Kinyilvánította a Spar: nem tervez távozni az országból

Kinyilvánította a Spar: nem tervez távozni az országból

Évértékelő eseményén az üzletlánc beszámolt a tavalyi eredményekről, a saját márkák egyre nagyobb sikeréről, és arról, hogy mi hiányzik ahhoz, hogy az élelmiszerlánc nyereségesen működhessen.

Rendhagyó körülmények között tartott sajtóeseményt a Spar, melyen ismertették az élelmiszerlánc éves eredményeit, és a résztvevők a vállalat eladása körüli botrányról is beszéltek – írja a Pénzcentrum. Kiderült, hogy a vállalat 1023 milliárdos bruttó árbevételt realizált, de a beruházások mértékét jócskán vissza kellett vágniuk a különadók mértéke miatt.

„Idén egy fokozott turbulenciák után érkeztünk ide. De a fő feladat az, hogy sugározzuk a nyugalmat és stabilitást, ahogy működünk”

– mondta Heiszler Gabriella, a Spar Magyarország ügyvezető igazgatója az üzletlánc körüli felhajtásra utalva, ezt követően számolt be a 2023-as eredményekről.

Hírdetés

Mint írják, ez 15,8 százalékos emelkedést jelent a 2022-es eredményhez képest. Az is elhangzott, hogy a vállalat a francihse-tagokkal együtt összesen 18 ezer embert foglalkoztat. Az ügyvezető beszélt a beruházásokról is, 2023-ben a Spar 22 milliárd forintot ruházott be Magyarországon. Ez 2022-ben 31, 2021-ben 32 milliárd forint volt. Heiszler Gabriella elmondta, a beruházási összeg azért volt relatíve alacsony tavaly, mert a különadók óriási mértéke miatt komolyan át kell gondolniuk, hová csoportosítják a pénzt, és mi az amire jut, és mi az amire kevesebb. Szóba került a beszámoló elején a Spar online bevásárlótere is, ám ez az összes bevetél elenyésző részét adja. Jelenleg a szolgáltatás 200 településen érhető el, az átlagos bevásárlókosár értéke 26 590 forint volt Magyarországon – számol be róla a lap.

A vállalat hivatalos eredményei májusban jönnek majd ki, az ügyvezető igazgató elmondta, hogy a Spar 2023-ban is veszteséges volt, körülbelül ugyanakkora mértékben, mint 2022-ben. Közölte:

a vállalat tavaly is mintegy 30 milliárd forint különadót fizetett be az államkasszába, enélkül nyereséget könyvelhettek volna el.

A Spar esetleges Magyarországról való kivonulásának kapcsán azt mondta, erről nem ő dönt, de a tulajdonossal való beszélgetések után azt mondhatja, hogy nincs tervben.

A Spar ügyvezető igazgatója, Voiner Eduard beszélt az események a vállalat saját márkáinak egyre nagyobb jelentőségéről. Elmondta, a 2023-as bevételek egyharmadát ezek adták. Ezeknek a termékeknek az eladási volumene ráadásul úgy is emelkedni tudott, hogy közben Magyarországon a kiskereskedelem eladási volumene csúnyán beesett. Három húzónév van a kínálatban: a Spar, az S-budget és a Regnum.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »