Kimerészkednének Judapestről a lúdtalpas olimpiagáncsolók – reméljük, sok kellemes meglepetést tartogat számukra a "való világ"

Kimerészkednének Judapestről a lúdtalpas olimpiagáncsolók – reméljük, sok kellemes meglepetést tartogat számukra a "való világ"

2018-ben minden választókörzetben lesz önálló jelöltjük – jelentették ki a pillanatemberkék (momentumok)  a HVG interjújában. Alább olvashatók a legfontosabb részletek.

– A Momentum nagy győzelmet aratott a 266 ezer leadott aláírással múlt pénteken, ám a hírek alapján a következő napokban a kormány és a főváros elveheti a mozgalom legfontosabb témáját, az olimpiát.

Fekete-Győr András: Tarlós István hétvégi nyilatkozata alapján mintha ez még függőben lenne. Mi törekszünk arra, hogy felnyissuk az emberek szemét, mennyire gyáva hozzáállás lenne a visszalépés attól a miniszterelnöktől, aki „nem nyuszi”, aki „a végletekig kitart”, ám egy korábban maga által nemzeti ügyként meghatározott témából egyszerűen kihátrál, és elárulja szavazóit.

– Nem az lenne az igazi győzelem, ha már szerdán lemondanának az olimpiáról?

F.-Gy. A.: A végcélunk az, hogy ne legyen olimpia. De az is fontos, hogy az arra szánt pénzt másra költsék. Lennie kell végre egy erős ellenzéknek, amely a pénzköltést folyamatosan ellenőrizni tudja. A másik célunk pedig az, hogy legyen az ügyről népszavazás. Ha mégsem lesz, az a magyar demokrácia kudarca lenne.

– Mi lesz a Momentummal, ha elúszik az olimpia, mint a figyelemfelkeltés eszköze?

F.-Gy. A.: Országjárásba kezd. Lehetne ugyan abba kapaszkodni, hogy minden nap legyünk benne a hírekben, de ennél sokkal lényegesebb, hogy helyi ügyeknél jelen legyünk. Ez nem olyan közösség, amely mindig a reflektorfényben akar fürödni. Nekünk nem az a fontos, hogy a budapesti sajtó a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ügyekkel mennyire foglalkozik, minket az érdekel, hogy az adott településeken mennyire tudjuk aktivizálni az embereket és a helyi nyilvánosságot.

(…)

– Az elmúlt harminc napban volt egy trendi témája a mozgalomnak, de mi lesz, ha majd Kecskeméten kell az egészségügyről fórumot tartani? Lesz az is elég menő?

F.-Gy. A.: A kecskemétieknek igen. Most jön a márciusi tagfelvételünk, átállunk országos szervezeti rendszerre.

– Hány tagja van a Momentumnak jelenleg?

F.-Gy. A.: Száznegyvenhárom.

– És hányan lesznek benne a párt alapításában?

F.-Gy. A.: Ahányan így döntenek. Nem mindenki akar ugyanis pártpolitizálni. Ez így van rendjén, a Momentum Mozgalom sokkal többről szól, több embert szólít meg. A párt ennek csak egy politikai képviseleti formája.

(…)

Hírdetés

– Hogyan győzték meg az aktivistákat a párttá alakulás fontosságáról? Miért kell a párt?

F.-Gy. A.: Mi arról akarjuk meggyőzni az embereket, hogy a politika nem valami izzadtságszagú, rossz dolog. Lehet vonzó is, amiben nincs semmi kivetnivaló. Amit most sok százezer ember csinált Budapesten, az mozgalmi alapon igenis politika volt. A párt pedig azért kell, mert ha rendszerszintű változtatásokat akarunk, ahhoz az erőforrások feletti rendelkezési jogra van szükség.

– Hogy állnak az országjárás előkészítésével?

Pottyondy Edina: Minden elő van készítve. Van egy „hálózatosodás munkacsoportunk”, ez volt az egyetlen a szervezeten belül, amely az NOlimpia-kampány alatt nem állt le. Minden más szervezeti erőforrásunkat a kampányra csoportosítottuk, ez az egy volt az, ami folytatta munkáját.

(…)

– A helyi ügyeket fel tudják tárni, de hogyan tudnak finanszírozást találni a megoldásukhoz?

F.-Gy. A.: Mi, ha kérünk valamire pénzt, azt teljesítjük. Kaptunk 17 millió forintot, és el is végeztünk a dolgunkat ebben a 30 napban. Ki kellene Magyarországon alakítani a közösségi finanszírozás mintáit. Ezt a Momentumon kívül még csak a Kétfarkú Kutya Párt képes megvalósítani.

(…)

– A Momentumtól sokan most nem a helyi dolgok megoldását várják, hanem hogy megszabadítja az országot Orbán Viktortól.

P.E.: Ez a hosszú távú cél, de apró lépésekkel kell haladnunk, először a saját környezetünkben kell rendet rakni.

F.-Gy. A.: Irreális azt várni a Momentumtól, hogy 2018-ban megcsinálja a rendszerváltást. A lendület már megvan, de még növelnünk kell a “tömeget”. Adott a potenciál, a NOlimpia-kampány alatt azt láttuk, hogy az embereknek igényük van a hiteles és pozitív üzenetekre.

– Felkészültek, hogy a párttá válás után az MSZP-vel és a Demokratikus Koalícióval kell versenyeznie a Momentumnak?

F.-Gy. A.: Sokan azt hiszik, hogy a Momentum megjelenésével a baloldali tortát szeletelgejük tovább, de ez nem igaz. A kampány során rengeteg bizonytalan, politikailag inaktív embert sikerült megszólítanunk, vagyis új tortát tudunk sütni!

P. E.: A Fidesz értesülések szerint azzal küzd, hogy nem tudja megszólítani a fiatalokat. Pedig ez nem igaz: nagyon sokan jöttek oda a pultjainkhoz aláírni, akik alig múltak tizennyolc évesek. Nekünk egy olyan alternatívát kell felmutatnunk a fiataloknak, ami túlmutat Zuschlag János és Szijjártó Péter valóságán. Könnyű lenne több oldalas kormányprogramokat lobogtatnunk, de a mi igazi fegyverünk a hitelességünk.

– A 2018-as választáson lesz az összes egyéni választókörzetben önálló momentumos jelölt?

P. E.: Igen, és ezért a kijelentésért vállalom is a felelősséget.

– És a győzelem ígéretével indulnak?

F.-Gy. A.: Reálisan nézve, a 2018-as választásokon az lehet a célunk, hogy megtegyük egy későbbi kormányváltáshoz vezető lépéseket. Az a legfontosabb, hogy a Momentum mindig készen álljon arra, hogy kihasználja azokat a lehetőségeket, amiket a magyar politika felkínál. Ilyen volt az olimpiai népszavazás is. A Fidesznek eddig nagyon kényelmes helyzete volt, nekünk egyelőre az a feladatunk, hogy ellensúlyként működjünk.

– Ha átváltjuk a 266 ezer ember aláírását szavazatokra, az elég lenne 2018-ra?

F.-Gy. A.: Ez körülbelül 5 százalékra lenne elég, de képesek vagyunk többre. Sokan ugyanis féltek aláírni, vagy nem budapesti lakosok. Még csak most ismerik meg országosan a Momentumot.

Tarlós: áruló, aki szélkakasként kihátrált a budapesti olimpia mögül

A NOB-elnök is pontosan látja az olimpiaellenes tyúkmellűek valódi szándékait

Célegyenesben az olimpia megfúrása, a pályázatvezetés is kihátrálgat mögüle

266 ezer aláírást szedtek össze a testnevelésből felmentettek – Tarlós gondolkodik az olimpiai pályázat visszavonásán


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »