A haszonnövények és -állatok terjedése a történelem előtti Eurázsiában viszonylag jól dokumentáltnak mondható a régészeti leletanyag alapján. Amiről kevesebbet tudni, az az, hogy a bronzkori földművelők és állattartók miként integrálták az újonnan érkező háziasított állatokat – mint például a Délnyugat-Ázsiából származó szarvasmarhát – a fennálló állattenyésztési és étrendi hagyományaikba.
A St. Louis-i Washington Egyetem régészei által vezetett új kutatás arra mutat rá, a hús és a tejtermékek nagyobb szerepet játszottak az emberi étrendben a bronzkori Kínában, mint eddig gondoltuk, továbbá arra is, hogy a földművelők és állattartók másként gondoskodtak marháikról, mint juhaikról vagy kecskéikről. Ebben eltértek a világ más részein elterjedt gyakorlattól: közelebb tartották a házhoz a marhákat, és a saját fogyasztásukra szánt gabona melléktermékeivel, például a kölesfélék szárával is etették őket.
A tudóscsoport a Scientific Reports című tudományos folyóiratban megjelent tanulmánya új és korábban gyűjtött adatokat von egybe kilenc régészeti lelőhelyről az úgynevezett Hehszi-korridor mentén. Ezen a Góbi-sivatag és a Tibeti-fennsík között létezett egykori útvonalon zajlott az ősi gabonakereskedelem Közép-Ázsia és Kelet-Ázsia között.
Petra Vaiglova posztdoktori kutató és Xinyi Liu, a régészet docense csontmintákra és egyéb izotópos módszerrel gyűjtött adatokra alapozta az elemzést, a minták emberi, állati és növényi maradványokból egyaránt származtak.
„A stabil izotópos elemzés módszerét alkalmazva megvizsgáltuk az északnyugat-kínai Hehszi-korridorban tartott növényevő állatok bronzkori étrendjét” – mondta el Vaiglova. „Az eredmények azt mutatták, a szarvasmarhák, illetve a birkák és kecskék különböző tartásban részesültek a tanulmányozott régió különböző ökológiai szerepköreiben. Azt a hipotézist terjesztjük elő, miszerint ez a helyi földművelők által hozott eltérő állattartási döntések eredménye, akik egyensúlyt kívántak teremteni az újítás és a hagyomány között.
„Korábbi kutatásokban e módszert már alkalmazták az emberi étrendek természetének, illetve a különböző háziasított fajok azokban betöltött szerepeinek megértésére” – tette hozzá Vaiglova. „Ebben a tanulmányban fókuszt váltottunk, hogy az állati étrendek apróbb részleteinek megértésére tegyünk kísérletet – illetve annak megértésére, hogy ezek mit árulnak el nekünk a bronzkori állattartásról.”
Míg a juhok és a kecskék úgy tűnik, a falvak környékén legelészve a természetben előforduló növényzetet fogyasztották, a tudósok arra utaló jeleket találtak, hogy a szarvasmarhákat legeltették és takarmányozták is. Az általuk elemzett marhacsontokban nagyobb arányban volt kimutatható olyan növények bevitele, amelyek a szárazabb környezethez vannak inkább szokva – azonban olyan helyeken, ahol a természetes növényzetnek igen kis hányadát adják. E csoportba tartozik a köles is, amelyet eredetileg Kelet-Ázsiában háziasítottak.
Az eredmények arra engednek következtetni, hogy a szarvasmarhák étrendjére nagyobb hatással volt az emberi takarmányozás, ezáltal pedig arra, hogy ezeket a haszonállatokat közelebb tarthatták az emberi településekhez, mint a juhokat vagy a kecskéket.
Liu és a Washington Egyetemen található laboratóriumának kutatói azt tanulmányozzák, hogyan reagálnak az új haszonnövényekre és egzotikus haszonállatokra a társadalmi és kulináris rendszerek az ősi Kínában. Kutatásaik azt mutatják be, miként alakultak át a külhoni innovációk a meglévő, meglehetősen összetett társadalmi és kulturális struktúráknak megfelelően.
„Eredményeink arra utalnak, hasonló folyamat ment végbe a Hehszi-korridorban a szarvasmarha átvételekor, amely egy jelentős mértékben eltérő környezetben háziasított állat” – mondta Liu. „Az olyan helyeken, ahol korlátozott volt a marhák számára alkalmas legelőterület mennyisége, az emberek a helyi disznótartó gyakorlatot irányították át a marhák istállói takarmányozására.”
E következtetések a kutatók egybevágnak napjaink észak-kínai etnográfiai példáival, ahol a marhákat közelebb tartják az emberi lakhelyekhez ahelyett, hogy a juhokkal és a kecskékkel együtt hagynák őket szabadon kószálva legelészni.
Liu szerint az élelmiszer-termelés és az élelmezés múltbéli viszonyainak megértése segíthet szembenézni napjaink kihívásaival, ezek ugyanis legalább annyira környezetiek, mint társadalmiak.
„A melegedő klíma kontextusában, amelyben az előrejelzések szerint a talajnedvesség globálisan egyre csökkenni fog, az ember párhuzamot vonhat Északnyugat-Kína viszonyaira a középső holocén földtörténeti korban” – mondta Liu.
„A földművelés Kr. e. 5000 és 1500 közötti elterjedése az eurázsiai kontinensen alapvető hosszú távú társadalmi következményekkel járt. „A kontinens belsejében végbement mezőgazdasági innovációk pontos természetének azonosítása segítséget nyújthat a mai periférikus környezetben zajló hasonló gyakorlatokhoz.”
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
