A taxisok szakmai érdekképviselete 24 órán belül korrekciót kér a kormánytól, mivel továbbra is csak évi 12 millió forintos bevételig adózhatnak kedvezményesen – hívta fel a figyelmet a Telex megkeresésére Metál Zoltán.
Akinek ennél nagyobb bevétele lesz, annak be kell fizetnie a 27 százalékos áfát. Amit nyer a réven, elveszíti a vámon
– fejtette ki az Országos Taxiszövetség elnöke, aki elmondta, azt szeretnék, hogy emeljék meg az áfahatárt is 12 millióról legalább 14-15 millióra.
Ennek érdekében módosítanának az áfa-törvényen, ugyanis azt gondolják, hogy enélkül semmivel sem lesznek könnyebb helyzetben, mint korábban.
A kormány hétfő délelőtt terjesztette be az új kata-törvényről szóló törvényjavaslatot, mely szerint 18 millió forintra emelik a kisvállalkozói adónem bevételi értékhatárát, ezzel együtt azonban a katásoknak csak magánszemélyektől származhat bevétele. A törvényről történő parlamenti szavazás rövidesen, délután fél kettő körül kezdetét veszi. Ám eközben az érintettek és a velük szimpatizálók egy emberként kezdtek bele demonstrációba, amelyet a tüntető tömeggel együtt haladva kollégánk is a helyszínről követett.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »