„Klebelsberg-utód” miniszter: a koreaiak a rokonaink

Én komolyan veszem, hogy Klebelsberg Kuno utódja vagyok – jelentette ki Csák János kulturális és innovációs miniszter pénteken Tusványoson, ahol Both Miklóssal, a Hagyományok Háza főigazgatójával és Gergely Balázzsal, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnökével beszélgetett a magyar kultúráról, írja a Telex és a 444 nyomán a 24.

Az önmagát kultuszminiszternek nevező Csák János elmondta: nem szabad hinni azoknak a cikkeknek, amikben arról írnak, hogy ő visszavág a támogatásokból. Elmondása szerint „csak a Budapest-fejűséget” csökkentette kicsit.

A tárcavezető szerint a kultúra „nem csak úgy csomagként lepottyan”, hanem azt a családban adjuk át: szerinte ott kezdődik, hogy „beszélsz a feleségeddel, hogy beszélsz a férjeddel”. Úgy látja, ha „nem szánunk rá időt, el fog fogyni a kultúra”. A magyar kultúrát az amerikaival szembehelyezve megállapította, hogy a magyarok egységes identitással rendelkeznek az ezeréves közös kultúrának és történelemnek köszönhetően, ám az amerikaiak identitásproblémával küzdenek, az olvasztótégelyen alapuló kultúra miatt. A miniszter szerint az Egyesült Államoknak nagy a cselekvőképessége, de nincs közös identitása:

Kicsit olyan, mint a halott, akinek nő a körme. Történik a dolog, fizikailag történik, cselekvőképes vagyok, de már nincs ott mögötte a lélek. Ez a mi ajándékunk, hogy nekünk magyaroknak meg van ez a kultúránk.

Hírdetés

Az amerikaiak mellett a koreaiak is szóba kerültek. Csák a magyarok rokonainak tartja őket,

csak Dzsungáriából mi nyugatra jöttünk, ők meg keletre mentek.

Kifejtette, hogy például a K-pop is közös bennünk: „Koreában tőlünk kaptak vissza dallamokat, és mérhetetlenül boldogok ennek hatására”.

A mesterséges intelligenciával kapcsolatban elmondta, hogy fontos, hogy összegyűjtsük és elmeséljük a történeteinket, különben ezek a történetek elvesznek. Ezzel együtt hangsúlyozta, hogy a kötődést nem lehet számítógépen, Skype-on keresztül kielégíteni, hiszen az embernek napi legalább tizenöt érintésre van szüksége.

A gépnek nincsenek érzései, a gép nem fárad el, nem iszik bort

– vélekedett, majd hozzátette, hogy az a nép, amely elveszíti a közvetlen érintkezés képességét, elveszett.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »