Kínai állami lap figyelmeztette Phenjant

Észak-Koreának minden nukleáris és rakétatevékenységet abba kellene hagynia „saját biztonsága érdekében” – figyelmeztette a hadikommunista phenjani vezetést szerdán a Global Times című, angol nyelvű, kínai állami lap.

Az újság, amelyet a Kínai Kommunista Párt hivatalos lapja ad ki, azt írta: Washington világossá teszi, hogy nem szándékozik „együttélni” az atomfegyverekkel rendelkező Észak-Koreával. A Global Times szerint Phenjan első kísérleti atomrobbantása óta nem volt olyan nagy a katonai konfliktus kockázata a Koreai-félszigeten, mint most.

„Washington nem csak dagad a büszkeségtől és az arroganciától a szíriai rakétatámadásokat követően, de Donald Trump (elnök) igyekezni fog azt a benyomást kelteni, hogy állja a szavát” – hívta fel a figyelmet a kínai lap.

„Az Egyesült Államok elszánja magát, hogy megakadályozza a további észak-koreai kísérleti atomrobbantásokat. Nem tervez együtt élni egy atomfegyverekkel rendelkező Észak-Koreával” – húzta alá a Global Times.

Hírdetés

A lap konkrét kínai fenyegetést is megfogalmazott Phenjannak: újabb nukleáris kísérlet esetén Kína támogatni fogja újabb, „példátlanul szigorú” szankciók elfogadását Észak-Korea ellen az ENSZ Biztonsági Tanácsában, így korlátozhatják a kőolajszállításokat is a hadikommunista diktatúrának.

Kína az elzárkózó diktatúra legfontosabb, szinte egyetlen kereskedelmi partnere.

Szombaton Észak-Korea az államalapító Kim Ir Szen születésének 105. évfordulóját ünnepli. Az ilyen alkalmakat a diktatúra előszeretettel ünnepli erőfitogtatással, atomrobbantással vagy rakétakísérletekkel.

Donald Trump amerikai elnök nemrég úgy fogalmazott, hogy Észak-Korea „keresi a bajt”, és az Egyesült Államok akár Peking segítsége nélkül is kész „megoldani a problémát”. Kedden elindult a térségbe gyakorlatozni az amerikai haditengerészet Carl Vinson repülőgép-hordozója és kísérőhajói. Japán források elmondták: a szigetország tengeri erői is csatlakozhatnak az amerikai gyakorlathoz. Phenjan kedden az amerikai provokáció legkisebb jelére is atomcsapással fenyegette meg az Egyesült Államokat.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »