Koronavírus – Országos tisztifőorvos: Nincs más választásunk, szigorítanunk kell

Koronavírus – Országos tisztifőorvos: Nincs más választásunk, szigorítanunk kell

A kormányfő szerint Szlovákia járványügyi szempontból ugyanarra az útra lépett, mint Csehország.

“Ez nagyon, nagyon súlyos helyzet és a tendencia katasztrofális”

mondta Matovič a járványügyi bizottság hat órán át tartó tanácskozása után. A szigorításokról nem akart nyilatkozni, a végleges verziót a Központi Válságstáb döntése szerint jelentik majd be vasárnap.

“Felelősségteljes emberek közösségeként kell védekeznünk” – mondta azzal, hogy szerinte a következő napokban, hetekben a fertőzöttek száma jócskán meg fog nőni.

“Az, amit ma látunk, annak a képe, ahogy az elmúlt két hétben viselkedtünk”

hangsúlyozta Matovič, majd hozzátette, hogy az intézkedések, melyekről vasárnap tárgyal a válságstáb, jelentős mértékben szigorítanak majd.

A kormányfő köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak munkájukért, majd mindenkit felszólított, hogy legyenek különösen körültekintőek és felelősségteljesen viseljék a maszkokat is – mindenki, mindenhol.

Hírdetés

“A maszkok a fegyverünk” – mondta.

Ján Mikas országos tisztifőorvos is hangsúlyozta, hogy nincs választásuk, kénytelenek szigorítani az intézkedéseken még akkor is, ha a nemrégiben elfogadottak eredménye egyelőre nem látható.

“Még nem látjuk az október elején elfogadott korlátozások eredményét, de ha el akarom kerülni az összeomlást, akkor további intézkedéseket kell elfogadnunk”

mondta Mikas.

Szlovákiában szombatra virradóra újabb negatív rekord dőlt meg – 11123 koronavírus-tesztből 1887 bizonyult pozitívnak. A Dunaszerdahelyi járásbeli Pozsonyeperjes szociális otthonában 73 betegből 55-nél mutatták ki a kór jelenlétét, az alkalmazottak közül is legalább 8-an megfertőződtek. Az illetékes Közegészségügyi Hivatal még pénteken elrendelte az intézmény vesztegzár alá helyezését.

Koronavírus: Vesztegzár alá került a pozsonyeperjesi szociális otthon

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »