Kormány kft.

Az energetikai felzárkózást szolgáló keretből 143 millió euró úszhat el, mert a minisztérium mindeddig csak a tennivalók felsorolásáig jutott – figyelmeztet az európai alapokért és beruházásokért felelős miniszter, aki szerint az ágazatnak szánt 2,81 milliárd euróból 2,67 még így is lehívható, a függőben maradó rész pedig utólag is hozzáférhetővé válhat, ha a következő hat hónapban sikerül behozni a lemaradást. Marcel Boloș vélhetően azért fogalmazott ilyen óvatosan, mert az energetikai minisztériumot egyik párttársa, Virgil Popescu vezeti, akiről már 2021 őszén, az energiaárak elrobbanásakor kiderült, hogy képtelen uralni a helyzetet (ennek eredménye, hogy az EU egyik legszegényebb országában, Romániában mérték az egyik legmeredekebb drágulást), de valamiért máig tisztségben van. (Több más hasonló teljesítményű miniszterrel együtt.)

Lehet azzal védekezni, hogy 2,81 milliárdból 143 millió euró nem olyan nagy veszteség, de bizony az: ebből legalább egy olyan korszerű regionális kórházat lehetne építeni, amilyenből nyolcat már évtizede csak ígérgetnek. Vagy megújuló energiával felszerelni egy rakás környezetszennyező intézményt. Számtalan helye lenne e pénznek, hiszen nagy hátrányt kell leküzdenünk.

A koalíció vezetőit azonban láthatóan a helyreállítási terv foglalkoztatja a legkevésbé. Jelenleg a zsíros tisztségek elosztásával vannak elfoglalva (többek között az energiaár-szabályozó hatóság vezetőit is lecserélik, a mindeddig egyetlen látható, RMDSZ-es alelnökkel együtt), és suba alatt javában zajlik a kombinálás és alkudozás a május végén esedékes kormányforgóról is. Akkor az eredeti szociáldemokrata-liberális egyezmény szerint a kormányfőnek és néhány miniszternek kellene helyet cserélnie, de az a megállapodás már senkit sem érdekel: a PSD és a PNL is próbál minél jobban helyezkedni, és nagy igyekezetükben az RMDSZ tárcáiból is elvennének; nyilván, a gazdagabbakból.

Hírdetés

A kormányátalakítás önmagában nem lenne baj – az józan paraszti ésszel is belátható, hogy a jó miniszterektől kár megválni, a rosszakat pedig (például Virgil Popescu energiaügyi vagy Petre Daea mezőgazdasági tárcavezetőt) kár megtartani –, csakhogy ez a helyezkedés egyáltalán nem a legjobb jelöltek kinevezéséről szól (sőt, nálunk valahogy mindig van lejjebb), hanem arról, hogy ki kerüljön közelebb a pénzes zsákhoz.

Ahogy a jövő évi választások összevonása sem azért lett téma a koalícióban, mert a választók sokallják, hogy 2024-ben éppen ötször kellene az urnákhoz járulniuk (az európai parlamenti, a helyhatósági és a parlamenti választásokon, illetve az elnökválasztás két fordulójában), hanem azért, hogy a pártok a saját esélyeiket növeljék. Megtehetnék úgy is, hogy rendesen dolgoznak (például az uniós pénzek lehívásán), de ezt a román politikusoktól éppoly kevéssé remélhetjük, mint kiváltságaik lefaragását. Ők csak a saját üzletükben érdekeltek.

 

Borítókép: Facebook / Nicolae Ionel Ciucă


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »