A magyar Országgyűlés elnöke pályázatot hirdetett „Könyvtár, ami összeköt” címmel a Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok szakmai együttműködésének és tapasztalatcseréjének támogatására. A program keretében a nyertesek 2026. szeptember 13. és 27. között két hetet tölthetnek az Országgyűlési Könyvtárban Budapesten, ahol megismerhetik az intézmény működését, bemutatkozhatnak saját munkájukkal, valamint közös szakmai projekteket dolgozhatnak ki.
A programra a szomszédos országok területén élő, felsőfokú végzettséggel és könyvtári gyakorlattal rendelkező szakemberek, valamint középfokú végzettséggel és többéves könyvtárszakmai tapasztalattal bíró könyvtárosok jelentkeznek, akik még nem töltötték be a 40. életévüket. A felhívás tehát a felvidéki magyar könyvtárosok előtt is nyitva áll, érdemes is élni a lehetőséggel!
Az ösztöndíjprogramban egyszerre nyolc határon túli és két magyarországi résztvevő vehet részt. A nyertesek bruttó 250 000 forintos díjazásban részesülnek, amelyet a program lezárulta után folyósítanak. Az utazási költségeket és a kollégiumi szállást az Országgyűlési Könyvtár biztosítja.
A két hét alatt a résztvevőknek lehetőségük nyílik az Országgyűlés és a parlamenti szervezetek tevékenységének megismerésére, valamint az Országgyűlési Könyvtár feladatainak és szolgáltatásainak részletes tanulmányozására. Kötelező elem egy legfeljebb 20 perces bemutatkozó előadás saját könyvtárukról és pályázatukról.
A program végén a résztvevők írásos beszámolót készítenek a szerzett tapasztalatokról, személyes értékelésükről és az Országgyűlési Könyvtár munkáját segítő szakmai javaslatokról.
A pályázat részeként egy 5–8 oldalas kutatási munkát kell benyújtani az alábbi témák egyikében:
Könyvtárak a nemzetpolitikai feladatok szolgálatában (gyűjteményszervezés, szolgáltatáspolitika, szolgáltatásmarketing)Egy meglévő nemzetpolitikai gyűjtemény bemutatásaMár meglévő vagy tervezett nemzeti, nemzetiségi, kisebbségi digitális adattár bemutatásaA Kárpát-medencei magyar kisebbség könyvtári ellátásával kapcsolatos együttműködés lehetőségei és formáiA magyar kulturális örökség bemutatása helyi gyűjteményekben
A pályázati anyaghoz csatolni kell a szakmai önéletrajzot, az elérhetőségi adatokat, az iskolai végzettséget igazoló oklevél másolatát, a szakmai tapasztalatot igazoló dokumentumokat, valamint egy 1–2 oldalas motivációs levelet. Munkahellyel rendelkező pályázók esetében a munkáltató nyilatkozata is szükséges arról, hogy támogatja a programban való részvételt. Emellett csatolni kell az adatkezelési tájékoztató megismeréséről szóló nyilatkozatot is.
A pályázatot egy nyomtatott példányban kell eljuttatni Szóllás Péter könyvtárvezetőnek az Országgyűlési Könyvtár címére (H-1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1–3.). Elektronikusan MS Word formátumban az [email protected] címre is be kell küldeni. A beküldési határidő 2026. június 30. (a postára adás vagy az elektronikus küldés dátuma).
A pályázatokat az Országgyűlés elnöke által felkért szakemberekből álló bírálóbizottság értékeli. Az eredményről minden pályázó 2026. július 15-én értesítést kap. A nyertesek névsorát az Országgyűlés honlapján (www.parlament.hu) és az Országgyűlési Könyvtár honlapján (konyvtar.parlament.hu) teszik közzé.
További információ az [email protected] e-mail címen kérhető.
Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


