Máig élő a kép, 2019 nyarán mekkora tömeget vonzott a gombaszögi völgybe Zuzana Čaputová, újonnan megválasztott államfő. Olyan ismerősökkel is találkoztam, akik soha el nem merészkedtek a Felvidék keleti felébe, ám az új elnök megérte a benzinköltséget. A funklub, de a pusztán kíváncsiak is elégedettek lehettek, Čaputová bájosan mosolygott, kedves volt, gondjainkra rácsodálkozott, és az ígéretekkel sem fukarkodott, amikor szó esett például az állampolgársági törvényről, vagy arról, hogy még az alkotmány sem ismer el bennünket államalkotónak.
A naivak meg el is hitték, hogy végre van egy államfő, akinek felkerültünk a térképére. Azóta eltelt öt év, sok méreg lefolyt a Sajón, csak a gondjaink nem oldódtak meg, még csak terítékre sem kerültek, ahogy mi sem a Grassalkovich-palota térképére. Közösségi szinten sok hasznunk abból sem volt, hogy a testületében ketten is magyar tanácsadókként voltak. Kérdés persze, hogy ők nem adtak tanácsot, vagy nem volt igény rá?
Mindenesetre a 2022-ben módosított állampolgársági törvény már csak bennünket, magyarokat diszkriminál, peres ügyek bizonyítják, a Beneš-dekrétumok alapján máig van példa a földelkobzásra, államalkotók sem lettünk…
és rendezetlen ügyeink sorát még folytathatnánk.
Az egyébként a hátrányos megkülönböztetésre oly érzékeny elnök asszony annyi témában hallatta a hangját – miközben „minden polgár elnökeként” a liberális eszmékért harcolt, eleget téve a washingtoni és brüsszeli globalista doktrínának, csak rólunk feledkezett meg. Elsősorban arról a sokezer Dél-Szlovákiában élő magyarról, aki fontosnak tartotta, hogy rá szavazzon,
hiszen a déli járásokban – bár az országos átlag alatt maradt a részvétel – mindenhol ő tartolt, például a dunaszerdahelyi járás szavazóinak 84%-a őt támogatta.
Sokszor elmondtuk, leírtuk már, hálából a választások éjszakáján elrebegett egy keszenemet, és itt nagyjából véget is ért a történet. Mi meg ismét megmutattuk, nekünk milyen kevés is elég ahhoz, hogy meghatódjunk a tét nélküli, üres gesztusoktól is. Mindössze ezt kellene figyelembe venni annak, aki már az elnökválasztás első körében azt fontolgatja, szlovák jelöltre szavaz, mondván, a magyar államfőjelöltnek, Forró Krisztiánnak úgy sincs esélye.
Pedig dehogy nincs!
Soha még ilyen esélyünk az elmúlt 15 évben nem volt arra, hogy közösségként megmutassuk magunkat.
Vége a megosztottságnak, Bugár Béla és vegyespártja már a történelem szemétdombján, Simon Zsolt még csak a történelem része se lett, nincs tehát senki más, aki a magyar érdekek mentén érvelve pályázhatna a magyar szavazatokra (ez a lehetőség már az európai parlamenti választáson sem lesz).
Ráadásul az elnökválasztás két legesélyesebb jelöltjének sincs semmilyen releváns üzenete a magyarok felé.
Ivan Korčok amúgy is üzent már épp eleget, legutóbb komáromi kampánygyűlésén tette egyértelművé, számára a kisebbségek közösségi jogai nem léteznek, ezért is visszatetszőek magyar plakátjai és hiteltelenek magyar posztjai. Peter Pellegrini múltjából is emlékszünk, amikor kormányfőként irgalmatlanul eltávolíttatta a 63-as úton magyar helységnévvel megjelent közúti táblát, és provokációnak nevezte a magyar civil aktivisták akcióját.
Ilyen felhozatal mellett érthetetlen, a magyarok számára egyáltalán miért kérdéses, hogy a magyar jelöltre szavazzanak.
Semmilyen észérv nem szól amellett, hogy már az első körben a két esélyes valamelyikét kelljen támogatni. Igaz, az ideológiai törésvonal meghatározó, de erre szolgál a második forduló, hogy eldöntsük, az ország vezérlői egységesen szuverén politikával a patrióta álláspontot képviseljék, vagy az államfői poszttal odadobjuk Szlovákiát is a nemzetlenítő, Washingtonból vezérlet brüsszeli hatalomnak, hogy megpróbálják szolgasorba állítani az országot.
Forró Krisztián meglehetősen intenzív kampányt folytat, nagyon sok településre eljutott, hogy személyesen, érvekkel győzze meg az embereket a választások fontosságáról.
Magyar ügyeinkben, az ország helyzetéről és a globális gondokat tekintve is egyértelmű politikai állásfoglalásokat fogalmazott meg, érvei nem álltak meg a „talpra magyar” hívószavánál, még ha a kampánya hangsúlyosan is a magyarok mozgósítására épült. Még erősebb lehetne ez az üzenet, ha a Magyar Szövetség vezérkara egy kis időre „lejönne” a közösségi hálóról, és inkább a kampányban ott állna az elnöke mögött, szóval és tettel. Persze, a jó eredmény majd közös lesz (csak a vereség magányos élmény).
Forró a szeptemberi kudarc után joggal gondolhatta, megkockáztatja az újabb kihívást, mert pártjának csak akkor van jövője, ha beleállnak a csatákba.
Az elnök hátra is dőlhetett volna, és másra delegálhatta volna az államfőjelöltséget. Nem így tett, vállalta a nem kockázat nélküli indulást és beállt a harcba, azzal az ambícióval, hogy jó szereplés esetén a magyar ügyek beárazhatók, hiszen a szorosnak ígérkező második fordulóban, ahogy már annyiszor, most is a magyarok szavazata lehet a mérleg nyelve.
Már csak rajtunk múlik, képesek vagyunk-e felismerni a választásban rejlő lehetőséget, tudunk-e még életképes, akarati közösségként fellépni!
Megjelent a Magyar7 hetilap 12. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
