Csendes hajnal, megérkeznek a rendes, reggeli kukázók. Ők az élvonal, akik tervszerűen korábban kelnek. Így egyrészt elkerülik a felesleges konfliktusokat, minek végighallgatni a sok felesleges ordítozást. Alapfelszerelés a bot, plusz ócska söprű. A bot munkaeszköz, a turkálásra való, mert aki puszta kézzel a szemétbe nyúl, annak előbb-utóbb fájdalmas meglepetésben lehet része: üvegcserép, rozsdás vasszeg, konzervdoboz. Az állampolgárok viszonya a szelektáláshoz messze nem tökéletes, van, aki nyíltan vallja, dehogy fogok én válogatni, fizetem a szemétdíjat.
A söprű egy kukázónál a technikai felszerelés csúcsa. Egyértelműen jelzi, hogy nem tartozik azok közé, akik felelőtlenül átkotorják az egész konténert, ötméteres körzetben szétszórva a szemetet. Igaz, ezzel munkát biztosítanak a minden „blokkban” erre a célra rendszeresített nyugdíjas néninek, aki hol magában fortyogva, hol nyílt szidalomzáport zúdítva minden turkálóra, azok genetikailag igazolt felmenőire hetedíziglen, valamint az éppen aktuális kormány politikusaira, és azok felmenőire, minden áldott nap felsepreget a konténer körül. Ugyanakkor kihasználja a drága időt arra is, hogy határozottan negatív véleményt mondjon a mai fiatalságról is, mely egyértelműen egyik okozója ennek a mocskos kuplerájnak, amelyben kénytelenek vagyunk élni annyi ledolgozott év után.
Elit kukázó ezt tehát saját jól felfogott érdekében elkerüli. Miután kézben tartott seprűjével egyértelműen jelezte, hogy neki itt jogai vannak, belemélyed a munkába. Tempósan, alaposan. Az időhiány nem tartozik a kukázók legégetőbb problémái közé. Korán kelésével már amúgy is jobban jár, a munkába indulók a szemetet leggyakrabban reggel viszik le. Élelmiszer olyan bőségben akad, hogy éhen biztos nem hal, sertések kondáit lehetne felnevelni a kidobott élelmiszermennyiségből. Ami ráadásul még csak nem is romlott, csak – meguntuk.
Ruházkodásra szintén nincs gondja, modern ember az öltözködésével próbálja jelezni, hogy valaki. A következő divathullámban meg már másvalaki, ruhatár lecserélve. A kukázók kedvükre válogathatnak, az ötéves távol-keleti rabszolgamunkásoknak megint megvan a napi egy marék rizsük. A bútorral hasonló a helyzet, egész szocialista ülőgarnitúrák sorakoznak a konténerek mellett, a hajléktalanok is berendezkedhetnek éppen aktuális búvóhelyükön.
A hajnali elit kukás ezután e célra leleményesen módosított kerékpárján akkurátusan elrendezi és rögzíti a zsákmányt, majd szimbolikusan körbe söprögetve a kukát, távozik. Az összegyűjtött szemetet még bedobja, valami darab kartonon. Nem, lapátja, az nincs, azért ne essünk túlzásokba. A foszlott söprű sem szerszám igazából. Jelkép, mint a jogar, királyi korona, pápai tiara, országalma. A jog és a hatalom jelképe, sajnos ez a két fogalom sok modern ember tudatában is összemosódik.
A jelképes sepregetésért jutalom jár, a lakók szatyrokat akasztgatnak a konténerre, egy-egy jobb ruhadarabbal, lábbelivel. Más lakók szerint ez éppenséggel odavonzza ezeket a „mocskosokat”, erre semmi szükség, az „akasztgatók” visszavágnak, és már kirobbant egy újabb, akár évekig tartó lakótelepi háború. Elit kukázónk ebbe sem avatkozik bele, az ún. véleményekre már régen nem reagál. A szatyrokat hálásan a kormányra akasztja, és már megy is, neki dolga van, nincs ideje itt téblábolni, van még néhány lakótelep a városban.
Néhányuk rendszeresen jár szemetet szedni élelmiszerboltok, egyéb üzletek körül. Ez már egy magasabb szint, hivatal, mely csekély, de rendszeres jövedelemmel jár. A fizetség azonnal folyósítandó az elvégzett munka után, az illető intézmény tulajdonosa által. Feltétel: reggeli józan megjelenés. Tehát nem alkoholtól tántorogva, nem C-6000-es hígítótól, toluéntől, ragasztótól bűzölögve, felakadt szemekkel. Kitágult pupillák nem jellemzőek, az ehhez szükséges szerek ára messze meghaladja a kukázók anyagi lehetőségeit. A szigorú feltételeket olykor sikerül betartani, sokszor nem. A munkaerőnek ezen a rejtett piacán ugyanolyan gyorsan változnak a körülmények, mint a legális életben.
Az elit elvonulása után érkeznek az elesettebbek. Felszerelés semmi, esetleg egy szatyor, azt is ma reggel találták. A lakótelep immár teljesen éber, folyik az anyázás, „verbális fenyegetés”, ide-oda küldözgetés. A kukázó válaszképpen látványosan méterekre dobálja szét a szemetet, aztán sürgősen távozik, ha valaki az ablakból megindul lefelé. Tapintható a gyűlölet, mindkét oldalról. Más időben, más rendszerekben – fasizmus, amerikai demokrácia – ezeket az embereket már régen agyonverték volna.
A nyitott konténerek korszaka lassan lejár. Falak, rácsok emelkednek, sokkulcsos, komoly lakatokat nyitogatnak a lakók, mikor leviszik a szemetet. Sok panelház mellett megjelentek a rácsos kukatárolók, a messziről jött idegen találgathat: házi börtön, külön minden blokk számára? Középkori pellengér, szégyenkaloda, ahol az elítélteket rohadt zöldséggel dobálják meg a tisztességes emberek? A nyersanyag adott, érdekes módon a kulcsra zárt, berácsozott kukák körül is bokáig ér a szemét. Hja, az embereket távol tartani, azt még csak- csak – az első gyenge, olcsó lakatokat azért még leverték – de az elszaporodott kóbor kutyákat, patkányokat kirekeszteni, szinte lehetetlen. Illetve, olyan anyagi terhet jelentene, amelyet egyetlen önkormányzat sem képes vállalni az egyre szűkebbre szabott költségvetésből.
Tóth Ferenc
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »