Magam, a nép egyszerű gyermek vónék, s mint ilyen, gyakran megtapasztalom azt az alapigazságnak tűnő tételt, mely szerint kétszáz kilométerre a Gerbeaud Cukrászda kirakatától némiképp más rálátás nyílik az eseményhorizontra. Ezúttal a politikai vetésforgó kategóriába felvételt nyert „nagy idők nagy tanúja” késztetett arra, hogy ismét a billentyűzet kitartó püffölésibe kezdjek. Mindig gyermeki ártatlansággal csodálkozom rá arra, s egyben meg is döbbent, amikor nagy tudásúnak kikiáltott emberek nem látják a fától az erdőt.
Idézzünk akkor a klasszikustól!
(A teljes interjú itt olvasható: http://index.hu/belfold/2016/10/12/tolgyessy_peter_orban_viktor_kadarizmus_mussolini_rendszervaltas_hatalomvaltas/)
„Hány évtizeddel éli túl magát az államszocializmus, meddig lehet Kádárra mutogatni?
A kádári generációk szép lassan mennek ki az életből, a pártjuk is eltűnőben van, de a fiatalabbak a hétköznapokban számos magatartást tovább visznek. A magyar vállalkozók jó része úgy gondolja: nem is igen létezik piaci versenyképesség, a cselezés többet ér. A siker titka inkább az adók elkerülése, az állam lenyúlása és a piaci partnerek kijátszása. Ez a Kádár-korszak mintáinak a továbbélése. A magyar átmenet azzal az abszurd tehertétellel indult, hogy miközben minden statisztika szerint ‘89 előtt folyamatos lecsúszásban voltunk, a magyar családok a kádári évtizedeket felemelkedésként élték meg, hogy az igyekvő és főleg az ügyes emberek boldogulhatnak. Máig szinte ez az egyetlen eredményes boldogulási minta nálunk.”
Itt maradt a Kádár-rendszer?
Hát mán hogy a viharba ne maradt vóna itt, amikor a rendszerváltásnak hazudott hatalomátrendeződési momentum óta tulajdonképpen semmi más nem történik, minthogy egykori KISZ-titkárok adogatják egymásnak a hatalom stafétabotját!
Újra itt van az államközpontú gazdaság?
Csodálkozunk rajta? Ne csodálkozzunk! Hát mán, hogy a viharba ne lenne itt újra, amikor éppen csak kis ízelítőt kaptunk a két gyökértelen kaszttól abból – internacionalisták karöltve a kozmopolitákkal –, milyen az, amikor a lovak közé dobják a gyeplőt és eljön a féktelen szabadrablás ideje, Istenkém, túlkompenzálunk! Rossz, tévesen magyarnak mondott szokás szerint ismét, megint csak és kizárólag szélsőségekben tudunk, de ami még talán ennél is nagyobb baj, akarunk is gondolkodni. Vagy inkább nem gondolkodunk? Valószínűleg ez utóbbi. Aggodalomra azonban semmi ok, idővel beáll majd a libikóka az egészséges egyensúlyi állapotba, csak addig páran még belerokkanunk majd ebbe a sajátos, mindig kívülről és mások által vezérelt és vezényelt görcsös, megfelelni akarás folyamatába.
És hogy miért él, miért élhet tovább a Kádár-rendszer? A válasz nagyon egyszerű! Nemcsak a két egymásra utalt, egymás nélkül létezni képtelen és egymással riogató, mumusként funkcionáló egykori KISZ-titkár, Viktor és Francisco jelentette személyi folytonosság biztosítja a Kádár-rendszer túlélését, de magának a rendszernek, és a rendszer működésének, de még inkább működtetésének a folytonossága!
Miben nyilvánul ez meg a legjobban? Nos, a válasz ismét csak nagyon egyszerű! Két dologban. Az egyik az alacsony jövedelemszint. Ha jól emlékszem a közgazdaságtan úgy fogalmaz, hogy ez az ún. „nyomorbérek” kategóriája, melynek egyik fő jellemzője, hogy nem tartalmazza a lakhatás költségeit. Az államszocializmus idején ezt valamelyest kompenzálták azzal, hogy a szerencsésebbje panellakáshoz juthatott. Méghozzá tömegével! De már az autó sok esetben státuszszimbólumnak számított. A kocka Lada egész biztosan – az ezerötös meg pláne! Ma nincs tömeges kompenzáció. Maximum önerőből kompenzálhatsz ún. piacinak nevezett viszonyok közepette, egy életre eladósodva!
Az mindenesetre elgondolkodtató kell legyen mindannyiunk számára, hogy egyre többször találkozunk hazánkkal kapcsolatban az ún. „dolgozói szegénység” fogalmával. Ez azt jelenti, hogy az illetőnek van bejelentett munkahelye, dolgozik is, mégsem tud megélni belőle.
Jómagam, nem lévén jogvégzett ember és a közgazdasághoz sem értek igazán, e tárgykört illetően kevésbé szakszerűen szoktam fogalmazni. A helyzet megfelelő érzékeltetésére legyen elég annyi, hogy a hazai javadalmazás tekintetében kiröhög a német takarítónő.
De ha ez még nem lenne elég, itt a rendszer mesterséges fenntartása, túlélése, túléltetése szempontjából szükséges másik alapkövetelmény: ebből a nevetségesen alacsony pénzösszegből is a lehető legkevesebbet hagyják nálad! De legalábbis mindent megtesznek azért, hogy ne tudj gyarapodni.
Vajon az alacsony bérezés és a magas társadalombiztosítási járulék káros kombinációjának fenntartása kinek az érdeke? Milyen versenyképesség ez? De talán még pontosabb és fontosabb, ha úgy tesszük fel a kérdést: kinek a versenyképessége ez a XXI. században? A rovartársadalom Kínáé, vagy Indiáé?
Érdekes módon néhány környező ország magasabb bérezéssel is simán fenn tudja tartani a versenyképességét! Szlovákok elkezdték felvásárolni Észak-Magyarországot? Hogy is van ez? Ha ők tudják, mi miért nem? Ha nekik lehet (szabad?), nekünk miért nem?
Én ugyan tényleg nem értek a közgazdaságtanhoz, csupán a józan paraszti eszem mondatja velem azt, amit mondat, de GDP ide, GDP oda, nekünk talán mégsem igénytelenség tekintetében kellene versenyre, vagy inkább birokra kelnünk Kelet szorgalmasan robotoló rovartársadalmaival.
Valószínűleg már akkor is érezhetően javulna a magyar társadalom lelki állapota, ha csupán az uniós átlaghoz viszonyított termelékenységünknek megfelelő bérezést kapná kézhez mindenki. Ez nagyjából azt jelentené, hogy fél millió forint körül kellene mozognia az átlagkeresetnek. Így azért kicsit más a fekvése annak a bizonyos sokat emlegetett leányzónak, nem igaz?
„Sorsszerű a kormány leválthatatlansága, ez nálunk a nemzeti hagyomány?
Egyáltalán nem antropológiai meghatározottság, hogy a magyarok ilyenek. Mégis, az ország ismétlődő nekilendülések után valahogyan mindig visszatér a leválthatatlan főhatalom otthonosságához. Negyedszázaddal 1989 után újra nyakunkon a leválthatatlan hatalmi szerkezet és a versenyképtelen, államközpontú gazdaság.”
Leválthatatlanok az ellenőrizhetetlen választások útján hatalomra került kormányok? Majdnem azt írtam, hogy „kormányaink”, de hát az eddigi teljesítmény láttán ezek ugyan nem a mi kormányaink voltak, hiszen előbb vagy utóbb, de inkább előbb, mint utóbb, valahogy mindig kiderült, máshonnan mozgatják a szálakat, mások érdekei valahogy mindig előbbre valók a sajátjainknál.
(Azért ellenőrizhetetlenek a választások, mert utólag egyetlen egyet sem lehet hitelt érdemlő módon reprodukálni, hiszen a szavazópolgár semmilyen hitelesen dokumentálható bizonyítékkal nem rendelkezik arról, hogy kire adta le a szavazatát! Ez nagyon fontos! Alaptétel kategóriánál járunk!)
Ugyan vajon mitől lennének leválthatók, amikor a közvetett népképviseletre (parlamenti demokráciára) hivatkozva, éppen a nép – a politikai demagógia szóhasználatával: „a zemberek” – kezéből vették ki gyakorlatilag az összes jogi eszközt?! Magát a jogi keretrendszert pedig úgy alakították és formálták át (értsd: herélték ki), hogy a definíció szerint többséginek és népuralminak nevezett rendszer (demokrácia) többsége nemhogy nem uralkodhat, de még az érdekei sem érvényesülhetnek!
Ugyan vajon mitől lennének leválthatók ezek a hatalmi berendezkedések, amikor még egy szimpla, pártaparatcsikból engedelmes gombnyomogatóvá avanzsált mezei országgyűlési képviselő sem visszahívható?!
Ugye érezzük a téma diszkrét báját? Vagy inkább baját?
Ügyeskedő emberek?
Keveset keresnek az emberek, és abból a kevés pénzből is keveset hagy náluk az állam a különböző elvonások révén. A beígért, a megígért, amiért ezt az egészet eljátszatták velünk nyugati életmódhoz képest mindenképpen. Kicsit olyan ez, mint a balatoni kényszervállalkozó, akinek az egyre rövidülő, egyre zsugorodó két-három hónapos „szezon” alatt kell kitermelnie az egész évi megélhetés költségeit, meg még a hasznot is. (Politikusnál ugyanez: egy ciklus alatt kell megszednem magam, beszednem a lóvét, szert tenni a további jól fizető kapcsolatokra, posztokra) Jogkövető magatartást tanúsító állampolgárként ez gyakorlatilag kivitelezhetetlen.
Marad az ügyeskedés. Az igazak és jók helyett maradnak nekünk az ügyeskedők! Szegény Wass Albert ha ezt látná!
Hosszasan lehetne sorolni még alapvetéseket, akit a téma bővebben és részletesen érdekel, olvassa el az Index interjúját Tölgyessy Péterrel!
Van itt azonban még valami, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül! Számomra ez volt a Tölgyessy Péterrel készült beszélgetés legfontosabb, ismét rendszerszintű mozzanata, melynek kapcsán feltétlenül muszáj elgondolkodnunk!
Erre a sajátos berendezkedésű, gyakorlatilag semmilyen tankönyv-ízű kategorizálásba bele nem férő, mindenhonnan némiképp kilógó, urambátyám posztkommunista barbárkapitalizmusra jellemző tipikus metodika, amikor eljön valaminek az ideje, azaz megadják rá az engedélyt, innentől fogva most mán be szabad hozni a diskurzustérbe, magyarán, lehet róla beszélni, mer’ hogy nem sokára gyün helyette valami más. Addig nem volt szabad róla beszélni, egyenesen halálos bűnnek számított, de – mivel meggondoltuk magunkat, vagy annyira kilóg a lóláb, hogy tovább már nem éri meg (értsd: nem kifizetődő) hazudni az adott témával kapcsolatban – bedobjuk a törülközőt. Bassza szellő!
„Már Arisztotelész is tudta, hogy a demokráciánál nincs esendőbb rendszer, könnyen a demagógok uralmához vezet, csak akkor működhet jól, ha erős a közép. Akkor lehet a népre bízni a kormányzást, ha viszonylag széles és stabil középréteg létezik. Már pedig a közép a magországokban is gyengül, megrendült a régi biztonsága. Magyarországon pedig alig akad valóban polgári közép.”
Megint csak a pontosság kedvéért! Arisztotelész Politika című művében három kívánatos és három kerülendő társadalmi berendezkedést tár az olvasó elé. A demokrácia, mint a politeia (a cenzusra alapított köztársaság) elfajzása, egyértelműen a kerülendő politikai formulák közé kapott besorolást.
Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy immáron kb. kétezer éve tudjuk, hogy ez az egész egy rakás szar, de minimum kerülendő, nekünk viszont ezt istenítették. Legalábbis eddig.
Úgy tűnik, megjött a kilövési engedély, de legalábbis most már el lehet kezdeni kikezdeni a demokráciát!
Megint a csomagolás az, amire nagyon oda kell figyelni! Mindig a csomagolás az, amire nagyon oda kell figyelni!
Mindenesetre el kell azon gondolkodnunk, milyen rendszer az, mellyel játszi könnyedséggel megtörténhet, hogy elvi felépítése, összes biztosítéka ellenére csupán díszletként szolgál ahelyett, hogy rövid úton biztosítaná a mindenkori potenciális zsarnok eltávolításának lehetőségét!
(Lásd Aranybulla 31. cikkely, ellenállási záradék. A ius resistendi garantálta a nemesség számára az alkotmány- és törvényszegő uralkodóval szemben akár a fegyveres ellenállást is. Törvényes és jogilag megengedett volt.)
Ez alapvető kérdés! Onnan is látszik, onnan is tudhatjuk, hogy senki nem foglalkozik vele, mi több, eddig tilos volt firtatni, kérdéseket feltenni magával a rendszerrel kapcsolatban!
Hát most gondolkodjatok! Ha eddig nem tettétek volna!
Isten áldja Magyarországot
1 öntudatos pécsi polgár
Kategória:Publicisztika
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
