A szavak, a hanghordozás ismerős és ijesztő: akár a nacionalizmus tömény hangoskönyvének, szűk egyperces korlenyomatnak, sértő és megalázó szókapcsolatok gyűjteményének is tekinthető. Román ajkúak egy autóbuszon magyar nyelven beszélő fiatalokat bántalmaznak, durva szavakkal. Egyikük kéri, hagyják őket békén. Nem hagyják, folytatják, elfeledettnek vélt kijelentések hangzanak el, az is, hogy ne beszéljenek magyarul, mert ez nem Kolozsvár, hanem Cluj, sőt, azt is javasolják a magyar ajkúnak, ha ő „a lovak nyelvén akar beszélni”, akkor menjen Budapestre.
Közösségi oldalán Csoma Botond, az RMDSZ kolozsvári parlamenti képviselője meg is jegyzi, pontosabban kérdezi: „ismerős Gheorghe Funar hasonló szóhasználata, ugye?” Azt is rögzíti, „sajnos, nem múlik el CFR–U városi rangadó úgy, hogy az »egyetemista« szurkolók egy része ne kezdjen magyarellenes hergelésbe” (két kolozsvári focicsapat összecsapásáról van szó, egymással élesen szemben álló szurkolótáborral, a szombat esti magyarellenes incidens elkövetői pedig vélhetően az Universitatea csalódott szurkolói lehettek).
Ismét a Kincses Város tehát a bántalmazás helyszíne. Ott az elmúlt években több magyarellenes incidens is történt, nem túlzottan erőszakos összecsapások, de mindenképp figyelemre méltó, aggasztó történések. Ezek egyrészt azt mutatják, nem szabad elszigetelt jelenségként legyinteni rá, hiszen minden jelentősebb erőszakhullám mögött ott sorakoznak az apróbb erőszakos megnyilvánulások, másrészt újólag bebizonyosodik, hogy Gheorghe Funar és elvbarátai nem fáradoztak eredménytelenül, amikor a kilencvenes években Kolozsvárt a nacionalizmus fellegvárává tették. Funar három mandátumon át (1992 és 2004 között) lehetett Kolozsvár polgármestere, amíg aztán Emil Boc váltotta a magyargyűlölő elöljárót. Azóta ugyan számos olyan gazdasági és közéleti fordulat történt, amely részben feledtette a korábbi, intenzív magyarellenességet – ilyen például az évente megszervezett Kolozsvári Magyar Napok –, de Erdély fővárosában továbbra is van egy olyan társadalmi réteg, amely változatlanul hordozza a magyarok iránt érzett gyűlölet vírusát.
Nincs veszélyesebb, mint legyinteni: csupán pár keresetlen szó volt, csak egy kis fenyegetés. Nem: ma Kolozsvár, holnap egy másik erdélyi, székelyföldi magyar városban utasíthatnak arra, hogy „a lovak nyelvén” csak és kizárólag Budapesten beszélhetünk, hogy itt a magyar közösségnek kuss a neve. Ezért is fontos a sepsiszentgyörgyi Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat tiltakozása, melyben jelzik, döbbenetes, hogy anyanyelvükön beszélő magyar fiatalokat érhet verbális megfélemlítés egy városi buszjáraton, s helyesnek tartanák, ha e sokadik „nyelvi és etnikai alapú megkülönböztetés” után maga Emil Boc polgármester is állást foglalna.
Mert odafigyelés, mértékletesség, szabályozás híján zűrzavaros időkben könnyen felerősödhet a magyarellenesség, és bizony, zűrzavarból az elmúlt másfél-két esztendőben nincs hiány mifelénk. Éppen a Kincses Város történései igazolják, ha egyszer a rossz szellem kiszabadul a palackból, bizony nagyon nehezen lehet újra visszakényszeríteni oda. Hiszen sokáig úgy tűnt, Kolozsváron el is felejtették, mikor hajtott ki a nacionalizmus magva, miként szökött szárba, majd hogyan kókadt le; de íme, e burjánzás azóta is kitartó és szívós, rondítja is módfelett a virágosnak hitt kertet, s bizony, kertész legyen a talpán, aki valamikor végérvényesen kigyomlálja…
Magyar ünnep a Kincses Városban: a tavalyi, tizenhatodik Kolozsvári Magyar Napok szervezői és önkéntesei – képünk illusztráció. Fotó: Facebook / Kolozsvári Magyar Napok
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
