Az alábbi cikkben az olvasó ellenőrizheti a hunok és rokonnépeik, vagy a hun kultúra hatása alá került népek által hátrahagyott hieroglifikus írásemlékek elolvasása terén elért eredmények egy részét.
Rövid hír jelent meg egy kínai-magyar közös szervezéssel megvalósuló hun kiállításról a Magyar Hírlapban (1). A jelen cikkben hun, vagy hun hatást tükröző hieroglifikus (ősvallási kötődésű szójeleket alkalmazó) írásemlékeket mutatok be, ezzel tisztelegvén a nagyszerű gondolat előtt. A kiállítás időszerű, ám az akadémikus tudomány számára pillanatnyilag megoldhatatlan rovológiai feladatot jelent (2). A genetikai kutatások már előkészítették a talajt a hun-magyar azonosság, a magyar őstörténet évszázada legnagyobb, ám a finnugrizmus által mesterségesen kreált kérdésének eldöntéséhez. Ma újra nyilvánvaló az akadémikus tudomány berkeiben is, hogy a magyar őstörténet szorosan kapcsolódik a hunok történetéhez, vagy inkább azonos azzal. A genetikai adatok azonban sokféleképpen magyarázhatók, mert a gének nem rögzítik a nyelvet és a kulturális identitást. A hun-magyar azonosság kérdésének eldöntésére a múzeumok polcain porosodó hun hieroglifikus nyelvemlékek alkalmasak. E nyelvemlékek alapján a válasz tulajdonképpen már meg is született: a hunok magyarul, vagy magyarral rokon nyelven beszéltek és a magyar hieroglif írást használták. Csupán a valójában rovológiai téren nem is létező „tudományos konszenzusnak” kellene ezt megemésztenie, hogy a megnyilatkozásai (kiállításai, tankönyvei, konferenciái) megfeleljenek az ismert írástörténeti tényeknek, fórumain megjelenjen a nyelvemlékek valósága is.
Az alábbi cikkben az olvasó ellenőrizheti a hunok és rokonnépeik, vagy a hun kultúra hatása alá került népek által hátrahagyott hieroglifikus írásemlékek elolvasása terén elért eredmények egy részét (3). Olyan hieroglifikus szövegeket sorakoztatok fel, amelyek jó része, az íráshordozó jelentősége folytán feltehetően szerepelni fog a tervezett hun kiállításon. A kiállított hun nyelvemlékek mellett pedig célszerűnek és illőnek gondolom az olvasatuk feltüntetését is. Ezek nem csak a magyar nyelv és identitás hun gyökereit, hanem a korai kínai kultúrával való rokonságot is dokumentálják.
Hun és hun kapcsolatot tükröző nyelvemlékek
A hun írás emlékeinek felsorolását az egyik legszebb és jól elolvasható hun írásmutatvány, a regölyi ezüstcsat képével kezdem (1. ábra). Ez kellőképpen illusztrálja a magyar hieroglif írás jellemzőit. A kőkori eredetű írás képszerű hieroglifákból alkot az ősvallás számára fontos képeket. Nem hosszú sorokat, egybefüggő szövegeket írtak vele, csupán rövid ősvallási jelmondatokat raktak egymás közelébe. Az ősvallási céloknak akkor felelt meg, ha az íráskép kifejezetten szép és gondolatébresztő volt, ha jelvényként, ékszerként is viselhették. Nem kétséges, hogy e törekvést siker koronázta. Ez az írás a hunok tehetségének káprázatos bizonyítéka.
Az ábrák jellemzően fotógrafikák, amelyek esetenként minimális grafikai rekonstrukciót tartalmaznak. A leletek képe mellett esetenként elhelyeztem a hun hieroglifák székely írásból, vagy a népi és uralmi jelhasználatból ismert megfelelőit is. Ezek a megfejtés kiindulópontját képezték és lehetővé teszik az ellenőrzést.
Az írásemlékek besorolásánál az alábbi szempontokra voltam tekintettel:
– Az ékszerek szinte változatlanul átvészelhetik az évszázadokat, könnyen szállíthatják őket távoli tájakra és gazdát is cserélhetnek, ezért pusztán a lelőhely alapján bizonytalan az etnikumhoz kötésük.
– A régészek szeretik a hun tárgyakat idegen nemzeteknek ajándékozni. Szergej Botalovtól tudjuk, hogy a korai hun tárgyakat szarmatának, a késeieket meg germánnak szokás minősíteni.
– A tapasztalt gyakorlat alapján a finnugrizmus legfőbb informális törekvése a hun-magyar azonosság tagadása.
– A finnugrizmus fellépéséig (a világosi fegyverletételig) a magyar hagyomány a székely írást hun-szkíta írásnak tekintette.
– A hieroglifikus hun nyelvemlékekkel új, jelentős forráscsoportot mutathatunk fel, amire az eddigi tudósgenerációk nem építkezhettek. A jelen cikkben tárgyalt írásemlékeken feltáruló magyar nyelv etnikumjelző.
26. ábra. Hun szíjvég a hieroglifikus Bél a nagyon nagy úr mondattal Nyergesújfalu Sánchegyről
59. ábra. Az első meroving uralkodónak tekintett Childerik sírjában talált jelvény köriratában a jó szójele ismétlődik, középen pedig az Egy földje mondat olvasható, ami a magyar címerben lévő Egy országa mondatjel párhuzama
Szövegpárhuzamok
A közel egységes hun írásfolyam (kultúra, nyelv, ősvallás) létét legjobban az azonos jelekkel elolvasható azonos mondatok igazolják. Ilyenekből is előfordul néhány.
– A Nagyságos Dana mondat olvasható a Kölked Feketekapu avar lelőhelyen előkerült vereten (45. ábra). A veretet az Al-Duna két partján élő hunok készítették és terjesztették el szinte egész Európában. Ugyanez a két jel ismétlődik a kínai Noin Ula lelőhelyen előkerült hun szőnyegen is (6. ábra).
– A Nagy szár (mai magyarsággal: Nagyúr) mondat megtalálható a Pécs Nagykozár Üszögpusztai kisszíjvégen (41. ábra), a romániai Sarata Monteoru lelőhelyen előkerült hun fibula jelei között (23. ábra), a rádpusztai hun üstön (27. ábra), a vörösmarti hun kardfüggesztőn (43. ábra) és Kölked Feketekapu avar veretén (45. ábra) is.
– A Bél szár (mai magyarsággal: Bél úr) mondat megtalálható egy Bóna István által közölt hun csaton (66. ábra), valamint a Tiszabezdéd Harangláb lelőhelyen előkerült honfoglalás kori gyűrűn (67. ábra) is.
– A Bél nagy szár (mai magyarsággal: Bél nagyúr) mondat szintén megtalálható több helyen is. A 66. ábrán látható hun csat íve – más hun és avar csatokhoz hasonlóan – kiolvasandó jel, ezért az olvasata Bél nagy szár (mai magyarsággal: Bél nagyúr). E mondat megtalálható a wittislingeni meroving fibulán is (58. ábra).
Az istenidéző szertartás szövegkönyvének párhuzamai
Az istenidéző szertartás szövegkönyvét a hieroglifák jellegzetes hármas csoportjáról lehet felismerni. Az első és utolsó csoportban megtalálható a székely „kis r”, valamint a hettita hieroglif írás rá szójelének magyar megfelelője (a ragyog/ragyogj/ragyogtál szójel). Ez különböző állású vonalak csoportjaként jelenik meg. A szertartás kezdetén az Isten hívogatását rögzítik, ami a Ragyogj, ragyogj, ragyogj szavakkal történt. A szertartás végén a Ragyogtál, ragyogtál, ragyogtál szavakkal búcsúztatták az Istent. A középső jelcsoportban az Isten képszerű ábrázolása, neve, vagy jelzője jelenik meg.
A Hohhot Múzeum macskaféle ragadozójának mellső lábán a Lyukó ragyogj, ragyogj, ragyogj!, a hátsó lábán a Lyukó ragyogtál, ragyogtál, ragyogtál! mondat olvasható a szertartás kezdő és befejező szakaszának megfelelően (… ábra). Az állat testén a Lyukó sar (mai magyarsággal a Lyukó úr) mondat ismétlődik, amivel az epiphaniát, az Isten megjelenését rögzítették. A három jelcsoport együttesen megfelel az istenidéző szertartás három szakaszának.
Istenidéző szertartás szövegkönyvének vázlatát találjuk a szabírhunok számára 531 táján a mervi oázisban készített Szent Korona pártáján lévő Krisztus-zománcon és másutt is.
Jegyzetek
(1) A Magyar Hirlap cikke szerint Chu Xiaobo, a Shanghai Múzeum igazgatója az egyik szerződő fél. Közvetítő feladatokat lát el dr. Back István Henrik, a Back és Rosta Kft. vezérigazgatója. A magyar szerződő fél Prof. Dr. Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet tiszteletbeli elnöke és főigazgatója. A történeti képet Prof. Dr. Kásler Miklós így foglalta össze: „
(2) Illik megmagyaráznom az olvasónak, miért gondolom azt, hogy az akadémikus tudomány rovológiai téren segítségre szorul a hun kiállítás rendezésekor.
I. J. Gelb és Püspöki Nagy Péter ítéletét joggal visszhangozta Sándor Klára az 1996-ban közreadott dolgozatában. E szerint a tudomány nem ismeri a székely írást, vagy nem ismeri eléggé. Minden alapvető kérdés tisztázatlan. Hozzátehetjük, hogy különösen igaz ez a székely írás előzményére, a hunok által is használt magyar hieroglif írásra. Az elmúlt évtizedek félsikerű kiállításai és a kutatók, valamint a kutató intézmények megnyilatkozásai alapján rovológiai téren a „tudományos konszenzus” sem szakmailag, sem etikailag nincs felkészülve arra, hogy a hunok hieroglifikus nyelvemlékeit megfelelő szinten a nagyközönség elé tárja. A 2021-ben megjelent MTA rováskorpusz és a róla Fehér Bence és Zelliger Erzsébet által írt kritikák dokumentálják ezt a helyzetet. Az eddigiek alapján a szakma bepótolni sem hajlandó az e téren elkövetett mulasztásait (Sándor Klára meg is fogalmazta, hogy azt sem lehet tudni, miért kell ezzel az írással egyáltalán foglalkozni).
Lényegében ugyanannak a „szakmának” kellene most a hun kiállítást összehoznia, amelyik lereszelte a budapesti hun (ma már késő középkori) jelvény rovásjeleket hordozó felületét és máig letagadja róla a rovásjeleket. S amelyik szakma ezen esemény szakmai, etikai, vagy jogi vonatkozásait azóta sem volt képes feldolgozni. Talán azért történt mindez, hogy a lelet ne bizonyíthassa a hun-magyar azonosságot? Ha e téren minden változatlan marad, akkor a tervezett hun kiállítás rovológiai értelemben nem fogja elérni azt a legmagasabb tudományos célt, amit elérhetne.
(3) A magyar hieroglif írás a kevés szójele miatt csupán néhány ősvallási szlogen rögzítésére alkalmas. Szójeleket és hieroglifákból alkotott képszerű jelmontázsokat használ. Mindez összefügg azzal, hogy ez az írás a kőkori ősvallás jelképeiből alakult ki. A vallással együtt már a kőkorban elterjedt a Pireneusoktól Amerikáig. Sajátos szabályai vannak, amelyek megkülönböztetik a modern írásoktól. Ezek leírása és 200-nál is több írásemlék bemutatása megtalálható a Magyar hieroglif írás c. kötetben, valamint a Varga Géza írástörténész blog 1000-nél is több cikkében, az academia.edu, mdpi.com és más folyóiratok hasábjain.
Irodalom
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
