Tisztelt Elnök Úr,
Főigazgató Asszony,
Elnök-vezérigazgató Úr,
Püspök Úr!
Hölgyeim és Uraim!
Rendkívül megtisztelő, hogy ma Kincses Elődöt laudálhatom. Az ügyvédet, a politikust, a sportolót, így tiszta nagybetűvel az EMBERt.
Számomra ehhez a díjról szóló leírás adja az első eligazítást, mely szerint a Petőfi-díjban azok részesülhetnek, „akik a világhírű magyar költőhöz hasonlóan megalkuvás nélkül, az emberi együttlét legnemesebb és legsúlyosabb döntéseit hozták meg. Nélkülük közös világunkból elvesztek volna azok az értékek, melyekre alapozva értelmet nyernek olyan fogalmaink, mint a szabadság, az igazságosság és az áldozat.”
Ez alkalom is töltsön el hát büszkeséggel bennünket, hogy nemzetünket olyan ikonikus kortársak teszik többé, jobbá, gazdagabbá, mint Kincses Előd!
Ha csak a róla szóló szikár, lexikonba illő adatokat tekintenénk, a következőkben foglalhatnánk szűk 83 esztendejét össze.
Jogász, közíró, 1941. október 2-án született Marosvásárhelyen. A bukaresti egyetemen szerzett jogi diplomát, szülővárosában jogtanácsos, majd gyakorló ügyvéd lett. 1989-ben ő volt a védője Tőkés László temesvári lelkész kilakoltatási perében, amely végül az 1989-es romániai forradalomhoz vezetett. 1990. január 2-ától Király Károly utódaként a Nemzeti Megmentési Front (FSN) és a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa Maros megyei alelnöke lett. Az 1990. március 19–20-i marosvásárhelyi fekete március során kulcsszerepet játszott az események alakításában. Az etnikai összecsapások után a román szélsőséges elemek támadásainak középpontjába került, sajnos méltatlan kényszerűséggel leváltották és családjával évekre emigrálni kényszerült. Az első letartóztatások és koncepciós perek időszakában Magyarországon és Bécsben keresett menedéket, de őt és családját mindez nagyon megviselte. A politikai helyzet csillapodásával visszatért Erdélybe, jelenleg is aktív tevékenységet folytat ügyvédként, közéleti szereplőként. Azonban a pártpolitikát maga mögött hagyta. Eddig a wikipédiai tömörségű életrajz.
De szabad-e most az elismerésben részesülő életét csak nagy ecsetvonásokkal megjeleníteni?
Dilemmám feloldásában segít a több mint húsz éves személyes ismeretség és az, hogy egy egész életmű bemutatását vállaltam. Az időkeretet is figyelembe véve egy pályaív azon legmarkánsabb és legélesebb vonásait kívánom kidomborítani, melyek az emberi nagyszerűség példa értékének kézenfekvő bizonyítékai.
Beszélnem kell arról, hogy 1990 márciusában, Marosvásárhely fekete napjaiban megakadályozta a konfliktus elszabadulását, gátat vetett a polgárháború kialakulásának magyarok és románok közt. Beszélnem kell arról, hogy 1990 januárjában, a történelmi forradalmat követő időben, ő volt a legmagasabb beosztású, cselekvő magyar vezető Maros megyében. Király Károlyt, a megye első emberét ugyanis a feladatai Bukaresthez kötötték. Kincses Előd ebben a minőségében követelte a december 21-i sortűz felelőseinek felelősségre vonását, a magyarság helyzetének rendezését. Ennek ugyan erős támogatása volt a magyarság körében, ugyanakkor ez váltotta ki a román nacionalisták ellenszenvét is.
Már önmagában ez a kiállás is elegendő lenne ahhoz, hogy kimondjuk: Kincses Előd rászolgált a Petőfi-díjra.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ha valaki áttekinti Kincses Előd ügyvédi és politikai pályafutását, csodásan végigkövethető, hogy mind jog, mind erkölcs tekintetében megingathatatlan. Azt mondják, a jog az erkölcs minimuma, nem fedik egymást teljes egészében. A jogszabályoknak és az etikai normáknak létezik azonban egy közös magja. Bár a jogi norma az általánosítás magasabb fokán áll, az igazán lényeges különbség azonban nem a normák tartalmában, nem a hatókörükben, hanem a normák kikényszeríthetőségében, illetőleg a normakövető magatartás módjában áll. S itt és most erről azért szólok, mert Kincses Előd ügyvédet élete során az erkölcsi szilárdsága mindig a hivatásában segítette, de elkötelezettsége és igazságérzete a politikust nem mindig lendítette az öt megillető helyre. Számára az üldözöttek, a hátrányt elszenvedők védelme fontosabb belső parancs volt mindenkor, mint saját karrierje.
Ilyen döntés volt részéről Tőkés László mondhatni mindenkori védelme akár a pártállami, akár a rendszerváltozás utáni igazságszolgáltatással szemben, ami semmiképpen sem szolgálhatta karrierje építését. Mégis az egyetlen volt, aki ezt felvállalta. Olyan morális döntést hozott, amit a következő, tragikus, egyben epigrammai tömörségű párbeszéd jelenít meg a legplasztikusabban.
Belügyi tiszt kérdezi tőle: Ön a magyarság mártírja akar lenni?
A válasz: Nem, én csak ügyvéd szeretnék maradni!
Ez nem csak egy morális döntés volt, hanem végérvényes választás is a közéleti előmenetel, és az igazságot következetesen képviselő hivatás közt.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Hivatástudatától és igazságkeresésétől vezérelve, szigorú következetességgel minden pillanatban ragaszkodott a jogszabályokhoz és annak erkölccsel közös halmazához, mellyel még ellenségei elismerését és ellenfelei csodálatát is kivívta. Kincses Előd még a diktatúra legsötétebb időszakában is bízott a jog erejében, ő a jogot az igazság kivívásának eszközeként tekintette.
Számtalan esetben nyert pert és segítette a magyar közösséget, a nacionalizmust sem nélkülöző román hatósági túlkapásokkal szemben. Több, mint négy évtizede ebben a szellemben folytatja emberi- és polgári jogvédelmi, nemzeti kisebbségi jogi tevékenységét.
Kincses Előd rövid szerepvállalása a rendszerváltás után is erről szólt. Ő a rendszerben valóságos változást akart.
Politikusi tekintélye, demokratikus elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen nem csupán a romániai magyarság körében. Marosvásárhely fekete márciusát megelőző időszakban, az akkori átmeneti vezetés fontos személyisége volt. A magyarság körében kivívott népszerűsége az 1990-es választási névjegyzéken az első helyen szerepeltette a szenátorjelöltek között. A jelölést a Vatra Românească megtámadta a törvényszéken, a demokrácia ellenségének minősítve őt és bírósági ítélettel törölték a jelöltek névjegyzékéből. Megjegyzem, az már örökre egy kérdés marad, hogy a jelölők miért nem fellebbezték meg az első fokú ítéletet és elismertsége, népszerűsége ellenére miért nem kapott szerepet az akkori magyar tárgyalócsoportban.
„Kincsest annyian támadják, mint Drégely várát” – mondta egy alkalommal Sütő András. És igaza volt. Támadták, mert következetesen vállalta magyarságát, mindig hű maradt identitásához.
A rendszerváltás előtt a nemzeti kisebbségi politika, különösen annak magyarságra vonatkozó fejezete, a Securitate kezében volt. Ezért kellett távoznia a közéletből, és ezért kényszerült száműzetésre a forradalom utáni Romániából.
A 2000-ben megtartott helyhatósági választásokat megelőzően, a marosvásárhelyi önkormányzati RMDSZ-névjegyzék összeállításakor az egész városra kiterjedő népszavazást tartottak. Néhányan nem fogadták el a közakaratot, és a népszavazással megerősített névjegyzéket önkényesen megváltoztatva arra akarták rábírni Kincses Elődöt, hogy ne a közakaratot tükröző változatot nyújtsa be a választási irodához. Ennek nem tett eleget, és a népakarattal megerősített névjegyzéket terjesztette be.
Megjegyzem, ő volt az egyetlen olyan választott tisztségviselője a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek, akit az alapszabályt is megsértve, elnöki rendelettel távolítottak el tisztségéből.
Kincses Előd ügyvédnek nem a saját kudarcai fájnak, hanem a magyar közösséget érintő igazságtalanságok.
Ilyen például a törvény kijátszása a marosvásárhelyi orvosi egyetem esetében vagy Fodor Imre volt polgármester 2000-ben történt cserbenhagyása, és ezzel együtt a marosvásárhelyi elöljárói szék húsz évre történő elvesztése.
Sajátos talán, hogy Erdélyben a nemzeti elkötelezettségű, cselekedeteikben következetes közéleti személyeket vagy kiszorítják és elhallgatnak, vagy csendben, magányosan folytatják a közösségük szolgálatát. Kincses Előd ma is kitartóan szolgálja nemzetét, közösségét. Erre az is bizonyíték, ahogyan hosszú évek óta áldozatos küzdelmet folytatott és folytat a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés érdekében. Tevékenységét elismerik, szavait, véleményét figyelem, személyét pedig tekintély övezi.
Most egy húsz évvel ezelőtti interjúból idézek.
„Meggyőződésem, ha záros határidőn belül nem tudjuk elérni az óhajtott területi autonómiát, akkor a romániai magyarság asszimilációja és elvándorlása egyre gyorsulni fog. A romániai magyarság vezetőinek ezért kellene másként politizálniuk, mint az elmúlt másfél évtizedben.” – fogalmazta meg 2004-ben.
Éppen húsz éve hangzott el ez a mondat, akkor, amikor a nemzet gerincét próbára tevő itthoni népszavazás jó néhány évre visszavetette a nemzet ügyét, háttérbe szorítva a nemzeti elkötelezettségű politikusokat.
Harcát az identitás megőrzéséért nem csak az ügyvédi talárban, de minden pillanatban és helyzetben folytatja, még akkor is, amikor Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd nagypapaként kérte a Víkend-telepen, hogy a hangosbemondón magyarul szólongathassa a tömegben elkeveredett unokáját, s ezt számára nem engedélyezték.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Forrás:latoszogblog.hu
Tovább a cikkre »
