Kína állítja, véletlenül tévedt a "polgári célokat szolgáló" léggömbje az Egyesült Államok légterébe

Kína állítja, véletlenül tévedt a "polgári célokat szolgáló" léggömbje az Egyesült Államok légterébe

A Kolumbia felett észlelt léggömb Kínából indult, és polgári célokra szolgál – jelentette be hétfőn a kínai külügyminisztérium szóvivője.

Az MTI tudósításában azt írja, sajtótájékoztatóján Mao Ning kiemelte, hogy

a léggömb csupán korlátozott mértékben képes önmagát kormányozni, ezért az időjárási viszonyok miatt letért pályájáról, így jutott az Egyesült Államok, Latin-Amerika és a karibi térség légterébe.

A kolumbiai hadsereg szombaton közölte, hogy ismeretlen eredetű léggömböt figyeltek meg az ország felett. Az eszköz útját egészen a légtér elhagyásáig követték, az átrepülés során nem veszélyeztette Kolumbia biztonságát vagy védelmét – tette hozzá a fegyveres testület.

Hírdetés

Mindeközben hétfőn a kínai külügyminisztérium bekérette az Egyesült Államok pekingi ügyvivőjét, amiért az amerikai haderő megsemmisítette az Egyesült Államok légterében a hét közepén felfedezett másik kínai léggömböt.

Hszie Feng kínai külügyminiszter-helyettes a hét végén azt mondta,

a légi jármű „teljesen véletlenül” jutott el az Egyesült Államok légterébe, kiemelve, hogy „civil eszközről” volt szó. Emellett azt vetette Washington szemére, hogy akkor lőtték le a léggömböt, amikor az már elhagyta volna a légteret.

„Az Egyesült Államok súlyos csapást mért a felek közötti kapcsolatok stabilizálására és fejlesztésére irányuló erőfeszítésekre, amelyekről Hszi Csin-ping kínai elnök és amerikai kollégája, Joe Biden novemberi találkozóját követően döntöttek” – áll a miniszterhelyettes jegyezte közleményben.

Az amerikai haderő szombaton semmisítette meg az Egyesült Államok légterében a hét közepén felfedezett kínai léggömböt, amelyet Washington hírszerző légieszköznek minősített. Az ügy miatt elhalasztotta pekingi látogatását Antony Blinken amerikai külügyminiszter, aki a hét végén utazott volna a kínai fővárosba.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »