Kiléptek az angolok, lemondott Cameron

Kiléptek az angolok, lemondott Cameron

Bejelentette távozási szándékát pénteken David Cameron brit miniszterelnök, miután az EU-tagságról tartott népszavazáson a kilépést pártoló tábor győzött. Cameron közölte: szeretné, ha a kormányzó Konzervatív Párt októberi konferenciáján már más lenne a kormányfő.

Több mint 33 millió ember hallatta hangját – mondta David Cameron brit miniszterelnök, aki szerint büszkének kell lenniük erre.

A brit emberek arra szavaztak, hogy elhagyják az uniót, és a döntésüket tiszteletben kell tartani – mondta a kormányfő, aki köszönetet mondott a kampány valamennyi résztvevőjének.

Kétség nem fér az eredményekhez – szögezte le.

Az Európában élő briteknek és a Nagy-Britanniában élő európaiaknak azt üzente, nem történik azonnali változás a körülményeiket illetően. Nem lesz változás azt illetően, hogyan utazhatnak az emberek, hogyan áramolhatnak az áruk, és hogyan értékesíthetik a szolgáltatásokat.

Szerinte most tárgyalásokra van szükség az Európai Unióval, és ehhez szükség van a skót, a walesi és az észak-ír vezetésre is. Mindehhez erős, elkötelezett vezetésre lesz szükség – hangoztatta.

Megtiszteltetésnek nevezte, hogy hat éve Nagy-Britannia miniszterelnöke. (…) Az országnak friss vezetésre van szüksége. Miniszterelnökként mindent megtesz a következő hetekben azért, hogy „elnavigálja a hajójukat”, de nem biztos, hogy ő a legalkalmasabb személy a kapitány szerepére – fogalmazott David Cameron.

Egyértelművé tette: nemzeti érdek, hogy stabilitás legyen. A konzervatív párt októberi konferenciájára már új miniszterelnökkel kell rendelkezni.

MTI

The post Kiléptek az angolok, lemondott Cameron appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »