Ház lassan kénytelen lesz elismerni, „hiábavaló” vég nélkül önteni a pénzt az ukrán rezsimbe, hiszen még a „washingtoni háborús gépezetnek” is megvannak a maga korlátai.
Cortes nem sokat finomkodik. Azt írja, Zelenszkij pontosan ugyanúgy kormányoz Ukrajnában, ahogy Vlagyimir Putyin teszi Oroszországban.
Betiltotta az ellenzéki médiumokat, majd az ellenzéki pártokat. (…) Egy nap alatt kirúgta az USA legfőbb ügyészének, illetve a CIA igazgatójának megfelelő feladatokat ellátó két emberét is”, mindeközben arra is volt ideje, hogy Vouge divatmagazin címlapján pózoljon
– írja.
Cortes szerint az, hogy a CBS News tévécsatorna egyre jobban beleássa magát az Ukrajnába küldött amerikai fegyverek sorsába (az általuk megkérdezett szakértők szerint mindössze a fegyverek harmada(!!!) jut el oda, ahová szánják), szintén annak a jele, a Fehér Ház kiadta az utasítást a rugalmas elszakadásra. Miközben az amerikai adófizetők sosem látott inflációval és gazdasági visszaeséssel néznek szembe, az amerikai állam a lakosságtól „kölcsönvett” milliárdokból finanszírozza Ukrajna háborúját – véli Cortes. Bár nem mondja ki, a cikk megírásának indoka egyértelmű, s meglepően összecseng Friedman NYT-os szövegének mondanivalójával – de erről mindjárt.
Új cukrosbácsi
Cortes érezhetően nehezményezi, hogy Zelenszkij nem régiben interjút adott a kínai kommunista párt Nyugat felé fordított szócsövének, a South China Morning Post-nak. A beszélgetés során az ukrán elnök tulajdonképpen személyes találkozást kért Hszi Csin-ping elnöktől, mivel azt szeretné elérni, hogy Kína vegye ki a részét országa újjáépítéséből. Az ukrán elnök a politikai érzék már-már megmosolyogtató hiányáról tanúbizonyságot téve még azt is megígérte a pártfőtitkárnak, hogy Ukrajna a béke beköszöntével készséggel hidat képez majd Európa és Kína között.
Washingtonnak, amely láthatóan kezdi felismerni, Moszkva és Peking közül melyik jelenti a nagyobb veszélyt féltve őrzött hegemóniájára, érthetően nem tetszik Zelenszkij „hálátlansága”.
Talán attól félve, hogy a kijevi klikknek hamarosan új cukrosbácsira lesz szüksége, Zelenszkij nyíltan az Egyesült Államok legveszélyesebb ellenlábasához fordul (kiemelés tőlem – a szerk. megj.), a Kínai Kommunista Párthoz.”
– írja a Newsweek.
Cortes szerint Zelenszkij ezzel a lépéssel minden jogát elveszítette arra, hogy az emberi jogok őrzőjének szerepében tetszelegjen. A szerző nagyon helyesen felhívja az olvasó figyelmét arra a furcsaságra is, hogy az ukrán elnök épp attól a Kínától kér most segítséget, amelyik az orosz nyersanyagok felvásárlásával áttételesen finanszírozza a háborút. Számtalan hasonló ellentmondás adódik a háború kapcsán, elég, ha csak arra gondolunk, Oroszország hogyan fizeti (némely esetekben inkább csak fizetné) mind a mai napig a tranzitdíjakat Ukrajnának.
Cortes írásának utolsó bekezdéséből érdemes szó szerint idéznünk:
Putyin egy bandita, Zelenszkij pedig egy korrupt autokrata. Kettejük küzdelméhez semmiféle életbevágó amerikai nemzeti érdek nem fűződik. (…) Amerikának a párbeszédhez, a tárgyaláshoz és a feszültség csökkentéséhez kellene ragaszkodnia. Ha a felek ezt elutasítják, itt az idő az amerikai realizmusra és megtartóztatásra. Ez egyszerűen nem a mi harcunk, és teljesen biztos, Zelenszkij nem a mi harcosunk.
Miért itt, miért most?
Kár lenne elhallgatni, hogy Steve Cortes, a cikk szerzője korábban Trump elnök tanácsadója volt. Írása nyilván kritika Biden elnök és a demokraták felé is, de úgy fest, egyre több republikánus szavazó véleményét tükrözi. Márpedig azok a regnáló kabinet helyenként a szó szoros értelmében vett botlásai miatt egyre többen vannak. Nincs felmérés, amelyik ne masszív republikánus többséget jósolna a novemberben esedékes félidős választások hajrájában. Messze még a vége, de egyelőre úgy fest, sem az abortuszvita, sem az FBI-házkutatás nem ártott Trumpnak és a republikánusoknak.
Más kérdés, mi a helyzet a párton belül. A „nagy, öregnél” is elég háborús héja kering, a kongresszus alsó házában alig volt republikánus képviselő, aki ne szavazott volna együtt a demokratákkal háborús kérdésekben.
Ugyan messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni, de a párton belül dúló „Trump vagy nem Trump” belharc lassan eldőlni látszik. A hétvégén Wyoming állam republikánus előválasztásán az exelnök legádázabb, leghangosabb kritikusa, Liz Cheney már-már büntetőjogi kategóriának minősülő verést kapott a Trump által favorizált jelölttől. Azzal együtt, hogy a Newsweek az elmúlt pár évben érezhetően jobbra tolódott, kár lenne a fősodron kívüli, jelentéktelen írásnak minősíteni Cortes szövegét. Ha átfutjuk akár a New York Times, akár a Washington Post véleményrovatait, számos hasonló, bár nyilván sokkal óvatosabban megfogalmazott kritikába botlunk. A vezérfonal, minden különbség ellenére, azonos.
Az Egyesült Államok nem engedheti meg magának, hogy Kelet-Európában és Délkelet-Ázsiában egyszerre hadakozzon két geopolitikai ellenlábasával. Márpedig, ha választani kell, az amerikai érdekek szempontjából egyértelmű a választás, Kína komolyabb kihívó, komolyabb tervekkel.
A népesedési összeomlással küzdő, lassan regionális hatalommá fogyó Oroszország, bár lebecsülni nem szabad, rég képtelen az amerikai egyeduralom valódi kihívója lenni. Kína ezzel szemben, ha kulturálisan soha nem is tud majd konkurálni, gazdasági és nemsokára katonai értelemben is a hegemón Egyesült Államok fő riválisa lesz.
Sőt, a Tajvan körüli machinációk fényében talán már az is.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
