Július 19-én, még a mostani parlamenti ülésszakban dönt az Országgyűlés arról az alaptörvény-módosításról, hogy 2024-től májusban egy napon rendezzék majd az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat – mondta a javaslatot beterjesztő Kocsis Máté az InfoRádió Aréna című műsorában.
A Fidesz frakcióvezetője elárulta, hogy az állítása szerint nem új keletű ötlet praktikusan milyen hatással fog járni, amint elfogadják a kormánypárti javaslatot.
Eszerint a következő önkormányzati választás nyerteseinek a mandátuma csupán négy és fél évre szól majd.
Azaz a jelenleg mandátummal rendelkező polgármesterek és önkormányzati képviselők 2024-ben a májusi választás után még október 1-ig hivatalban maradnak, akkor is, ha megbízatásukat nem sikerül megtartaniuk. Az új győzteseknek 2029 májusáig tart majd a megbízatásuk, azután már visszaáll az ötéves ciklus.
Ahogy arról elsők közt beszámoltunk, az összevonásról szóló módosító javaslat miatt előre is bocsátották az Alaptörvény – immár tizenegyedik – módosítását.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »