Kína és az Egyesült Államok az AI-biztonságról is egyeztetett a Trump–Hszi-csúcs előtt Mészáros Richárd2026. 09. 21., h – 08:56
Kína és az Egyesült Államok képviselői a kereskedelmi konfliktus mellett a mesterséges intelligencia biztonsági kockázatairól is egyeztettek New Yorkban, néhány nappal Donald Trump amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai államfő tervezett találkozója előtt – közölte az amerikai pénzügyminiszter.
Scott Bessent szerint az amerikai fél egy olyan értesítési mechanizmus létrehozását javasolta, amely lehetővé tenné a nemzetbiztonsági szintű AI-incidensekkel kapcsolatos információk megosztását.
Bessent a kínai miniszterelnök-helyettessel, He Lifenggel folytatott tárgyalások után azt mondta: közös elképzelést szeretnének kialakítani a közös célokról és fenyegetésekről. Hangsúlyozta, hogy a világ két vezető AI-hatalma között nagyobb átláthatóságra van szükség.
A kínai állami hírügynökség szerint a felek őszinte, mélyreható és konstruktív egyeztetést folytattak a gazdasági és kereskedelmi kérdésekről, az AI-megbeszélésekről azonban kevés részletet közöltek.
A tárgyalásokat az Egyesült Államok egyik legnagyobb bankja, a JPMorgan Chase New York-i központjában tartották. Jamieson Greer amerikai kereskedelmi főképviselő szerint az egyeztetés célja az volt, hogy előkészítse Trump és Hszi csütörtökre és péntekre tervezett washingtoni találkozóját.
A megbeszéléseken szó volt az úgynevezett Kereskedelmi Tanács tervéről is, amelynek keretében a felek bizonyos, nem stratégiai termékek vámjának csökkentését vizsgálnák. Greer szerint elsősorban nem érzékeny kínai fogyasztási és alacsony technológiai szintű termékek, illetve amerikai energia-, mezőgazdasági és orvostechnikai termékek jöhetnének szóba.
A két ország kereskedelmi „tűzszünete” november 10-én jár le, ezért a Trump-Hszi-találkozó egyik fontos kérdése lehet annak meghosszabbítása. Washington szerint Peking egyelőre nem teljesítette megfelelően a kritikus ásványkincsek amerikai szállításának könnyítésére tett vállalását. A vasárnapi tárgyalásokon ugyanakkor nem számoltak be előrelépésről ebben a kérdésben.
A Reuters szerint a felek nem egyeztettek a fejlett AI-chipekre és félvezetőgyártó berendezésekre vonatkozó amerikai exportkorlátozásokról. A csúcstalálkozón várhatóan a kereskedelem és az AI mellett az iráni háború, a Tajvan körüli feszültségek, valamint Kína Oroszországhoz fűződő kapcsolatai is szóba kerülnek.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


