Kollár nem fogja engedni a 363-as paragrafus eltörlését. Fico nyíltan kritizálta a kormányt az Ukrajnának nyújtott segítségért

Kollár nem fogja engedni a 363-as paragrafus eltörlését. Fico nyíltan kritizálta a kormányt az Ukrajnának nyújtott segítségért

Nyitókép: TA3/screenshot

A TA3 Politikában c. vitaműsorában azt kérdezték Robert Ficotól, a Smer-SD elnökétől, emlékszik-e még arra, hogy kormányfőként azt hangoztatta, soha nem ül be a parlamentbe ellenzéki politikusként. Fico erre azzal a kérdéssel reagált, hogy „van-e valaki, akit ez még érdekel?“, majd a sporthoz hasonlította a helyzetét.

„Mennyi futballista van, aki bejelenti, hogy visszavonul, majd mégis folytatja?“

– tette fel a költői kérdést Fico.

Kollár nem fogja engedni a 363-as paragrafus eltörlését

Fico vitapartnere, Boris Kollár (Sme rodina) házelnök arról beszélt, hogy nem fogja megengedni a 363-a paragrafus eltörlését. Kifejtette: mindaddig ellenezni fogja a hatályon kívül helyezését, amíg a törvényekkel és az előkészítő eljárásokkal visszaélnek.

„Amennyiben a kormány programnyilatkozatába bele lett volna írva, hogy szándékunkban áll ennek a paragrafusnak az eltörlése, akkor soha nem írtam volna alá“

– közölte Kollár.

Hírdetés

Boris Kollár egyúttal azt is kifejtette, hogy büntetést szeretne azoknak a bíróknak, akikkel kapcsolatban az Alkotmánybíróság háromszor úgy ítéli meg, hogy megsértették az elítéltek jogait. Véleménye szerint ezeket a bírókat alsóbb fokú bíróságra kellene áthelyezni. Ezt a témát a hétfői koalíciós tanácson szeretné megnyitni. Kollár konkrétan egyetlen bírót sem akart megnevezni, de Robert Ficora azon kijelentésére reagált, aki Robert Kaliňák megvádolásával kapcsolatban Juraj Kliment bírót kritizálta.

Szívesen látják Tabákot és Hatrákot a Sme rodinában

A parlament házelnöke védelmébe vette az OĽaNO két korábbi képviselőnőjét, Romana Tabakot és Katarína Hatrákovát, akik nem szavazták meg Robert Fico vizsgálati fogságba való kiadását. Mint mondta, nyitott ajtóval várják őket, ha szeretnének belépni a Sme rodinába.

Fico készen áll arra, hogy megnyerje a következő választásokat

Robert Fico kijelentette, készen áll arra, hogy megnyerje a következő parlamenti választásokat. Arra a kérdésre, megvárja-e azt a két évet, amíg a jelenlegi kormány befejezi a mandátumát, Fico úgy felelt: „Olyan kondícióban vagyok, hogy készen állok egy olyan harcra, amilyenben eddig még nem volt részem. A Smer-SD megnyeri a választásokat. Mindent beleadunk“.

A Smer-SD elnöke a vitaműsor során nyíltan kritizálta a szlovák kormányt az Ukrajnának nyújtott segítségért.

  „Nekünk mi hasznunk van ebből? Nekünk sosem segített Ukrajna, csak durván átvert. Amikor 2009-ben gázra volt szükségünk, Timosenko átvert minket“.  

Egyúttal kijelentette, hogy az Oroszország ellen nevezetett szankciók „ostoba amerikai szankciók”.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »