Kormányinfó: drámaian romlani fognak a számok, március 15-ig maradnak a korlátozások

Kormányinfó: drámaian romlani fognak a számok, március 15-ig maradnak a korlátozások

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a mai kormányinfón közölte, tegnap egy „sima” és egy európai uniós ülést is tartott a kormány. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a koronavírus-járvány továbbra is szinte az egyetlen megoldandó kérdés Európában.

Mint ismert, március 1-jéig vannak érvényben a november óta élő korlátozó intézkedések, miután a kormány legutóbb harmadszor is meghosszabbította a szabályok hatályát.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta,

„a következő egy-két hétben egyes előrejelzések szerint drámaian romlani fognak a számok.”

Jó hír viszont, hogy az eddig ismert vírusmutációk ellen védelmet nyújtanak a Magyarországon is elérhető koronavírus-oltások.

Kiemelte, a szakértőkkel folytatott megbeszélések szerint

március 15-éig a kormány a jelenlegi szabályokat változatlan formában fenntartja.

Gulyás szerint a nemzeti konzultációt azért indították, hogy megtudják, milyen formában képzelik el az emberek a nyitást.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy látja, az a jó oltás, amit beadtak. A következő héten annyi oltást lehet beadni itthon, amennyit eddig összesen. A baloldali pártok oltásellenesek, ennek nem lehet más oka, mint hogy azt remélik, hogy ha a járvány elhúzódik, akkor nagyobb esélyük van a hatalom megszerzésére.

Hírdetés

Gulyás Gergely szerint elfogadhatatlan, hogy baloldali polgármesterek az engedélyezett vakcinák ellen kampányolnak. A kormány meggyőződése, hogy minden vakcina jó, és csak ez tudja az emberek életét megmenteni.

Elmondta,

2 460 000-en regisztráltak eddig az oltásra.

Kiemelte, hogy most fel fog gyorsulni az oltások beadása, ezért mindenki, aki szeretne oltást kapni, jelentkezzen. A nemzeti konzultációra egy hét alatt több 425 ezren válaszoltak, a válaszokat március közepéig lehet visszaküldeni.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszélt, a kormány fenntartja a bértámogatásokat, illetve minden olyan intézkedést, ami a gazdaság újraindítását szolgálja.

Gulyás szerint az első negyedév után kirobbanó gazdasági növekedésnek indulhat az ország, akkor a szolgáltató szektor is részben helyreállhat.

Kérdések – válaszok

Elmozdítják-e Stummert? A Stummer János által nyilvánosságra hozott, a Puskás Aréna alá mintegy 2 milliárd forintért építendő alagútról Gulyás Gergely elmondta, nehéz eldönteni, hogy melyik a rosszabb, az álhírterjesztés vagy hogy titkosított adatokat fedett fel. Elmondta, az, hogy egy alagúton keresztül autóval el lehessen jutni a Puskás Arénába az a gyalogosok védelmét szolgálja. A stadionban állami és sportvezetők érkeznek, akiknek a bejutását biztosítani kell. Úgy véli, a Jobbik pártelnökének koccanásos botrányáról akarták elterelni a figyelmet ezzel. 

Március elsején kapják meg az oltási igazolást postán azok, akik már megkapták az oltást vagy védettséget szereztek.

Hogy mire lesznek jogosultak ezek az emberek, akik kártyával rendelkeznek, a nemzeti konzultáció függvénye. Ami biztos, hogy velük szemben a karanténszabályokat fel lehet oldani.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »