Emlékszem, mikor első alkalommal olvastam a történetet, hogy annak idején a Szovjetunióban komplett bírósági tárgyalást rendeztek meg Isten kivégzésének, keveredett bennem a döbbenet és a humor érzése. Ez utóbbi nyilván nem igényel kifejtést, előbbi viszont véresen komoly valóságot jelentett, mert ez egy elvi állásfoglalásnak volt felfogható, melynek következtében több ezren haltak vértanúhalált hitükért a bolsevik diktatúra éveiben, majd 1945-öt követően már nem csak a Szovjetunióban, hanem Kelet-Európában, többek között hazánkban is.
Az eset még meglehetősen a kezdet kezdetén történt, 1918-ban. Kevésbé ismert, de ötéves tervekből nem csupán gazdasági természetűek voltak, hanem a ’30-as évek elején a Sztálin által meghirdetett ötéves vallásellenes terv is, ahol azt a cél tűzték ki, hogy ez időn belül felszámolnak minden vallási „maradványt”. Ennek adta meg startlövését a szóban forgó 1918-as „per”; a lövés itt nem is annyira képletes. Ugyanis a vádlottak padjára egy Bibliát helyeztek, miután pedig emberiség elleni bűntett és népirtás vádjával megtörtént Isten halálra ítélése, azt akképpen hajtották végre, hogy az ég felé adtak le több sortüzet.
Koncepciós perekben már akkor nagyok voltak, még védőügyvédet is kirendeltek Isten mellé, az ügyész pedig sorolta a bűnöket, melyeket Isten követett el az orosz nép ellen. Persze ahogy később, úgy itt sem volt valódi esélye a vádlottnak. A szarkasztikus jelleget tetten lehet érni, Isten „pillanatnyi zavart elmeállapotára” vagy „pszichés problémáira” való hivatkozással kívánták elérni felmentést. Ilyen demonstratív típusú pert egyébként a következő években többet is tartottak.
A történelem végső ura azonban Isten, a Szovjetunió pedig odakerült, ahová való, a történelem szemétdombjára. De hogy mindez teljesen a múlté, szellemisége pedig végleg kiveszett, alighanem kevesen gondolhatják.
Persze, könnyű rávágni, „igen, ott, messze, nyugaton!”. Pontosítsunk. A Nyugati pályaudvarnál. Arról már olvashattunk portálunkon is, hogy „ismeretlenek” megrongálták a Mi Hazánk által felállított adventi kettős keresztet, miután a momentumos Soproni Tamás jókora hisztit csapott körülötte. De mivel ez a történet kellően közismert, és már írtam is róla, 1919 szellemisége újra a pesti utcán címmel, ezért erről többet nem érdemes.
Hanem történt a napokban, hogy Jászberényben nem tudta tovább türtőztetni magát a balliberális összefogás. Emlékezetes, ebben a városban rendeztek új választást, miután az első meglehetősen szoros volt, másodjára azonban sajnos hatalmas főlénnyel nyert a balliberális oldal. Még csak a nevét sem érdemes megemlíteni, ki nyert.
Alpolgármestere viszont, aki korábban még csupán képviselő volt, itt most nevesítsük, Balogh Béla, a Magyar Szocialista Párt tagja, igencsak elragadtatta magát. Nem illik az október 23-i városi ünnepséghez a katolikus szentmise, és nem lenne jó, ha ezután is lenne egyházi szertartás a központi program részeként – ezzel fordult az október 13-i önkormányzati választás után a jászberényi ferences templom plébánosához.
No, akkor álljunk meg egy picit. Arról az MSZP-ről beszélünk, amely jogutódja az egykori kommunista állampártnak, melynek kezéhez magyar emberek vére tapad, ők verték le 1956-os szabadságfelkelésünket, és ezek után ráfér a pofájára, hogy egy katolikus szentmise nem egyeztethető össze az ’56-os megemlékezéssel. Posztkommunisták jelenléte vajon mennyiben kompatibilis vele?
Jászberény belekóstolhatott, mi várna ránk, ha 2022-ben győzelmesen kerülnének ki a választásokból. És óva intenék mindenkit attól, legyintsen, mondván, ő maga nem vallásos, számára ezek a dolgok kevésbé fontosak, mert ebben az esetben nem csak erről van szó. Ahogy a kommunisták esetében a vallás- és egyházüldözés az ideológiájukban foglalt ateizmusból fakadt, úgy a patriotizmus, a hazaszeretet elleni vívott háborújuk pedig internacionalizmusukból.
De ez a kettő egymás nélkül értelmezhetetlen, nem is lehet ez másképpen egy materialista talajon álló világnézet esetében, mely egyszerre tagadja Isten létét és a haza ideáját mint olyan értékeket, melyek idealista ihletésből fakadnak, és felemelik az embert olyan lelki-szellemi magasságokba, melyek által valóban emberré válhat. Ez sem a bolsevizmusban, sem a liberalizmusban, sem pedig akármilyen kutyult, ma dívó válfajában nem tapasztalható meg.
S Prohászka Ottokár püspökünktől tudjuk, „idealizmus nélkül az élet nem ér semmit”. Gondolatiságának jegyében szeretnék ezúton is áldott karácsonyt kívánni portálunk minden olvasójának, és az egy és oszthatatlan magyar nemzet számára, a szebb és boldogabb jövő reményében!
Ez a hit, ez a vágy a változatlan örökkévalóságnak képviselője a földön! Minden változik, forog, elhal; de az emberiség hite s reménye nem változik, sőt örökkévalóságba öltözik s minden karácsony éjjel új ruhát húz, fényeset, mint az égből leáradó mennyei fényesség, s örök ifjúságot szív magába a kis Jézusnak tiszta, ragyogó szemeiből.
Prohászka Ottokár
(Új elmélkedések: Az örök Betlehem,1898)
Lantos János – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
