Gulyás Gergely szerint most már tényleg úgy látszik, hogy a koronavírus-járvány harmadik hullámát sikerült véglegesen letörni, ennek egyik látványos eleme, hogy ez az utolsó online Kormányinfó, legközelebb az újságírók személyesen is jelen lehetnek. Egyébként a kancelláriaminiszter elmondása szerint 1 százalék a tesztelések során kimutatott megbetegedések aránya.
Ugyanakkor emlékeztetett Merkely Béla professzor korábbi közlésére, miszerint a legutóbb elhunyt 19 ember közül egyik sem volt oltott. Amúgy a regisztráltak 92 százaléka kapta meg valamelyik vakcinát, akik még nem (kb. 400 ezer ember), azoknak nagy része is rendelkezik védettségi igazolvánnyal.
A kormány adatai szerint a magyar társadalom 54 százalékát oltották be eddig, és becsléseik szerint plusz 6-16 százalék lehet azok aránya, akik átestek a fertőzésen, így védettek a koronavírussal szemben.
Konkrét adatokat is közölt a vakcinákkal kapcsolatos halálozási és megbetegedési összehasonlításokról:
Június 15-től rendelkezésre fog állni a magyar védettségi igazolvány digitális változata is, ebben elérhető lesz a kapott vakcina típusa, és az oltások dátumai.
Július 1-én fog életbe lépni az uniós szabályozás, és a kormány reményei szerint a Greencard-rendszer része lesz a magyar igazolvány is. „Egészen biztosak” abban, hogy látva a magyar fertőzési adatokat, nem sorolják hazánkat a kockázatos országok közé, annak ellenére sem, hogy nálunk olyan keleti vakcinákkal is oltottak, amelyeknek nincs európai szintű engedélye.
Közölte azt is, hogy megkezdődik a kárpátaljai magyarok oltása is, a részletekről később lesz tájékoztatás.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »