Kisfaludy Anett: a bajnoki arany elment, de jön a budapesti Final Four

Kisfaludy Anett: a bajnoki arany elment, de jön a budapesti Final Four

Most már csak a Bajnokok Ligája június 3-4-i négyes döntőjére készül az FTC. Kisfaludy Anett, a csapat beállója szerint most nagyon pörögnek, és a kemény munka közben az utolsó bajnoki mérkőzések csak jó erőfelmérők, hogy hol tartanak.

A Győr nyerte idén a női kézilabda-bajnokságot, miután az utolsó előtti fordulóban könnyen győzött az MTK ellen, így hiába győzte le a Ferencváros húszgólos különbséggel az Alba Fehérvárt, csak az ezüstérem jutott a címvédőnek.

„Sajnos tudtuk, hogy a bajnoki cím már eldőlt azzal, hogy Győrben 11 góllal kikaptunk. A jó részekre kell a bajnokságból visszaemlékezni, azért otthon a Győrt meg tudtuk verni ismét, mint tavaly. Számoltunk vele, hogy a bajnoki címet elbukjuk, de a Magyar Kupát azért be tudtuk húzni” – mondta az InfoRádióban Kisfaludy Anett, az FTC játékosa.

Hírdetés

Az Alba Fehérvár elleni mérkőzés nagyon sima volt, pedig most kemény munkában vannak, készülnek a a június 3-4-i budapesti Bajnokok Ligája négyes döntőre, ahol először szerepelhetnek. Most van az az időszak, amikor erőt, izmot tudnak magukra szedni. „Nem ilyen mérkőzésre számítottam, azt gondoltam, hogy egy kicsit fáradtabbak leszünk és fásultabbak a heti munka miatt, viszont a héten a védekezéssel foglalkoztunk, és az nagyon jól működött a mérkőzésen” – mondta, majd hozzátette, hogy a kapusok is nagyon jó teljesítményt nyújtottak.

A BL Final Four előtt most több kondiedzés van, de az utolsó héten már a pontosítások jönnek, akkor már inkább a taktika és a kézilabda kerül előtérbe.

„Most elég gyorsan telnek a napok, a sok edzéssel, a készüléssel, viszont nem érzem azt, hogy túl sok lenne. Még van egy mérkőzésünk pénteken az MTK ellen, még lesz egy utolsó próbánk. Most nagyon jól pörögnek a napok, jó a lendület, jól érzem magam, úgyhogy nem sürgetem, de nagyon várom már a négyes döntőt, és nagyon kíváncsi vagyok” – tette hozzá Kisfaludy Anett, az FTC játékosa.

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »