Klímát szeretne? Nem lesz egyszerű menet

Klímát szeretne? Nem lesz egyszerű menet

Az hagyján, hogy legalább három hetet kell várni, hogy klímát szereljenek az otthonunkba, ráadásul az idén hatályba lépett kormányrendelet szigorú követelményeket állít a klímavásárlások elé: ma már nem juthat hozzá egyszerűen bárki.

Már nem is számoljuk, hogy hányadik napja – egyes helyeken 40 fokos csúcshőmérséklettel – kínoz minket a pokoli hőség. A tikkasztó melegben az ÁNTSZ minden nap, minden lehetséges fórumon felhívja a figyelmet az elegendő folyadékfogyasztásra, bőrünk védelmére, illetve arra is, hogy nagy melegben zuhanyozzunk langyos vagy hideg vízzel, és töltsünk egy-két órát légkondicionált helyiségben.

Természetesen nagyon nem mindegy, hogy hogyan használjuk a hűtőberendezést, ahogy az sem, hogy kivel szereltetjük be otthonunkba a szerkezetet. Az előbbi azért, mert az esztelen alkalmazás komoly egészségügyi következményekkel járhat, az utóbbi pedig azért, mert elég sok a kókler. Utóbbiak káros tevékenységét igyekszik visszaszorítani a 2015. február 18-án életbe lépett új kormányrendelet, amely létrehozta a Nemzeti Klímavédelmi Hatóságot, és kimondja: csak hitelesített vállalkozás képesített alkalmazottja végezheti el a hűtőkörök szerelését, vagyis a klímák telepítését – mondta el az mno.hu-nak Várkonyi Nándor, a Hűtő és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetségének főtitkára.

Nem vásárolhat akárki klímát

Mint mondta, a klímavásárlási gyakorlatot megváltoztató rendelet nem titkolt célja, hogy háttérbe szorítsa a „szürke harcosokat”. Ma már nem lehet csak úgy bárkinek hazasétálnia egy klímával az üzletből, mint február előtt, ugyanis a kereskedő csak akkor értékesíthet magánszemélynek, ha az felmutat egy tanúsítványt, amellyel azt igazolja, hogy szakértő fogja telepíteni a berendezést – hangsúlyozta Várkonyi. A dokumentumot azonban nem lehet olyan egyszerűen beszerezni. Először is a magánszemély kiválasztja a vállalkozást, amelyiket meg szeretne bízni, ehhez segítségére van a klímavédelmi hatóság honlapján található adatbázis, amely nemcsak a szakképzett vállalkozásokat listázza, hanem itt azt is le lehet ellenőrizni, hogy a más úton kiválasztott cég valóban rendelkezik-e képesítéssel. Fontos tudni továbbá, hogy a kereskedőnek az üzletben be kell mutatni, hogy a megvásárolni kívánt klímát melyik vállalkozás fogja beszerelni. A klímaszereléssel megbízott társaság a végfelhasználó adataival látja el a kötelezően felmutatandó adatlapot, majd aláírásával igazolja a későbbi teljesítést.

Könnyebben kiszűrhetők a kóklerek

Hírdetés

Várkonyi szerint ez némi plusz adminisztrációs terhet ró a felekre, de megéri, mivel így zömében kiszűrhetők a hozzá nem értők. A főtitkár elmondása szerint korábban bevett gyakorlat volt, hogy szakértelemmel nem rendelkezők ellesték a klímaszerelőktől a technikát, majd mindenféle képesítés nélkül, fusiban vállaltak szerelést. A szakszerűtlen beszerelés azonban jelentősen csökkentheti a klímák élettartalmát, például azáltal, hogy a szerelők nem szárítják ki a szerkezetbe jutott párát. Mint Várkonyi elmondta, olyan durva eset is előfordult, hogy a külső egységet belülre szerelte fel valaki, így a klíma nemhogy nem hűtött, hanem ellenkezőleg, ontotta a meleget. Sajnos még ma is vannak, akik legyintenek az új rendeletre, de ők igen könnyen megüthetik a bokájukat, 40 ezertől akár félmillió forintig terjedő bírságot szabhat ki rájuk a hatóság.

Az idei forgalomról szólva Várkonyi elmondta, hogy bár nem rendelkeznek pontos statisztikai adatokkal, de annyi bizonyos: a harmadik tartós hőhullám megtette élénkítő hatását a lakossági klímakészülékek forgalmára. A nyár első kettő melegebb időszaka még nem volt olyan hosszú, hogy az épületek határoló szerkezetei is átmelegedjenek annyira, hogy az éjszakai szellőztetéssel ne lehessen érezhetően visszahűteni a lakásokat. A mostani kánikula viszont egyre több családnál, cégnél „veri ki a biztosítékot”, és határozzák el magukat a klímavásárlásra. Mint mondta: kollégáik „panaszkodnak”, hogy azt sem tudják, hol áll a fejük, körülbelül 1-3 hét határidőre tudnak munkát vállalni. Várkonyi szerint ennek az egyébként egyáltalán nem szokatlan rohamnak egyik oka lehet a kormányrendelet által megkövetelt procedúra.

Megbetegíthet a légkondicionáló

Ha már megvan az óhajtott klímaberendezésünk, akkor használjuk azt ésszel – hívják fel a figyelmet lépten-nyomon orvosok, reumatológusok. A nem kellő megfontolással használt légkondicionálás könnyen kiszáríthatja ugyanis a torkot és az orrnyálkahártyát, fejfájást, szédülést sőt még kötőhártya-gyulladást is okozhat, és ezek csak a viszonylag gyengébb egészségügyi problémák. Mint azt Major Zoltán, a hévízi NaturMed Hotel Carbona főorvosa szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében kifejti, a klíma sokszor az ízületeinket sem kíméli. A közvetlen hideg levegő hatására ugyanis ízületi fájdalmak és gyulladások alakulhatnak ki, ami mozgásszervi elváltozásokhoz vezethet. A főorvos elmondása szerint sokan érkeznek hozzájuk légúti problémákkal és nyak-vállövi fájdalmakkal, amely tüneteket a klímaberendezés is okozhatja. A reumatológus kifejtette: amíg nem alakul ki komoly baj, a szövetek elváltozását megfelelő kezeléssel és tornával helyre lehet állítani, a gyulladás kezelése viszont már egy hosszadalmasabb folyamat.

Tippek a helyes klímahasználathoz

Hogyan lehet elkerülni, hogy megbetegítsen a klíma? Először is tisztítsuk rendszeresen, a gyártó utasításai szerint a berendezést, legyen az az autóban vagy más beltéri helyiségben, és ehhez, ha szükséges, vegyük igénybe szakember segítségét. Fontos továbbá, hogy ne állítsuk túl hidegre a klímát, a kintihez képest csak 5-8 Celsius-fokkal hűvösebbre, benti ülőmunkához például a 22-23 Celsius-fok az ideális. Mivel a légkondicionáló a benti levegőt forgatja, ezért használata mellett rendszeresen szellőztetni kell. Ha tehetjük, ne közvetlenül a klíma által kifújt levegő irányába üljünk, állítsuk a fúvókákat vagy a terelőket más irányba és ha szükséges, öltözzünk fel – javasolja a főorvos.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »