Klus jelölése nem volt jó ötlet, Hegernek azonnal reagálnia kellett volna

Klus jelölése nem volt jó ötlet, Hegernek azonnal reagálnia kellett volna

Martin Klus jelölése az Európai Számvevőszék tagjává nem volt jó ötlet, az ideiglenesen megbízott Eduard Heger miniszterelnöknek azonnal reagálnia kellett volna rá. Jelentette ki a szlovák közszolgálati rádió Szombati dialógusok című politikai vitaműsorában Ladislav Kamenický (Smer-SD) parlamenti képviselő, aki szerint Hegernek egyáltalán nem lett volna szabad ilyen jelölést javasolnia.

Veronika Remišová (Za ľudí) befektetési miniszternek nem tetszik, hogy Richard Sulík, az SaS pártelnöke levelet küldött a bizottság több EP-képviselőjének is az ügyben, amelyben Klus jelölésének reputációs kockázatára hívta fel a figyelmüket.

Szerinte Sulík viselkedése „kicsinyes és aljas”.

Kamenický úgy véli, Klus óriási hibát követett el, és feleslegesen tette tönkre a karrierjét. „Lehet, hogy a diplomáciában jelent valamit, de a pénzügyek terén egyáltalán semmit sem jelent” – tette hozzá kijelentve, hogy Klusnak nincs közgazdasági végzettsége. Szerinte az államfőnek már a jelölése bejelentésekor „figyelmeztetnie kellett volna Hegert, hogy ne tegye ezt”.

Hírdetés

A politikus úgy véli, Szlovákia feleslegesen tette ki magát a szégyennek.

Remišová szerint a parlamentben káosz van. „A képviselők egymás után különféle értelmetlenségeket terjesztenek be” – mondta a miniszterelnök-helyettes hozzátéve, a jó dolgokat meg nem támogatják. Szerinte az oktatási törvény módosítása nagyon hasonlít a Branislav Gröhling (SaS) volt oktatási miniszter által készített módosításhoz. Bízik benne, hogy a parlament következő ülésén elfogadják azt, és nem halogatják tovább.

Remišová biztos abban, hogy a helyreállítási tervből származó teljes pénzösszeget időben kimerítik.

Úgy hiszi, hogy a Rázsochy Kórházat is sikerül felépíteni. Kamenický szerint viszont a beígért kórházakból semmi sem lesz.

Kamenický azt is bejelentette, hogy jövő csütörtökön (március 30-án) a Smer-SD kerekasztalt hív össze a parlamentben, ahol bizonyos embereket segítő megoldásokat szeretnének javasolni. Az ülésen jelen lesznek a kereskedelmi szakfelügyelet, a szakszervezetek, az élelmiszer-termelők és az élelmiszerláncok képviselői is, mondta.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »