Kollár továbbra is kitart a bérlakások mellett?

Kollár továbbra is kitart a bérlakások mellett?

Boris Kollár számára továbbra is prioritás a választási kampányban ígért bérlakások építése – derült ki a parlament elnökének friss nyilatkozatából.

A Sme rodina elnöke erről az állami hírügynökség videós műsorában beszélt, arra hivatkozva, hogy a dráguló lakáshiteleket sokan már nem fogják tudni megengedni maguknak.

Tegyük hozzá, hogy az elmúlt hetekben tapasztalható gazdasági hatások ellenére egyelőre csak minimálisan drágultak a lakáshitelek Szlovákiában, vagyis a kamatlábak emelését kisebb mértékben lépték meg az egyes bankok. A legtöbb esetben még mindig 1-1,5 százalék közötti kamatláb mellett érhetők el lakáshitelek, akár 10 éves fixáció mellett is. Sőt, az egyik bank már 20 éves lekötést is kínál, ebben az esetben 1,35 százalékos az éves kamatláb.

Hírdetés

Ami sokkal nagyobb gond a hitelpiacon, hogy még mindig kevés az eladó ingatlan, vagy úgy is mondhatjuk, a kereslet nagyobb a kínálatnál, ez pedig továbbra is felfelé nyomja az árakat. Az elmúlt két év hiába volt koronavírustól nehezített, az ingatlanárak emelkedtek és a trendek nem utalnak arra, hogy a növekedés megállna, csupán lassulása várható, már ha a hitelek ára a kamatlábak emelkedésével nő. 

Kollár és pártja még a választások előtt egyik legfontosabb programjának nevezte a bérlakások építését, amelyhez külföldi mintákat kívánt segítségül hívni. Ennek ellenére a program egyelőre nem indult el, de a parlament elnöke a közelmúltban is hangsúlyozta, mindenképp szeretnék ezen törekvéseiket megvalósítani és ehhez politikai támogatást szerezni.

A lakásvétel egyébként nem csupán a rosszabb anyagi helyzetben élők számára jelent sokszor problémát, hanem a Pozsony környékén élő fiataloknak is. A bankoktól lakáshitelt igénylőknek ugyanis az elmúlt években számos szabálynak kell megfelelniük, a bevételi lehetőségek vizsgálata mellett ugyanis a hitel összege nem lehet nagyobb mint a nettó havi bevételük 96-szorosa, vagyis a nyolc évi bevételük. Ezt pedig annyit jelent, hogy 1000 eurós nettó bér mellett, ami magasabb mint az átlagkereset, maximum 96 ezer euró hitelt lehet felvenni, vagyis az ennyit kereső egyedülálló személynek Pozsony környékén esélye sincs lakást venni, ha nincs párja vagy a család nem segít be anyagilag vagy a jelzálogban.

A probléma tehát valós, a kérdés csak az, hogy az eddig nem túl lelkes koalíció hogyan áll a kérdéshez.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »