A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsában csütörtök délelőtt váratlanul véget vetettek az egyes miniszterek és a teljes kormány elmozdítását célzó ellenzéki javaslatok vitájának. A képviselők Richard Raši (Hlas-SD) házelnök indítványára döntöttek a vita lezárásáról, annak ellenére, hogy írásban még több mint ötvenen vártak felszólalásra.
A hét miniszter felmentéséről, valamint a kormány egésze elleni bizalmatlansági indítványról szóló tárgyalássorozat szerdán (február 4-én) 17 óra után vette kezdetét. A javaslatok ismertetését követően a ténylegi vita 22 óra előtt indult el, és szünet nélkül, egész éjszaka tartott egészen a délelőtti órákig. Az eredeti menetrend szerint az írásbeli felszólalók után lehetőség nyílt volna a szóbeli jelentkezésre is, ám a vita lezárása ezt megakadályozta. Az éjszakai ülésszak során szinte kizárólag ellenzéki képviselők érveltek a leváltások mellett; a koalíció részéről csupán Ján Richter (Smer-SD) és Ľubica Laššáková (Hlas-SD) vett részt a vitában.
A parlament több mint egy évvel az első indítvány benyújtása után tűzte napirendre a leváltásokat. Az ellenzék Robert Kaliňák védelmi miniszter (Smer-SD), Martina Šimkovičová kulturális miniszter, Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter (mindketten az SNS jelöltjei), Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter, Kamil Šaško egészségügyi miniszter (mindketten Hlas-SD), Samuel Migaľ beruházási miniszter (független), valamint Jozef Ráž közlekedési miniszter (Smer-SD-jelölt) távozását követeli. A teljes kabinet elleni bizalmatlansági indítvány szintén több mint egy éve várt a sorára.
teraz.sk
Nyitókép forrása: SITA/Kancelária NR SR
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


