Kiszorítanak minket a robotok? Mutatjuk, mely szakmák vannak veszélyben, és kik lehetnek nyugodtak

Kiszorítanak minket a robotok? Mutatjuk, mely szakmák vannak veszélyben, és kik lehetnek nyugodtak

Egykor úgy tartották, hogy papra, sírásóra és kocsmáros mindig szükség lesz, ezek tehát a elgstabilabb álláshelyek a történelemben. Mára a robotizáció erre is rácáfolt. Ma a pályaválasztóknak és a munkáltatóknak egyaránt figyelembe kell vennie, milyen változásokat hoz a mesterséges intelligencia. A Forbes magazin szlovák kiadásában röviden összefoglalták, mire készülhetünk.

Visszatérve a fenti példákhoz, a papoknál a legkevésbé valószínű, hogy a robotok lecserélik őket – bár tény, hogy a templomok látogatottságának csökkenése így is megpecsételheti a „szakma” sorsát. Mindesetre, az Oxford egyetem statisztikája szerint az egyház emberének mindössze 1,6 százalék esélye van rá, hogy egy robot kitúrja állásából.

A kocsmárosok – a kifejezés megszokott értelmében gondoljunk most a szórakozóhely vezetőjére – szénája már rosszabbul áll. Nekik már 8 százalékos esélyük van arra, hogy a közeljövőben a mesterséges intelligencia megfosztja őket munkájuktól. A pincéreknek még rosszabbak a kilátásaik, 90 százalékos esélyük van arra, hogy szakmájuk megszűnik, vagyis átkerül a gépek tevékenységi körébe.

A sírásók helyzete a legrosszabb. A kétkezi munkával dolgozók esélye arra, hogy a közeljövőben a robotizáció miatt állástalanná válnak, 95 százalékos. Az alábbi táblázatban a Forbes és az Oxford egyetem nyomán közöljük a tíz legveszélyeztetettebb munkakör listáját a bruttó béreket is feltüntetve.

Persze a gépek sem tudnak ma még mindent. Az amerikai járműiparban elég angy kihívást jelent, hogy ha még sikerül is talpraállítani az ágazatot (mondjuk az európai konkurencia kiszorításával), az alkalmazottaknak adott húsz dolláros órabér felett már megéri automatizált és robotizált gyártósorokba fektetnie a vállalatoknak, ahol egyetlen embernek elegendő felügyelnie a gyártósorokat.

Egyébként az autógyártás épp az az ágazat, ahol a rendkívül kidolgozott gyártási folyamat miatt jól alkalmazhatóak a robotok, és pontosan ez az oka, hogy az OECD tanulmányai szerint rendre Szlovákiából kerül ki a legtöbb veszélyeztetett munkakör.

A Toyota már tizenöt éve gyárt különböző, embert helyettesítő robotokat, például a Partner Robotot, amelynek több humanoid változata is ismert. A legújabb T-HR3-as típus a veszélyes körülmények között végzett tevékenységeknél válthatja fel az embert, legalábbis részben. A robotot jelenleg még egy speciális konzolon keresztül egy ember irányítja, aki egy speciális szemüvegen keresztül mintha a robot „szemével” érzékelné a környezetet. A gép 150 cm magas és 75 kilót nyom, eredetileg katasztrófa sújtotta területeken vetik be, illetve az űrkutatásban hasznosítanák.

De az interneten az utóbbi időben sorra jelennek meg az áttörést jelentő robotfejlesztések, mint az Ikea-székeket összerakó robotok, amelyek tanulékonyak, és maguktól jönnek rá a szék összerakásának megoldására – valljuk be, ez nem mindig egyszerű.

Hírdetés

És akiknek nincs mitől tartaniuk

Persze mindenhol nem helyettesíthető az emberi jelenlét. Ezért a legtöbben úgy vélik, hogy a robotizáció miatt ugyan munkehelyek szűnnek meg, de újajk jönnek létre. Például a robotok karbantartását továbbra is emberek végzik majd.

Mivel a robotokból hiányzik az empátia (a tudományos-fantasztikumban is csak mímelni tudják), valószínűleg az orvosokat nem tudják majd helyettesíteni. Nyilván egy páciens sem hallaná szívesen egy száraz, unott, monoton hangú robottól, hogy súlyos betegsége van.

A robotokból jó ideig még hiányozni fog a kritikus gondolkodás. A logikus döntés meghozásakor a legvalószínűbb megfelelő megoldás esélyeit latolgatják. Az ember kockázat, és gyakran a kis esélyek ellenére is győzedelmeskedik. Ezzel a dilemmával rengeteg sci-fi film foglalkozik. A kreativitás és a víziók megálmodása sem a robotok asztala. Ilyen összetett gondolkodásra és ihletettségre a mesterséges intelligencia még nagyon sokáig nem lesz képes.

Ugyanígy hiányzik az MI-ből a stratégiai gondolkodás képessége. Például a közösségi médiákban a reklámok időzítése, elhelyezése olyan összetett feladat, amire az ember képes, a robot pedig nem.

A sportembereknek sem kell aggódnia. Az emberek egy fajtársuk fizikai képességeit szeretik nézni, nem a robotokét, ahol a kiinduló pontok túlságosan kiszámíthatóak. Egy csapat robotnál biztos nem fordul elő, hogy rossz napjuk van és ezért nem jöttek össze cselek.

Az alábbiakban összeírtuk a tíz legkevésbé veszélyeztetettebb munkakört. Íme:

Körkép.sk

Nyitókép: financialtimes.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »