Kizáratná a szocialista frakcióból a Smer-SD-t 8 szlovák EP-képviselő

Kizáratná a szocialista frakcióból a Smer-SD-t 8 szlovák EP-képviselő

Nyílt levélben szólítja fel az Európai Parlament demokrata és szocialista frakcióját nyolc szlovák EP-képviselő, hogy zárják ki soraikból a Smer-SD-t.

Vladimír Bilčík – az Európai Néppárt (EPP) tagja, a kizárás kezdeményezője – szerint a Smer-SD-nek semmi köze sincs az európai szocialisták és az európai szociáldemokratizmus értékrendjéhez.

Bilčík úgy látja, hogy az új események, miszerint

a Smer-SD nyíltan együttműködik a fasiszta Republika párttal, illetve ami Igor Bratčikov orosz nagykövet meghívását illeti a Sznf ünnepségére,

alapot szolgáltatnak arra, hogy felhívja a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége Európai Parlamenti Képviselőcsoportját (S&D) és az Európai Szocialisták Pártját, zárják ki a Smer-SD-t.

Hírdetés

Hozzátette, hogy a Smer-SD vezetője,

Robert Fico egy éve tagadta az együttműködést a fasisztákkal, hogy elkerülje az S&D tagságának felfüggesztését.

Ezt ugyanis a párt az SNS-szel és a HZDS-szel kötött koalíció idején felfüggesztette.

A levelet rajta kívül még további hét szlovák EP-képviselő írta alá

– Ivan Štefanec, Miriam Lexmann (mindketten KDH) és Peter Pollák (OĽANO) a Néppárt politikai frakciójából, valamint Lucia Ďuriš Nicholsonová (független), Martin Hojsík, Michal. Šimečka és Michal Wiezik (valamennyien PS) – mind a liberális – Újítsuk meg Európát (Renew Europe – RE) frakcióból.

A képviselők többször szorgalmazták már a Smer-SD kizárását.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »