Kocsis Máté: a népszavazás a legerősebb eszköz a nyomásgyakorlási kísérletek ellen

Kocsis Máté: a népszavazás a legerősebb eszköz a nyomásgyakorlási kísérletek ellen

Úgy véli, nagy csalódás, hogy Brüsszel háttérbe szorítja a gyermekvédelmi jogokat “az erőszakos LMBTQ-propaganda” miatt.

A népszavazás a legerősebb eszköz a gyermekvédelmi intézkedésekkel kapcsolatos nyomásgyakorlási kísérletek ellen – közölte Kocsis Máté a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Azt mondta: Brüsszel kötelezettségszegési eljárással akarja eltöröltetni a gyermekvédelmi intézkedéseket. Nem nehéz észrevenni az összefüggést, hogy a baloldal miniszterelnökjelöltje Brüsszelből hazaérkezve ugyancsak bejelentette, hogy el fogja törölni a vonatkozó törvényeket.

Nagy csalódás a Fidesz frakcióvezetője szerint, hogy az Európai Unió háttérbe szorítja a gyermekvédelmi jogokat az “erőszakos LMBTQ-propaganda miatt”, amely a gyermekeket vette célba azzal, hogy minden felületen hirdeti, van lehetőség nemváltásra és a gyermekek életkorának nem megfelelő tartalmakat tesz közzé.

A népszavazás kérdései elmondása szerint arról szólnak, hogy a szülő hozzájárulása nélkül tartsanak-e szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat, népszerűsíthetnek-e nemátalakító műtéteket, korlátozás nélkül be lehet-e mutatni a gyermekek fejlődését befolyásoló és a nem megváltoztatását bemutató tartalmakat a médiában.

A szülőnek kizárólagos joga van a gyermek nevelését illetően,

Hírdetés

vagyis csak a szülő dönthet arról, hogy szeretné-e gyermekével megismertetni ezeket – hangsúlyozta a frakcióvezető.

Kocsis Máté beszélt arról is: Magyarországon ugyan még nem volt például olyan, hogy óvodásokat nemátalakító műtétnek akartak volna alávetni a szülők beleegyezése nélkül, de Belgiumban például már 14 éves kortól szülői beleegyezés nélkül lehet ilyet csinálni és az Egyesült Államoktól a nyugat-európai országokig egyre elterjedtebb, hogy óvodákban és iskolákban érzékenyítő előadásokat tartanak.

A törvény és a népszavazás célja, hogy Magyarországon a továbbiakban se legyenek ilyen esetek, mert

a kormánypártok szerint óvodásoknak sem a szexualitás természetes, sem az alternatív formái nem valók

– mondta, hozzátéve: a törvény a gyerekekről szól, a felnőttekre nem vonatkozik.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »