Kizárták Kadhafi fiát az elnökválasztás jelöltjei közül

Kizárták Szaif al-Iszlám Kadhafit, az egykori diktátor fiát a december 24-re kitűzött líbiai elnökválasztás jelöltjei közül – közölte szerdán az észak-afrikai ország választási bizottsága.

A testület azzal indokolta döntését, hogy a 49 éves Szaif al-Iszlám Kadhafit 2015-ben egy tripoli büntető törvényszék távollétében halálra ítélte.

A választási bizottság még további huszonnégy jelöltet zárt ki az elnökválasztásról.

A határozat ugyanakkor nem jogerős, fellebbezés nyújtható be ellene, így az utolsó szót az ország igazságügyi szervei mondják ki az ügyben.

Szaif al-Iszlám Kadhafit azzal gyanúsítják, hogy az apja, Moammer Kadhafi hatalmának megdöntésére 2011-ben zajlott felkelés alatt békés tüntetők meggyilkolására szólított fel. Még abban az évben elfogta a nyugat-líbiai Zintánt ellenőrző milícia. Egy bíróság Tripoliban 2015-ben távollétében halálra ítélte.

Hírdetés

Kadhafi videoközvetítéssel vett részt a tárgyaláson, azonban a zintáni erők nem adták ki a fővárosban működő hatóságoknak, és több évet fogságban töltött el, a külvilágtól gyakorlatilag teljesen elszigetelve. A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) 2014 óta követeli az emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsított férfi kiadatását.

Líbiát év eleje óta átmeneti kormány és egy háromfős elnöki testület irányítja. A kabinet fő célja, hogy előkészítse a december 24-i elnökválasztást, illetve a rá egy hónapra tervezett parlamenti voksolást, amelyeket az egy évtizede tartó líbiai válság lezárásaként hirdettek meg.

Az egymással versengő kelet- és nyugat-líbiai frakciók és politikai testületek a választások menetrendjéről és arról is vitatkoznak, hogy ki indulhat jelöltként.

A legismertebb jelöltek között van a Líbia keleti részének tetemes részét ellenőrzése alatt tartó Halífa Haftar tábornok, továbbá Fati Basaga befolyásos volt belügyminiszter és Mohammed Dbeibah, az átmeneti egységkormány miniszterelnöke.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »