Korábban már pedzegették, most itt a hatalmas bejelentés Palkovics Lászlótól

Korábban már pedzegették, most itt a hatalmas bejelentés Palkovics Lászlótól

Ezt Palkovics László jelentette be a Nyíregyházán és környékén zajló rali Európa-bajnoki futam szombati napján, ahol a részletekről is beszélt.

Hosszabb ideje folytattak tárgyalásokat a MotoGP kereskedelmi jogait birtokló céggel, amellyel szándéknyilatkozatot is aláírtak, a következő lépés pedig az, hogy

a kormánynak február 28-ig végleges döntést kell hoznia többek között a helyszínről és a rendezéshez kapcsolódó intézkedésekről.

„November folyamán, december elején a kormány elé kerül a magyar autó- és motorsport fejlesztésére kidolgozott stratégia, amely számos célt és intézkedést tartalmaz, és amelyre többek között a sportági eredményességen, valamint a turizmusra gyakorolt hatáson túl azért is van szükség, mert Magyarországon az autóipar erőteljesen meghatározza a gazdaság sikerességét” – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter. Hozzátette, hogy az idei év második negyedévében 5,2 százalékkal nőtt a magyar gazdaság, amely kiemelkedő adat Európában.

Hírdetés

„A stratégiát tartalmazó dokumentum szerint a legfontosabb beavatkozási területek a Hungaroring és a hazai sportinfrastruktúra fejlesztése, az újabb nemzetközi sportrendezvények hazai megrendezése lehetőségének feltérképezése, közlekedésbiztonsági akcióterv kidolgozása, valamint a versenymérnök-képzés fejlesztése” – foglalta össze a stratégia elemeit Palkovics László.

Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke arról beszélt, hogy a MotoGP-futam megrendezésének érdekében új versenypálya épülhet Kelet-Magyarországon, és kiemelte, a gyorsaságimotoros-vb egy futamának megrendezése önmagában óriási ismertséget képes adni Magyarországnak, ugyanakkor a közlekedésbiztonsági kérdésekben is hasznos lehet.

„Olyan ez, mint egy piramis, amelynek az alján az utcai motorozás, vagy akár a robogók, elektromos kétkerekű közlekedési eszközök találhatók, a tetején pedig a MotoGP”

– fogalmazott Kósa Lajos. Hozzátette, határozott szándék, hogy az új pálya olyan kelet-magyarországi helyszínen legyen, ahol a nyári időszakban a rendezvénynapok száma teljes.

„A kétkerekű járműveket érintő közlekedésbiztonsági intézkedésekkel foglalkoznunk kell, mert Magyarországon jelenleg 200 ezer aktív, a járművét szezonban heti rendszerességgel használó motoros van, további 100 ezer ritkábban motorozik, viszont a regisztrált motorkerékpárok száma az országban több mint egymillió” – hangsúlyozta, kiemelve, hogy a nagyvárosi közlekedésben a „kétkerekű alternatíva” a különböző vizsgálatok eredményeit elnézve „ígéretesnek tűnik”.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »