Nem számít, hogy hidegháború, felkelés vagy kommentháború, az ember mindig is megtalálta annak módját, hogy társai fölé kerekedjen, mások kárán egyre magasabbra kapaszkodva teljhatalmat érjen el. Még hitét is szegné csak azért, hogy minden és mindenki fölött rendelkezhessen.
De mi van akkor, ha nem tud már többé istent játszani, és egy olyan fegyvert kaparint kezei közé, amellyel mindenkit – beleértve magát is – elpusztít? A kommentháború lenne az a veszélyes eszköz?
Való igaz: internetes propaganda gyakran használatos valamilyen agenda, például személyes, politikai vagy üzleti célkitűzések előmozdítására, egyfajta meggyőzési formaként, de egyaránt tisztában kell lennünk használatának előnyeivel és annak hátrányaival is ahhoz, hogy egészséges határokon belül alkalmazhassuk. Épp ezért fontos olyannyira, hogy az ember ne ragadtassa el magát. Mennyire lehet nehéz nekik ellenállni?
Napjainkban már inkább kommunikálunk kommentekben, mint személyesen. Inkább fejtjük ki véleményünket különböző internetes platformokon, mintsem azt a kritikával illetett fél szemébe nézve felvállalnánk. És inkább rejtőzünk hamis profilok mögé. Ezzel még személytelenebbé téve azt a már így is porlepte felfogást, miszerint mi, emberek egy kicsivel többek vagyunk. Ugyan miben? A legtöbb ember annyira szubjektív, hogy valójában nem érdekli őt más, csak önmaga. Ez az oka annak, hogy bármiről essék szó, mindjárt önmagára gondol, és minden személyét illető távoli célzás magára vonja figyelmét és annyira elfoglalja, hogy a beszéd objektív tárgyának felfogására nem marad értelmi ereje. Íme, máris felmerül a polémia, azaz a félreértések kérdése. Megannyiszor került már az emberiség olyan sokak számára fatális helyzetbe, amely elkerülhető lett volna pusztán az apró eltérések megfigyelésével és azok racionális elemzésével. Olykor pont az a klisés titkos összetevő hiányzik csupán: ugyan már, te is tudod, mi az, egy csipetnyi szeretet. Szeretet és empátia, beleérzés, a másik ember gondolatainak, érzelmeinek átérzése közvetlen átélést ugyan nem nyújthat, mégis az, hogy helyébe képzeljük magunkat, betekintést kínál a másik belső világába, ami nagyban elősegíti észlelésünk pontosságát.
A jelenlegi platformhasználat állása szerint mégis inkább arra következtetünk, hogy az effajta ítélethozatal és véleménynyilvánítás nincs jó kezekben. Szembetűnik ugyanis az online bántalmazás (bullying) és a különféle lobbik fogalmának színes tárháza, ami jóval több odafigyelést igényelne, mint amennyit jelenleg szentelünk neki. Nem is említve a napjainkban egyre csak növekvő kiskorú felhasználók számát, akik könnyen befolyásolható, két lábon járó céltáblaként sorra állnak frontvonalra a jó és rossz háborújában. Hasonlóképpen kell nekünk is, véleménynyilvánítókként, felmérnünk a különbséget meggyőzöttség és megrögzöttség között. Ha az első eset áll fenn, tehát véleményünk megalapozott, és az összes lehetőség megvizsgálása, illetve azok alapos elemzése, akár gyakorlati kipróbálása után is úgy véljük, hogy állításunk vagy elgondolásunk biztosan igaz, valóságos és működőképes, ne féljünk alkalmazni a rendelkezésünkre álló eszközöket, hogy közöljük azt embertársainkkal. Ha viszont erkölcsi vagy más szempontból elítélhető hajlamunkhoz, szokásunkhoz, tulajdonságunkhoz, káros vagy gonosz szándékunkhoz változatlanul ragaszkodva és attól el nem térve kizárólag saját akaratunkat, világlátásunkat kívánjuk másokra forszírozni, az megrögzöttségnek minősül. Szem előtt kell tartanunk ugyanis, hogy pont úgy hozhatunk mi is pontatlan judíciumot, mint azt a nálunk jóval fiatalabbak teszik. Tudatában kell lennünk annak, hogy mindannyian emberek vagyunk, mind hibázhatunk, és a komment-béke fenntartásáért legfontosabb erényünket, az emberséget semmiképp sem szabad elfelejtenünk.
Végszóként talán Csányi Vilmos szavai a legtalálóbbak: „az internet kiváló dolog, de lehet, hogy az emberiség még nem eléggé érett rá”.
Bartha Nóra
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
