Komárom város vezetősége megteszi a szükséges lépéseket

A komáromi önkormányzat mély megrendüléssel fogadta a járási hivatal épületénél történt tragédia hírét. Ezúton fejezzük ki őszinte részvétünket az érintett családnak, a sérülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánunk – olvasható a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben.

Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter kijelentette, hogy nem zárja ki a közelmúltban történt földrengés és a tragikus esemény közötti összefüggést, ezért elrendelte a minisztériumhoz tartozó épületek ellenőrzését.

Komárom városa szintén megteszi a szükséges vizsgálatokat a fenntartásába tartozó épületekben és azok környékén.

Hírdetés

Amennyiben bármilyen jel veszélyre utal, szakemberek bevonásával történik meg a részletes vizsgálat és a szükséges intézkedések elvégzése.

Bízunk benne, hogy a belügyminiszter kijelentése figyelmeztetésként szolgál a többi állami intézmény és minisztérium számára is. Szükségesnek tartjuk a Vág-híd és a határátkelőnél található csapóhíd mielőbbi felújítását, és reméljük, hogy az ilyen balesetveszélyes építmények javítására rövid időn belül megvalósul.

Robert Fico miniszterelnök nyilvánosan kijelentette, hogy a kormány kihelyezett ülésre készül Komáromba. Bízunk benne, hogy ez a találkozó alkalmat teremt az egyeztetésre, és az illetékes tárcák, valamint az állami vállalatok mihamarabb megteszik a szükséges lépéseket a lakosság biztonsága érdekében.

Sajtóközlemény/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »