Kitiltanák a magyar köztisztviselőket az USA-ból

Kitiltanák a magyar köztisztviselőket az USA-ból

Ezt javasolják demokrata szenátorok, mert a magyar vezetés szerintük teret enged az orosz beavatkozásnak. A dokumentum szerzői szerint nem volt még olyan elnök az Egyesült Államokban, aki figyelmen kívül hagyott volna egy olyan súlyos nemzetbiztonsági fenyegetést, mint amit az orosz beavatkozás jelent.

Donald Trump nem veszi komolyan az orosz fenyegetést sem Amerikában, sem Európában. Ezt állítja az a szenátus külügyi bizottságának demokrata tagjai által készített jelentés, amely szerint még nem volt olyan elnök, aki ennyire figyelmen kívül hagyott volna egy ilyen súlyos nemzetbiztonsági kockázatot. A 200 oldalas dokumentum szerint Moszkva az Egyesült Államok mellett 19 európai országban próbálta és próbálja befolyásolni a választásokat és terjeszt álhíreket. Magyarországról azt írják, hogy az Orbán-kormány saját hatalmának növelése érdekében teret engedett az orosz beavatkozásnak, ezért javasolják, hogy Washington ismét tiltson ki korrupt magyar köztisztviselőket, csakúgy mint 2014-ben.

Hírdetés

„Az Egyesült Államok elnökének nyilvánvalóvá kell tennie, hogy elítéli Oroszország beavatkozását és hazudozásait. Engem még mindig aggaszt az elnöknek az a kijelentése, miszerint Putyin azt mondta neki, hogy nem avatkoztak be. Mintha ez elfogadható válasz lenne. Fontos, hogy az amerikai elnök vezető szerepet vállaljon és kimondja, hogy ezt nem fogjuk tolerálni, nem leszünk barátok, nem fogunk együttműködni, és nem nézzük tétlenül a választásunkba való beavatkozást” – fogalmazott Maxine Waters demokrata képviselő.

Közben a szenátus igazságügyi bizottsága is nyomoz. Kiderült, hogy a Trump-kampánystáb egyik tagja is aggódott amiatt, hogy az elnök túl közel került az oroszokhoz, és ezt jelezte is az FBI-nak. Trump volt stratégiai főtanácsadója, Steve Bannon pedig lemondott a Breitbart című szélsőjobboldali lap vezetéséről, miután az elnökség titkait kiteregető könyvben árulónak nevezte Trump idősebb fiát, amiért találkozott egy orosz ügyvéddel, aki lejárató információkat ígért Hillary Clintonról. Bannon azt állítja, hogy valójában nem Trump fiát, hanem egyik volt tanácsadóját nevezte árulónak, aki szintén érintett az orosz befolyásolási ügyben.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »