Van az a pillanat, amikor az ember kezébe kerül egy a-magyar-szovetseg-programprioritasai, és érzi, hogy ezt bizony nagy lelkesedéssel írták. Olyan, mint amikor a gyerek három emeletes Lego-űrbázist épít, és azt mondja: „Ez lesz az új világközpont.” A probléma nem a lelkesedéssel van. Hanem azzal, hogy a politika nem Lego, és Szlovákia nem az a hely, ahol a magyar közösség 2040-ig békésen építgetheti a saját kis univerzumát anélkül, hogy legalább háromszor felgyújtanák körülötte a padlót.
A Magyar Szövetség „Együttélés 2040” programja olyan, mint egy álmos hétfő reggelen előadott esküvői fogadalom: szép, megható, de mindenki érzi, hogy semmi nem fog úgy történni, ahogy ígérik. A dokumentum tele van jószándékkal, elképzeléssel, történelmi patosszal – ezekkel nincs baj. A baj ott kezdődik, ahol a valóság belenéz a szövegbe, és azt kérdezi: „Gyerekek, ti tényleg ezt gondoljátok?”
A program első fél oldala úgy kezdődik, mintha legalábbis a Szent Korona és az Európai Bizottság közösen kérte volna fel a Magyar Szövetséget a felvidéki jövő újraálmodására. A realitás ezzel szemben az, hogy egy parlamenten kívüli párt ír magának történelmi küldetéstudatot, miközben a saját politikai súlyát is alig tudja megtartani.
Ez önmagában még nem bűn, csak éppen a szlovák politikában a túl nagy önbizalom gyanús. Itt még a kormányfők sem mernek „2040-es nagyívű jövőképet” rajzolni, nemhogy egy regionális párt. Egy ilyen dokumentum akkor működik, ha mögötte erő van. Ha nincs erő, akkor marad a hangzatos szólam – és az ellenfelek káröröme.
Külön törvény a nemzetiségi iskoláknak. Hát persze. A szlovák kormányok eddig is csak arra vártak, hogy a magyarok végre megmondják, milyen külön rendszert szeretnének maguknak.
A valóság: a szlovák közvélemény még a szlovák iskolák összevonásába is beleőrül, nemhogy egy etnikai alapon létrehozott párhuzamos rendszerbe. Ez kommunikációs öngól, még ha politikailag érthető is, ha a viccpárt próbálkozik, mint Móricka. Csak arról nem ejt szót, hogyan szeretné elérni a minőségi, önálló magyar tanítási nyelvű iskolarendszert. Vajon képes lenne-e maga a közösség betolni a minőséget az ilyen rendszerbe. Va elég képzett pedagógus, szakember, kellő infrastruktúra hozzá? Hogy ne oda jusson az egész iskolahálózat, mint ahol mondjuk a pozsonyi Duna Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium, vagy a Selye János Egyetem tart a szlovákiai gimnáziumok, egyetemek minőségi rangsorában.
A régiós küszöb ötlete logikus lenne egy ideális világban. De ez itt a Balkán és a Kárpát-medence határvidéke, ahol a választási rendszerhez akkor nyúlnak hozzá, ha valakinek nagyon fáj valami. A magyar párt pedig pontosan úgy tálalja, mintha a saját bejutását akarja törvényben garantálni.
Ez politikailag két dolgot jelent:
1. a szlovák pártok számára azonnali ellenségkép,
2. a magyar választók számára pedig azt az érzést, hogy a párt képtelen önerőből elérni az 5%-ot.
A választási rendszer megpiszkálásából ebben a helyzetben csak bukni lehet.
A dokumentum nem írja le az „autonómia” szót, de minden mondata úgy illatozik, mintha frissen sütötték volna ki a budapesti politikai pékségben. Kisebbségi önkormányzat, regionális döntési jogkörök, nemzetiségi jogállási reform…
A probléma nem az autonómiával van. Legyen. Sőt, miért nincs már évtizedek óta? Hanem azzal, hogy egy ilyen programot nem lehet úgy tálalni, mintha egy új szociális intézkedés lenne. Ez konfliktus, politikai ütközés, frontvonal. Ehhez erő kell – és társadalmi támogatottság. Jelenleg egyik sincs meg.
A szöveg legalább kimondja: baj van. Eddig ez erény.
Csakhogy a megoldási javaslatok olyanok, mintha 1999-ből maradtak volna itt. „Át kell őket juttatni az iskolán.” Köszönjük, ezt minden szlovák oktatási miniszter is tudja, mint ahogy a boldogult Szigeti László is tudta. És egyiknek sem sikerült.
A roma közösségek pedig joggal mondhatják: ez nem stratégia, hanem jelszógyűjtemény.
A Magyar Szövetség ígér:
– gazdasági fellendülést,
– oktatási megújulást,
– regionális fejlesztést,
– társadalmi kohéziót.
Szépen hangzik.
Csak a „hogyan?” hiányzik.
A dokumentum tele van programkategóriákkal, de alig van végrehajtható intézkedés. Sok a hangzatos jelző, kevés a realista terv. Az eredmény: idealista brosúra.
Az, hogy a Magyar Szövetség egyszerre akar túl sokat és túl keveset. Túl sokat, mert olyan reformokat kér, amelyeket Szlovákia soha nem fog elfogadni.mTúl keveset, mert a valódi, mindennapi ügyekben (árak, utak, egészségügy, munkaerőhiány) alig mond valamit.
A program legnagyobb hibája végső soron az, hogy politikai álomvilágot kínál a realitás helyett, és ezzel nem a saját hitelességét veszélyezteti (azzal már régen nem kell foglalkoznia), hanem a felvidéki magyar közösség maradék politikai mozgásterét is.
Ha tényleg ez lesz a 2027-es kampány alapja, akkor az ellenfeleknek könnyű dolguk lesz. A Magyar Szövetség ugyanis olyan csatamezőre lép, ahol nem egyszerűen alulmotivált a hadserege – hanem nincs is meg hozzá.
Király Zsolt
Nyitókép forrása: MSZ Fb-oldala
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
