A zsidó Tablet magazin Yoram Hazony könyvének pozitív ismertetőjében a szerző megjegyzi, hogy annak „nacionalizmusa egy cionista szűrővel rendelkezik”. Az első részben bemutatásra került, miként kapcsolódnak a jelenleg migránsokat betelepítő konzervatív kormányok ehhez az irányzathoz, de jobban megértjük, miről szól ez az irányvonal, ha beleolvasunk a Nemzeti konzervativizmus: Elvi nyilatkozat című összefoglalójukba.
A filoszemita kereszténység befolyását helyesli az irányelv, de egyben a zsidók megóvása külön említést érdemel: „Ugyanakkor a zsidókat és más vallási kisebbségeket meg kell védeni saját hagyományaik megtartásában, közösségi intézményeik szabad irányításában, valamint gyermekeik nevelésével és oktatásával kapcsolatos minden kérdésben” (4. pont). Természetesen a kapitalizmus alapvető (6. pont). A bevándorlásnak nem vetnének véget, de szigorúbb szabályokat helyeselnek, megjegyezvén: „a nyugati nemzetek különböző időszakokban profitáltak a liberális és a korlátozó bevándorlási politikából”, mely – a „sokszínűség a mi erősségünk” neoliberális mantrája után szabadon – szerintük „óriási mértékben hozzájárult a nyugati nemzetek erejéhez és jólétéhez” (9. pont). Ami a faji kérdést illeti, érdemes azt teljes egészében idézni:
Tehát egy kapitalista, liberális demokrácia: egy fajtagadó, fajilag kevert, kozmopolita „nacionalizmus”, melyben a zsidóság külön védelmet kap – rendkívül megnyerő irányelv egy magyar, egy olasz, egy német stb. számára, ugyebár. Ezzel szemben, természetesen, az emberi csoportok nem egyenlőek, s mivel társadalmakról beszélünk, a csoportátlag meghatározó fontosságú, még ha egyéni kivételek akadnak is – de ami a legfontosabb: ők nem mi vagyunk. Csak mi lehetünk saját magunk, intelligenciaszint és egyéb különbségek ide vagy oda. Idegen tömegek beáramlása akkor is baj lenne, ha az magasabb intelligenciájú és kulturált népekből jönne, mint például a japánok vagy dél-koreaiak, akiket lehet tisztelni (bár, sajnos mindkét ország atlantista kantárt helyezett magára), de az ő térhódításuk is ellenezendő lenne egyszerűen azért, mert a fehér országok, Európa, a mi földünk – minden erkölcsi jogunk adott ahhoz, hogy ezeket a sajátjainkként megőrizzük. Még csak nem is kell „gyűlölni” ehhez az idegen csoportot. Nincs „varázsföld”, melyre rálépve mássá változunk. Ha 5 millió japánt telepítenénk Afrikába, egy kisebb Japánt építenének ki, de Dél-Afrikában, Rodéziában már láthattuk ezt fehérek esetében is. Ezzel ellentétesen a fehér nemzetekbe betelepített idegen csoportok kapcsán is látható, miként formálják új területeiket saját képükre – elég a cigányságra gondolni.
 Yoram Hazony |
A nyilatkozat aláírói között ott van a libertariánus milliárdos Peter Thiel is, aki előszeretettel pénzel nemzeti szólamokat hangoztató, de kóser és alattomos figurákat, irányelveket. Thiel szerint például senkit sem kéne érdekeljen, ki milyen mellékhelyiséget használ (lásd: transzszexuálisok beengedése privát női helyekre), mert ez – a genderelmélet és annak ámokfutása – csak egy „hamis kultúrháború”, ami eltereli a figyelmet a gazdasági bajokról, és egyébként is, minden amerikainak „egyéni identitása van”, ő például „büszke” arra, hogy ferde hajlamú – idézi az NPR egy republikánus konferencián elmondott beszédéből. Amint a cikk rámutat, „a tömeg tapsolt” ezen kijelentése hallatán, „és még hangosabban éljenzett, néhányan állva”, majd megjegyzi, hogy nem először mutatta a Republikánus közeg az aberráltak elfogadását, és „később az este folyamán Donald Trump köszönőbeszédében támogatását fejezte ki az LMBTQ-közösségnek.” Ezt szem előtt tartva, ami számunkra jelentősebb, hogy az aláírók között megtaláljuk Orbán Balázst, hazánk miniszterelnökének politikai igazgatóját is. Ott van még az az amerikai antirasszista filoszemita-keresztény-konzervatív Rod Dreher is, aki hazánkba költözött, Orbán köreiben forog (követik egymást a Twitteren is) – amikor Orbán a fajkeveredésről beszélt, több cikket is szentelt kétségbeesetten annak kimagyarázására, hogy tudniillik ő nem fajról beszélt, csak kultúráról.
Zabolázott nacionalizmussal venni elejét a faji ellenállásnak
Rövidlátó, egydimenziós módon egyesek nem értik, miről is szól Hazony irányelve: „Yoram Hazony nacionalizmus elmélete mindennek ellentéte, amit »zsidónak« ismerhetünk, és mindennek ellentéte, ami a zsidóság érdeke. A világ zsidósága több ezer éves szenvedésének az illiberalizmus által felélesztett vallási intolerancia és a nacionalizmus volt az oka. Hogy egy zsidó kezdje a világban éltetni és bátorítani a nacionalizmust, ami a helyi zsidókat azonnal a nemzeten kívül helyezi, az a világ legújabb megbolondulásának a biztos jele. A vallási nacionalizmus pedig egyenes út a holokauszthoz” – olvashatjuk az Amerikai Népszavában. Természetesen a nacionalizmus kiherélése és filoszemita mederbe terelése kimondottan a zsidóság érdekeit szolgálja, főleg ha közben a fajkeveredés mentén egy jövőben is mindössze „elvek”, és nem etnikai karakter mentén csoportosuló nemzetről beszélhetünk – nem véletlen, hogy minden „nemzeti konzervatív” megszállottan filoszemita és cionista, és immár úgy tűnik fajkeveredéspárti is egyben. Legalábbis ami saját fehér fajtájukat illeti: Izrael „zsidó karaktere” szent marad. Hazony egyik hazánkbeli látogatása során nemcsak az Orbán-párti, de az Orbán-ellenes zsidókkal is eredményes megbeszélést tartott, és ez előtt, természetesen, a lap szintén értetlenül áll:
A Mazsihisz megjegyzi a hivatkozott bejegyzésben: „Öröm volt látni és meghallgatni Izrael egyik legfontosabb »hangját«, gondolkodóját. A világhírű filozófus ugyanezen a napon tárgyalt hazánk miniszterelnökével, Orbán Viktorral.” A zsidókérdés megértése nélkül nem teljesen értelmezhető mindez, valóban, de a zsidó célokat szolgáló stratégiai aktivizmus szempontjából teljesen logikus. A „baloldali” Mazsihisz tudja, hogy Hazony nem egy „nacionalista”, vagy „jobboldali”, hanem egy etnocentrikus zsidó, hasonló érdekekkel.
 Hazony a Mazsihisz vendégeként |
Ami a nacionalizmus zsidók általi eltérítését illeti, a probléma nem új jelenség. Napjaink egyik legkiválóbb zsidókritikus elemzője, az ír Andrew Joyce egyik esszéjében Victor Adler (1852–1918) és Heinrich Friedjung (1851–1920) esetével illusztrálja mindezt, akik „a 19. század végén az ausztriai német nacionalista mozgalom vezetéséért versengtek” (forrásmegjelölések az eredetiben):
A Hazony-féle vonalról árulkodó saját kijelentése: „Ez a kísérlet, hogy a »fehérekből« egyetlen, önazonosító és társadalmilag lehatárolt tömböt csináljanak, az egyik legrondább dolog, amit életemben a politikában láttam.” Bár Hazony a kirekesztő és etnosoviniszta izraeli nemzetállami alaptörvény hangos támogatója, a fehér ember fajvédelme kapcsán ellenséges álláspontot foglal el. Erről árulkodó egy más által írt cikkre adott reakciója is, mely cikk vélekedése szerint „A fehér nacionalizmus egyik alaptétele, hogy a »fehér emberek« egy különálló csoportot alkotnak, amelyet közös örökség és az örökség megőrzéséhez fűződő közös érdek köt össze. Ez a feltételezés hamis.” Hazony erre egyetértően reagál: „Olvassátok el ezt az esszét [a szerzőtől] arról, hogy miért nem lehetséges a »fehér nacionalizmus«, mert a fehérek nem egy nemzet. Valójában ez a kifejezés csak a »rasszizmus« félrevezető megfogalmazása. Terveztem, hogy írok egy esszét erről, de a fő érvek itt világosan és jól megfogalmazódnak.”
Egy szokásos taktikai nihilizmus az érv, hogy mivel egy spanyol nem svéd, más kultúrájuk van, így nem lehet őket összeboronálni a „fehér” címke alatt – mintha emiatt nem lennének mind fehérek. Hazony valószínűleg „kultúra” mentén nem választ szét zsidókat, nem tekinti a zsidó nacionalizmust illegitimnek többféle zsidó léte miatt (szefárdok, mizrahik, liberálisok és kommunisták stb.), tekintve, hogy a baloldali Mazsihisszel barátságosan elnevetgél, pedig elvileg harcol a baloldal ellen… De mindez eleve félrebeszélés: a fehér nacionalizmus jelentése és legitimitása egy fajilag kevert társadalomban világos, míg egy homogén fehér társadalomban a fajkeveredés megelőzésének önvédelme mentén nyer értelmet és legitimitást. És persze ott van az is, hogy ne zsidók szabják meg nekünk, mi legitim, mi nem (ami, ironikusan, szintén a fehér nacionalizmus egyik elve). Mindenesetre jól mutatja ez, kivel állunk szemben mint Orbán barátja, s annak feltehetően – és látszólag – új politikai mentora (Benjamin Netanjáhú tanácsadója is volt már). A Direkt36 elemzésében egy diplomáciai jelentés alapján például azt olvashatjuk, hogy „A kapcsolat [Hazony és Orbán között] a háttérben olyan szoros, hogy a magyar kormány Hazonyval mint a jeruzsálemi Herzl Intézet igazgatójával tavaly óta arról is tárgyal, hogy Herzl Tivadarról, a cionizmus Magyarországon született atyjáról közösen hozzanak létre egy múzeumot.”
Fajkevert nemzetkép
A fajkeveredés mint nacionalista alapelv megnyilvánul máshol is köreikben. A félzsidó, kínai és costa ricai felmenőkkel is rendelkező Eric Kaufmann kanadai professzor szintén az irányzat támogatója, s szerinte a nacionalizmusnak van létjogosultsága, amennyiben az egy „sajátos nacionalizmus”. A 2023. május 16-án, Londonban tartott konferenciájukon előadott felszólalásában a nyelv akcentusainak példájával amellett érvelt, hogy „minden [britanniai] akcentus egyenlően brit, de a kollektív nemzeti szinten, nos, a brit akcentus különbözik egyéb [nem brit] akcentusoktól. Tehát el tudunk képzelni indiai bevándorlókat indiai akcentussal, akik kötődnek a brit akcentushoz mint vállalt hazájuk egyik eleméhez, amit ünnepelnek.” Kaufmann szerint továbbá „a bevándorlás csökkentése az etnikai változás ütemének lassítása érdekében – tehát nem a megállítása, hanem lelassítása – az, amit a minden fajból származó konzervatív nacionalisták támogatnak”. A forróvíz helyett lassú forralás stratégiája ez.
 Eric Kaufmann beszéde a londoni Nemzeti Konzervativizmus konferencián 2023. május 16-án |
Kaufmann szerinte „rengeteg hely van azok számára, akik nem akarnak asszimilálódni, ez nem lehet egy kényszerített dolog, ez rendben van, lesz etnikai sokszínűségünk”. Értsd: a „nacionalizmust” át kell értelmezni egy kozmopolita, multikulturális patriotizmussá, ahol a különböző etnikumok egyenlően „britek” (vagy magyarok, olaszok stb.) és ez a sokszínűség lenne így a nemzeti büszkeség alapja, mert a britanniai keverék nép különbözik például a svédországi vagy franciaországi keverék néptől – hazánkban például egy magyar-cigány-filippinó-indiai-stb. maszlag lenne a „magyar nemzet”, míg a svédeknél inkább egy svéd-szomáliai-eritreai, amerikában fehér-latinó-néger. Máshol is kifejtette már, hogy a fehérek lehetnek kevert fajúak úgy, hogy így is a fehér csoportba tartozzanak. Kaufmann (2018) a Fehér eltolódás: populizmus, bevándorlás és a fehér többség jövője című könyvében is amellett érvelt, hogy a fehér ember ugyan kisebbségbe kerül majd, de ez nem baj, ha keveredünk, és kitágítjuk, mit is jelent a „fehér”, s így például egy cigány és arab is fehér lenne, mellyel továbbra is megőriznénk a fehér többséget. Az ausztrál politológus Frank Salter remek kritikájában így foglalta össze a professzor álláspontját:
A Hazony-féle „nacionalizmus” szándékos manipuláció. A nacionalizmus alapja csak a natio lehet, ahogy a „nemzet” szó eleve utal erre: nem „térítés”, „beillesztés”, esetleg „betelepítés” – nemzeni csak szülés útján lehet, melyben a vérség és örökletesség alapvető. Ez az a faji, etnikai karakter, melybe értelemszerűen a zsidók nem férnek bele, és egy efféle egység önképviselete számukra a legnagyobb veszélyforrás. Ezzel szemben, amiről itt szó van, tulajdonképpen egyfajta patriotizmus: hűség a zászló és himnusz iránt. Ez önmagában jól hangzik, de faji alapok nélkül üressé válik, és „értékek” mentén lehet terelni – mely „értékeket” természetesen a befolyással rendelkező réteg szabja saját érdekei mentén, mint teszi azt itt Hazony és társai. Így lehetett a nyugati világ jó részét belerángatni a közel-keleti „terrorizmus elleni harcba”, mert azok a gonosz „muszlimok” megtámadták a „szabad demokráciánkat” (avagy: zászlónkat, országunkat), így oda kell menni hozzájuk emiatt kiiktatni őket. Hogy a 2001. szeptember 11-i események alapja kinyilvánítottan Amerika cionista külpolitikája volt, nem számít, nincs is nagy dobra verve: lengesd a zászlót, verd a melled, és menj, harcolj, halj meg a „gonosz elleni harcban”, ami – hogy, hogy nem – izraeli geostratégiai célokat szolgál.
A patriotizmus, bár természetes és jó helyről fakad, könnyen manipulálható, amennyiben nem a faj és nemzet fennmaradásának és túlélésének az érdekei az irányadók – sőt, ha a „nemzet” fogalma önmagában átíródik, s mint holmi „ha elfogadod ezeket az értékeket, a nemzethez tartozol” szintjére züllik (mert azon „értékek” és „alkotmány” és „zászló” a befolyásos réteg által alakíthatók bármikor), akkor ismét nem vezet semerre. Az amerikai patriotizmus ennek mentén ma már a „bevándorló nemzet” címén büszkélkedik, a fajkeveredés mint központi „szabadság” ezen „értékek” egyike, az Israel Zangwill-féle „olvasztótégely” elmélete mentén, holott eredetileg Amerika a „jó karakterű szabad fehér ember” országaként volt elképzelve annak alapítói által. Pár évtized csupán, és lábaik alól kirántott alapok nélkül immár szabadeséssel zuhannak a kisebbségi sors felé, miközben az uralkodó berendezkedés dominánsan zsidó, melynek merő említése is elképzelhetetlen, azonnali karriervesztéssel járna, főleg döntéshozói körökben. A „globalizáció” elleni retorika ellenére egy globalizált, kevert fajú embermassza a látható cél. Minden „Európai Egyesült Államok” elvét bíráló szájhősködéstől függetlenül hazánk konzervatív irányítói is egy ilyen nemzetkép kidolgozásán munkálkodnak jelenleg, a korábbi nemzeti szólamok ellenére.
A Fidesz-kormány általi – és most a migránsbetelepítés kapcsán is látható – álnemzeti szemfényvesztés nem szorítkozik csupán erre a témakörre: annak idején Gergényi Péter és Gyurcsány Ferenc „elszámoltatása” volt a kampány fő pontja, amivel aztán kormányra került az azóta is irányító réteg, de semmi értékelhető nem lett ebből sem – az utóbbi máig a politika nagyszínpadán pöffeszkedik, miközben a Magyar Gárda be lett tiltva („egyenruhás bűnözés” címén csak emiatt módosította a kormány a Btk.-t), a Hunnia-ügy érintettjeit sok éven át gyötörték. A deviánsok propagandáját gátló látszatintézkedések ellenére, bár panaszkodni szeretnek, azért köszönik, jól vannak: civilizációs veszélyei ellenére nem azt, hanem a zsidó mártírság („holokauszt”) megkérdőjelezését tiltották be effektíven, s nem azok aberrált, kiskorúak fejlődését negatívan befolyásoló vonaglását szüntették meg, hanem a hőseinkre csendesen emlékező Becsület Napja lett ellehetetlenítve. (Jelenleg például a magukat nőnek képzelő, de férfi nemű transzszexuálisokat nőként is kezeli a hazai berendezkedés a kedvezményes nyugdíj terén, miközben szervezeteik egyre több külföldi pénzből gazdálkodnak és rendőreinket képzik az Igazságügyi Minisztérium segítségével. Ez utóbbi például a Magyar Önvédelmi Mozgalommal is működhetne együtt a cigányprobléma kapcsán, ehelyett annak merő megnevezését is büntetik, eljárásokat indítanak ellenük, és a deviánsellenes „gyűlölet-bűncselekmények” vannak inkább célkeresztben.) Pár éve a Soros-féle Közép-európai Egyetem kapcsán is volt némi porhintés, nemzetközileg is az a hír járta, hogy bezárhatják az intézményt, de ők inkább ünnepelnek: „A CEU [2023. júniusi] 32. diplomaosztó ünnepsége történelmi évet jelez”, melynek célja a „rendíthetetlen etikai elkötelezettség a nyitott, toleráns társadalom értékei iránt” – írják honlapjukon.
Aki kipa közé keveredik…
A irányzat befolyására a spanyol El País is rámutat:
A gyökereit megtagadó, nevet változtatott Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés, vagy a népszerűségében jelenleg növekvő német Alternatíva Németországért (AfD) kapcsán is feltehetően nagyjából az várható, amit Meloni esetében láthatunk, ha valaha kormányra kerülnének. Hogy a magát „klasszikus liberálisnak” nevező AfD-vezető, Alice Weidel egy korábbi Goldman Sachs-analitikus leszbikus, árulkodó – a pártot is egy „liberálkonzervatív erőnek” tartja. Ellenzi ugyan a ferde hajlamúak házasodási jogát „a család védelmében”, de közben egy Srí Lanka-i származású nővel él együtt, két örökbefogadott gyereket nevelve. Ugyanakkor az AfD-ben fellelhetők tisztességes elemek is, így feltehetően az áruló Jobbikhoz hasonló törés várható majd, a valóban nemzeti tagok kiválásával, hacsak be nem darálja vagy ki nem zárja e nemzeti elemeket a párt (hogy majd a valódi nemzetiek veszik át a vezetést, merész remény). Reuters: „A jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) tagjai hétfőn megszavazták a párt egyik tartományi vezetőjének kizárását, aki bírálta a náci holokauszt áldozatainak berlini emlékművét, és azt mondta, hogy a történelmet át kellene írni, hogy a német áldozatokra összpontosítson.” A zsidókhoz való kényszeres dörgölőzésük szintén közismert (Zislin, 2022).
 Alice Weidel (j) és élettársa, Sarah Bossard, „gyermekeinek” „másik anyja” |
Ilyen törés eredménye a jóval kisebb Alternatíva Svédországért (Alternativ för Sverige, AfS) akik a Svéd Demokraták (Sverigedemokraterna) pártból váltak ki mint valamelyest nemzetibb réteg, mivel azok már régen elhagyták nemzeti gyökereiket, mára egy meghasonlott, a nemzetellenes erőknek különösebb gondot nem okozó párt. A Finnek Pártja (Perussuomalaiset) vagy a sokatmondóan Meloni és Orbán által is támogatott spanyol Vox is reménytelen eset ezen az alapvetően EU-nak és NATO-nak behódoló, populista, nemzeti színeket lobogtató színtéren (főtitkáruk, Ignacio Garriga, egy félnéger).
Nem kívánom Európa minden nemzetiként pózoló pártját itt részletezni, de megfigyelhetően ugyanez a puhaság vagy ellentmondásosság vonatkozik több más, a nemzetközi sajtóban gyakran mint „nacionalista” és „szélsőjobboldali” bélyeggel ellátott pártra is. A behódolásra való hajlam, avagy a már fellelhető árulás tipikus jelei mindig megtalálhatók az ilyen csoportoknál: ilyen-olyan retorikai kritikák ellenére gyengébb vagy erős USA- és NATO-barátság, Izrael-pártiság, a holokauszttörténet és a zsidóság szentként kezelése stb., illetve a szexuális devianciák iránti valamilyen szintű tulajdonképpeni tolerancia, mint az AfD esetében is. A felforgató, oligarchikus befolyásolásnak melegágyat jelentő, migránsok importálásában élen járó kapitalizmus uralmának támogatása pedig szinte alapvetőnek tűnik közöttük. Mindeközben Görögországban kivégzik az Arany Hajnalt, majd egy új nacionalista párt betiltását is megszavazta a kóser parlament, míg Angliában a Belügyminisztérium kézi vezérléssel akadályozza a valóban nacionalista Patriotic Alternative párttá alakulását már évek óta (vezetőiket a bankok is letiltják), és a lista folytatható…
A fentieket szem előtt a Mi Hazánknak is van hova keményednie még, mert a politikai korrektség jelei fel-felbukkannak náluk. Mivel a jövő várhatóan csak nehezebb lesz a faji és nemzeti megmaradás tekintetében, egy politikai erő csak akkor lehet hasznos, ha ezzel egyenlő mértékben radikális, ahelyett, hogy esetleg az ellenkező irányba tolódna: egy szimpla „EU-szkeptikus”, langyosan nemzeti párt, mint a fentebb említettek, nem hozna olyan forradalmi változást, amire szükség van. A „radikális problémákra radikális megoldások” elve ma aktuálisabb mint az elmúlt 30 évben valaha: a magyar nemzetvédelem parlamenti képviseletének tehát valóban radikálisnak kell lennie.
A cigányság mint megkerülhetetlen probléma
Fontos ez bizony, hiszen a jelenlegi idegen beáramlás mellett a régiek kapcsán is súlyosan drámai jövőképnek nézünk elébe. A hazánkbeli cigányság számáról nincs teljes egyetértés ugyan, de Kemény et al. (2004, 132. o.) A magyarországi cigányság, 1971–2003 című áttekintésében ez olvasható: „Száztizenegy évvel ezelőtt 65 ezer volt a jelenlegi országterületen élő cigányok száma. 1971-ben 320 ezer körülire, 1993-ban 468 ezer körülire, 2003-ban 570 ezer, illetőleg 600 ezer körülire becsültük a cigányok számát. Az 1993 és 2003 közötti tíz évben az egyik becslés szerint évente 10 ezer, a másik becslés szerint évente 13 ezer fővel növekedett a cigányok száma”. Ezzel számolva az évi kb. 11,5 ezer többletcigány az elmúlt 20 évre 230 ezret tesz ki (miközben évi 50 ezer magyart vesztünk emigrációt nem is számítva, amint a következő részben bemutatom azt majd), tehát összesen kb. 830 ezer – de ez is csak becslés, a valós szám feltehetően magasabb, elég azt figyelembe venni, amire szintén rámutatnak ugyanott: „Magyarországon az élveszületések száma 1970-ben 152 ezer volt, 1993-ban 116 ezer, 2001-ben 97 ezer. 1993-ban 13 ezernél több cigány gyerek született, a teljes magyarországi gyerekszámnak több mint 11 százaléka. 2002-ben 15 ezer cigány gyerek született, az összes Magyarországon született gyereknek több mint 15 százaléka. A jövőben tovább növekedik a cigányok száma és aránya, és növekedni fog befolyásuk is az ország életére.”
Ennek mentén egy másik tanulmány is beszédes: „Az elmúlt évek adatai alapján (1. ábra) 13-14 százalék körülire tehető az általános iskolákban a roma tanulók aránya, amely majdnem kétszerese a kilencvenes évek elején mért adatoknak.” (Papp, 2021, 252. o.) Itt figyelembe érdemes venni, hogy a magyarok azóta fogytak, a többségi iskolások száma csökkent, ami növel a cigány arányon, de ez így is kirívó. Ennek fényében a KSH minden bizonnyal alábecsülte számukat: „Az előreszámítás alapváltozata szerint a 2011. évre becsült 554 ezer »roma kötődésű« népesség száma 679 ezer főre emelkedhet 2050-re. 2011-ben a megszületett gyermekek 11,9%-a volt »roma kötődésű«, 2050-re ez az arány akár 12,4%-ra is nőhet az alapforgatókönyv szerint” (Obádovics, 2022). Ha a gyermekszületések 12 százaléka cigány, a teljes társadalomban is annyi lesz arányuk idővel, minél többen vannak, annál gyorsabban nő arányuk is.
 Egy lehetséges jövőbeli országkép |
A cigányok körében a várandósság rendkívül felelőtlen módon történik, aminek jelentősége van minőségi és mennyiségi szempontból is, de árulkodik a kognitív szintről egyaránt. A köreikben talált nagy számú szülés, csecsemőhalálozás és abortusz kapcsán az Egészségügyi Világszervezet így írt: „Egy 272 fős, 16-50 év közötti belgrádi nőket magába foglaló tanulmány szerint közel 28%-nak volt 6-10, 6,7%-nak több mint 10 gyereke. Ezeknek csaknem fele átesett már abortuszon, és közülük 83%-nak már 5 művi vetélése is volt. Kilenc százalékuknak volt 6-10 abortusza” (Packer, 2003, 20. o.). A KSH két kutatója (Szabó és Veroszta, 2022) azt is világossá teszi, hogy „a várandósság tervezettségében a roma anyák szignifikánsan nagyobb hányada nem tervezte, vagy későbbre tervezte volna várandósságát. A roma anyák terhességeinek igen magas aránya, több mint fele volt nem tervezett” – írják a cigányokat „romázva” a magyarokat „nem romázva” anyagukban, szokás szerint.
Sajnos elemzésük a gyáva kategóriába esik, hiszen a cigányok diszkriminációval kapcsolatos panaszait készpénznek veszik („megváltozott hangnem” vagy „grimaszolás” stb. az egészségügyben – nem vizsgálva, hogy miért változik meg a hangnem cigányok esetében), s ennek mentén minden negatív mutató, ami a cigányok kacspán látható, valamiért csak rasszizmus eredménye lehet. Primitív következtetésük szerint őket az egészségügyi dolgozók merő „erős társadalmi-gazdasági és strukturális háttérmeghatározottságok” miatt diszkriminálják, de nem kerül kifejtésre, hogy miért érdekelné mindez az orvosokat. A magyarázat, természetesen, hogy az alacsonyabb társadalmi rétegben a cigányok és elcigányosodott magyarok viselkedése, hozzáállása, táplálkozási és egyéb szokásaik eredménye az, hogy milyen negatívumokat, eltéréseket találunk köreikben – és mindez még a grimaszokat is megmagyarázza, egyéb intézkedések mellett. (A szerzők elismerik ugyan, hogy gazdasági helyzetet figyelembe véve is egészségtelenebbek a cigányok mint a magyarok, mindez mégsem nyom a latba, ahogy a nevezett réteg genetikai alapú patológiáinak hatását sem veszik figyelembe az általuk sérelmezett negatív mutatók kapcsán, pedig ismertek: Lynn, 2011, 10–14. fejezetek.) Az intelligencia és karakter, főleg ezek etnikai és faji alapjainak figyelmen kívül hagyása, alapvető az efféle akadémiai körökben (annak ellenére, hogy ismerten 70–83 közötti IQ-hányadossal vegetálnak a cigányok: Ĉvorović, 2014, 153–154. o.), akik inkább festenek a falra rasszistát, hogy annak leleplezésével és elítélésével, arra verbális szenteltvizet locsolva humanistaként pózoljanak – könnyebb és kifizetődőbb az, mint őszintén írni a cigányság patológiáiról, s azok etnikai alapjairól. (Közben az egészségügyi dolgozókat ütik-verik a cigányok, de álhumanista kutatóink erről a jelenségről nem fognak írni.)
„Úgy tűnik, hogy a cigányok, férfiak és nők, csak azért születnek erre a világra, hogy tolvajok legyenek. Tolvaj szülőkhöz születnek, tolvajok között nevelkednek, lopásra nevelik őket, és végül minden körülmények között kiteljesedett tolvajként működnek, és a lopás vágya és maga a lopás elválaszthatatlan tulajdonságként van jelen bennük, amely csak a halálban tűnik el” – írta Miguel de Cervantes (1547–1616) La Gitanilla című 1613-as művében, illusztrálva az utókornak, hogy bizonyos etnikai és faji karaktervonások nem szűntek meg azóta sem, éljen éppen királyságban, köztársaságban, arisztokráciában, kapitalizmusban, kommunizmusban, szegény vagy gazdag országban: a cigány cigány marad (ahogy a zsidó meg zsidó). Valóban: a patologikus karaktervonások faji különbségei és genetikai alapjai jól ismertek (Lynn, 2002; 2011, 10–15. fejezetek; 2019, 15. fejezet). Mindez azért is fontos, mert nem várható a cigányság „jobbulása”, ha valaki még mindig ezzel ámítaná magát – cselekvésre van szükség.
(A folytatásban szó lesz pár ilyen cselekvési lehetőségről, illetve genetikai adatok és számítások alapján kiszámításra kerül, hány és milyen migráns mennyi magyar gyermek születését teszi semmissé faji fittségünk hosszútávú életképességének szemszögéből, majd a fajegészségtan tanulságai szintén áttekintést nyernek.)
Csonthegyi Szilárd – Kuruc.info
Hivatkozott irodalom:
• Csilla, Obádovics. "A magyarországi, roma kötődésű népesség előreszámítása 2050-ig." Demográfia 65.2-3 (2022): 279-309.
• Jelena Ĉvorović: The Roma: A Balkan Underclass, Ulster Institute for Social Research, London (2014)
• Kaufmann, Eric. Whiteshift: Populism, immigration and the future of white majorities. Penguin UK, 2018.
• Kemény, István, Béla Janky, and Gabriella Lengyel. "A magyarországi cigányság, 1971–2003." Gondolat Kiadó. MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet. (2004).
• Laura, Szabó, and Veroszta Zsuzsanna. "A folyosó végén Roma nők a várandósgondozás és szülészeti ellátás rendszerében." Esély: Társadalom– és szociálpolitikai folyóirat Vol. 33. (2022) No. 3. pp. 3–24.
• Lynn, Richard. "Racial and ethnic differences in psychopathic personality." Personality and Individual Differences 32.2 (2002): 273-316.
• Lynn, Richard. Dysgenics: Genetic Deterioration in Modern Populations. Ulster Institute for Social Research, London (2011). Second Revised Edition. IBSN-978-0-9568811-0-6.
• Lynn, Richard. Race Differences in Psychopathic Personality: An Evolutionary Analysis. Washington Summit Publishing, 2019.
• Packer, Corinne. "Roma Women and Public Health Care." Sexual and reproductive health in a multicultural Europe. The European Magazine for Sexual and Reproductive Health 55 (2003).
• Papp, Z. Attila. "Roma népesség és oktatástervezés." Educatio 30.2 (2021): 242-259.
• Zislin, Luca L. (2022) "Jewish People in the German Far-Right: How AfD is Pandering to Jews to Gain Legitimacy," Claremont-UC Undergraduate Research Conference on the European Union: Vol. 2022, Article 13. DOI: 10.5642/urceu.RFHV4040
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
