Akin azt látom, hogy épp egy kitörni készülő zokogást próbál elfojtani, azon –be kell, hogy valljam férfiasan – mindig megesik a szívem.
No nem a bíróságokon vagy különböző menekültszállásokon produkált, a haladó sajtónak kiizzadt műkönnyekről beszélek, hanem az igaziakról. Amit egy erős férfi megpróbál elrejteni. Egy igazi férfi ugyanis – bármit is mondanak a különböző női magazinok – mindig szégyelli, ha sírni látják. Pont attól válik végtelenül szomorúvá, hogy az illető kétségbeesetten próbálja leplezni a könnyeit. Elcsuklik, megremeg a hangja. Ezt ilyenkor ő is hallja, ettől pedig még szánalmasabbnak érzi magát, és még erősebben tör föl az a bizonyos gombóc.
Az elmúlt napokban két magas férfit is hallottam őszintén majdnemsírni.
Én – Sorossal és a haladókkal ellentétben – hiszek a nemzetállamokban. Hiszek a nemzetek sokszínűségben. Szerintem Európa attól Európa, hogy rengeteg ország, rengeteg kultúra, rengeteg nyelv uralja. Ettől szép, ettől más ettől szeretjük. Azt nyilatkozta egyszer egy amerikai elnök, hogy nagyon nehéz Európával tárgyalni, mert kit hívjon fel, ha Európával akar beszélni? Igen. Ezért nem fogjak soha megérteni, ezért nem fognak belenyugodni az amerikai milliárdosok – pénzemberek, hogy az Európai Unió ilyen sokszínű. Ezek az üzletemberek csak az biznisz kerékkötőjét látják a sok nemzetben, a sok nyelvben. A sok hazafiban.
Őszintén szólva nem tudok igazságot tenni, nem tudom, kinek van igaza. A katalánoknak vagy a spanyoloknak. De tegnap sok büszke hazafit láttam. És egy büszke hazafit sírni, a nemzetéért aggódni.
És láttam sok rohamrendőrt, akik ártatlanokat vertek. Iszonyatosan agresszíven és embertelenül tették a dolgukat. Feltett kezű, fegyvertelen polgárokat ütöttek, lökdöstek. Öregeket, nőket. Földön fekvő embereket rugdaltak, nőket a hajuknál fogva ráncigáltak. Tették ezt örömmel. Mint akiket felhergelt a hatalom. Mint, akik parancsba kapták, hogy minél agresszívebben, minél félelemkeltőbben tegyék, amit tettek. Elszorult a szívem. Elfojtottam a sírást miközben néztem a videókat. Eszembe jutott 2006. Sosem fogom elfelejteni azokat az állatokat, akikhez a spanyol civil gárda pribékjei teázgató angolkisasszonyok.
Gyurcsány símaszkos, azonosítószám nélküli hadserege ezerszer kegyetlenebb, ezerszer brutálisabb volt, mint a spanyolok fegyelmező egyenruhásai. De sok hasonlóság van a két testület fellépésében. A huligánokon szocializálódott készenlétisek mindig kéjes örömmel vernek. Őket az ilyen harcok éltetik. Ilyenkor robban fel bennük az adrenalin. Láttam már meccseken, láttam már tüntetéseken is, ahogy ordítva, vicsorogva, üvöltve ütik az embereket. Szeretik ezt.
És azt is láttam, hogy milyen, amikor elengedik, és milyen, amikor nem engedik el a pórázt. Gyurcsány mindig elengedte a felhergelte állatok pórázát. Orbán megkötötte a kutyákat. A diktatúrát vizionáló tornából felmentettek eleddig büntetlenül öld a rendőrözhettek, dobálhattak, utcaforradalmazhattak. Mert a kutyák láncon voltak.
Maradjanak is. A röszkei csata miatt sok mindent meg tudtam bocsátani nekik. De elfelejteni sosem fogom, mit tettek 2006 októberében. Ahogy sosem fogom elfelejteni az akkori ballib értelmiség árulását, kussolását és gusztustalan egyetértő bólogatását, minek mentek odázását.
Botka nyilvánvalóan nem jó ember. Millió hibája van, millió stikli övezi szegedi polgármesterségét.
Gyurcsány ma megpucssolta Botkát. Ahogy Medgyesit is megpucssolta. Gyurcsány elengedné a kutyákat. Gyurcsány szereti elengedni a kutyákat. Gyurcsány még mindig veszélyes.
Én a szívem mélyén megsajnáltam ma ezt a kétméteres, síró férfit, akit ma megbuktatott Gyurcsány.
Apáti Bence – www.tutiblog.com
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
